Szemészet, 1893 (30. évfolyam, 1-6. szám)

1893-02-26 / 1. szám

4 S Z E M ESZE T az Emmert-féle pterygiumot szintén a pseudopterygiumok közzé sorozom. A pterygium keletkezési módját illetőleg az Áruféle magyarázat van általánosan elfogadva, jóllehet azt Fuchs vizs­gálatai után, nemkülönben saját szerény tapasztalataim alap­ján is, a­melyekről alább lesz szó, nem vélem továbbra fen­­tart­hatónak. Arit szerint a pterygium keletkezésének alapját minden esetben a bulbaris kötőhártya és a szomszédos szaruhártya laesiója képezi. A kötőhártya sebzett felülete a szaruhártyának hámfosztott felületével érintkezik és azzal összenő, vagyis a kötőhártyának egy csücske a corneához rögzíttetik. Ha a ká­ros befolyások, melyek Arit szerint a kötőhártya és a szaru­hártya laesióját okozzák (így por, mész, kőpor, puskaporfüst, ammoniakalikus kigőzölgések stb.) továbbra is hatnak a szemre, a gyuladás fenmarad, sőt nő, a felhámhiány a corneán na­gyobb lesz, a kötőhártya ehhez is hozzátapad, a pterygium tehát mindinkább tovább halad a szaruhártyán és mindig több meg több kötőhártyát húz maga után. A kötőhártyában, vala­mint a szaruhártyában levő exsudatum fokozatos zsugorodása okozza azt legfőképpen, hogy a kerületből mindig több meg több kötőhártya húzatik a szaruhártya felé. A pterygium keletkezési módjának ezen magyarázatát, a­mint már említettem, a legtöbb szemorvos elfogadja, néme­lyik azonban azzal a megtoldással, hogy a szemrésfolt, a pinguecula, legalább közvetítő szerepet játszik. (Horner,­ Mannhardt,1 2) Különben maga Arit3 4 5 is azt mondja, hogy a pinguecula a pterygium keletkezését megkönnyítheti és annak kifejlődésénél praedisponáló szereppel bír, miután a corneát és a kötőhártyát sértő idegen testecskéknek a szemhéjak által való kellő lesimítását megakadályozza. Moranos a pterygiu­mot a kötőhártya hyperplasiájának mondja, mely eleinte csak a szaruhártya kerületén, felhám és lamina elastica anterior között van jelen, utóbb azután újonnan képződött véredények­kel és felhámproliferatióval a conjunctiva bulbira is átterjed. Schüler5 azt találja, hogy a pterygium az esetek bizonyos számában természetes gyógyfolyamatot képvisel, a­mennyiben az a szaruhártya anyaghiányait, fekélyeit betakarja. Schreiter6 7 8 úgy vélekedik, hogy a pterygium herpes corneae vagy szaru­­hártyai fekély nélkül is létrejöhet. Hasonló nézetnek külön­ben már Desmarres és mások is kifejezést adtak. Theobald'­ a pterygium fejlődéséről eddig adott magyarázatokat elégtele­neknek tartja és egy újabb magyarázattal, illetve elmélettel áll elő, melyet azonban oly hézagosnak és erőltetettnek tartok, hogy hajlandó volnék bármely más „elégtelen“ elméletet inkább elfogadni, ha arra egyáltalában szükség volna. Theobald ugyanis azt állítja, hogy a külső és belső egyenes szemizmok azáltal, hogy a felettük fekvő kötőhártyában való vérkeringést befolyá­solják és talán ennek a helynek vérbőségét idézik elő, a pterygium kifejlődésénél nagy szerepet játszanak, miután majd­nem valamennyi pterygium (tényleg valamennyi) ezen két izom­nak megfelelőleg fekszik. Fuchs­ számos klinikai megfigyelés alapján határozottan azt állítja, hogy a pterygium a szemrés­­foltból, a pingueculából fejlődik. Az elsőség vindicatio utógondolata nélkül, constatálom azt, hogy én már évek óta és évek előtt azon meggyőződé­semnek adtam kifejezést — tanúim az osztályomon szolgált másodorvosok lehetnek —, hogy a valódi pterygium mindig egyedül csak a pingueculából fejlődik ki. Ezen meggyőződésre azon körülmény vitt reá, hogy az osztályomon fekvő tracho-­ ­ Horner: ..lieber die Entstehung und Beschaffenheit des Ptery­giums.“ Correspondenzblatt f. Schweiz. Aerzte. 1875. pag. 534. 2 Mannhardt: „1. c.“ 8 Arit F.: „Klinische Darstellung der Krankheiten des Auges.“ Wien, 1881. pag. 93. 4 Morano: „Nota ti istologia patológia su lo pterygio.“ Giorn. delle mall. degl. occh. 1878. IT. Jahresbericht f. Ophthalmologie, 1878. 5 Schöler: „Zur Lehre vom Pterygium der Bindehautlappen.“ Berliner klinische Wochenschrift. Nr. 46. Jahresbericht f. Ophthalmol. 1877. pag. 265. 0 Schreiter: „1. c.“ 7 Theobald: „The pathogenesis of pterygium.“ Jahresbericht für Ophthalmologie. 1887. pag. 337 (auszugsweise), 8 Fuchs-: „1. c.“ pag. 17, más betegeknél nagyon gyakran találtam feltűnően kifejlődött és megnagyobbodott pingueculákat és pterygiumokat. Azt, hogy trachomás betegeimnél, fiatal életkoruk daczára (az osztályo­mon levő trachomás betegek átlag 22 évesek, midőn ptery­­giumok aránylag igen ritkán szoktak előfordulni), oly gyakran találtam pterygiumokat és feltűnően megnagyobodott pingue­culákat, nem tekinthetem véletlenségnek, bár nem találtam oly magyarázatot, mely képes volna az összefüggést megfejteni. Én tehát ezen elvitazhatatlan tényre egyszerűen reáutalok, a­nélkül, hogy a trachoma és a pinguecula, illetve a ptery­gium között való összefüggésről bizonytalan fejtegetésekbe és hypothesisekbe bocsátkoznám; azt azonban valószínűnek tar­tom, hogy a kötőhártyának ezen hosszantartó megbetegedése ingerlő befolyással van a pingueculára és ennek megnagyobbo­dását, növekedését és túltengését idézi elő. A jelenlegi osztá­lyomon fekvő 128 trachomás beteg között, hetet állítottam egymás mellé,­ a­kiknél a pingueculának pterygiummá való átalakulását a legszembetűnőbben lehetett látni és demonstrálni, de azonkívül két esetet is észleltem, a­melyekben a pterygium körülbelül öt hónap lefolyása alatt szemeim előtt teljesen kifejlődött. Miután mind a két eset lefolyásában teljesen azo­nos volt — és azt hiszem, olyan lesz az minden esetben —, mind a kettőt röviden összefoglalva ismertetem és csak azt akarom megjegyezni, hogy észleleteim a pterygium fejlődési phasisait illetőleg, nem vágnak össze teljesen Fuchs észleletei­vel, bár az eltérések éppen nem lényegesek. A betegek felvétele alkalmával a bulbuson az izgatás legcsekélyebb jelei sem látszanak és olyanok, a betegek állí­tásai szerint, sohasem voltak jelen. A szemhéji kötőhártya az u. n. trachoma mixtum (Stellivag) képét mutatja, azaz papillá­­ris túltengés mellett számtalan trachomaszemcse van a szem­héji kötőhártyába beágyazva. A belső szemrésfolt tetemesen megnagyobbodott, lapos, hosszirányban tojásdad alakú, fehéres­­sárga színű és xerosisos küllemű. A szaruhártya egészen tiszta és átlátszó, különösen annak peripheriás részei, melyeket ismé­telten legpontosabban erős nagyítással vizsgáltunk meg, okvet­lenül teljesen érintetlennek, fekélynek vagy beszűrődésnek nyoma sincsen. Négy-öt hét lefolyása alatt a xerosisos pinguecula mintha kötőhártyával boríttatnék be, keskenyebb, de kimagaslóbb lesz és közelebb jut a szaruhártya széléhez. A pingueculához a szem belső felének minden irányából csekély számú felüle­tesen fekvő véredények indulnak. A szemen az izgatásnak nyoma sem látszik. A szemhéjak lassú zárása alkalmával a pingueculát borító szövet (kötőhártya), melyet különben csípő­vel is fel lehet emelni alapjáról, és mely ilyenkor a szomszé­dos kötőhártyát sugáralakú ránczokba húzza, hosszirányú re­­dőkbe szoríttatik. A szem nyitásánál ezen redők lassan elsi­mulnak. Az azután következő 4—5 hét alatt már tisztán látható egy hosszirányban haladó kötőhártyai redő vagy duplicatura, mely kevéssé edényzett és a belső szemzúg felé mindinkább kiszéles­ül. Ezen redőben a pinguecula majdnem teljesen elenyészik. Sondával a redő szélei alá nem kerülhetünk, a redő peripheriás vége (a cornea felé néző vége) a szaruhártya széléig terjed. További 4 hét lefolyása után a szaruhártya szélén már egy apró, gombostűfej nagyságú, fehéres-szürke, alig kimagasló, homályos foltocska látható, melyet az iriscsípővel nehezen lehet megfogni. A szaruhártya itt keskeny szegélyben, mely a homályos foltocskával (a pterygium fejével) concentrikusan halad, kissé homályosnak látszik. A corneán fekvő szürkés fehér fejecske mindinkább meg­nagyobbodik és prominensebb is lesz, színe pedig ínszerűbbé válik és további 4 hét alatt még tovább halad a szaruhártyán, úgy hogy körülbelül 20 hét múlva az egész metamorphozált képlet olyannak tűnik fel, a mint azt a mellékelt ábra 1 1892. deczember 1-én. 2 Szándékom volt a betegeknek ezen sem­áját a budapesti szem­orvosok egy részének rendes összejövetele alkalmával bemutatni, de a meggyógyult betegeket nem tarthattam tovább vissza osztályomon. 1893. 1. sz.

Next