Szemészet, 1896 (33. évfolyam, 1-6. szám)

1896-03-01 / 1. szám

2 O­R­VO­SI H­E­T­I­L­A­P — S­Z­E­M ESZ­E­T 1896. 1. sz. szervében egészséges volt, korához képest jól fejlett, consti­tutionalis megbetegedés nem volt észlelhető. A kórkép első pillanatra retrobulbaris kötőszövet genye­­déses folyamatát gyaníttatta, mert a szemhéjak erős párnaszerű kidagadásai lobos beszűrődésnek inponáltak­, mi mellett a protrusto­s a fájdalmak is meg voltak. Tekintve, hogy meg­indító okot nem találtunk, a gyermek egészséges volt, de még a tüzetesebb vizsgálatkor kitűnt, hogy a szemhéjak s kötő­hártyák említett elváltozásai nem lobos beszűrődésnek, hanem inkább vérkeringési akadályok folytán létrejött tömött vizenyő­­nek feleltek meg; tekintve, hogy a szemtekével az orbitálra gyakorolt nyomás, s ezt kiemelem, sehol fájdalomfokozódást nem okozott; tekintve, hogy a betegnél lázas mozgalmak, melyek ily nagy változást okozó retrobulbaris gyuladásnál mutatkozni szokott, nem voltak­ tekintetbe véve, hogy a betegség a jelen állapotban leírt nagyságot hónapok alatt érte el, mi retrobulbaris gyuladásnál megint szokatlan, mert a lábfolyamat nagy szétoszlással végződik, vagy hamar genyedésbe megy s akkor magától is áttörik. Mindezeket tekintve, a jelen esetben az orbita gyuladásos (periostitis-phlegmone stb.) folya­matát kizártnak vehetjük. Vérzést, tenonitist, sinus cavernosus trombosisát mint okokat, melyek a leírt kórképhez hasonlókat szülhetnek, teljesen kizártnak tekinthetjük, mert az exophthalmus nem egyenesen előre irányult s igen nagy volt, hiányzottak agy­­tü­netek, a regio mastoidea nem volt vizenyősen beszűrődve, a baj egyoldali volt stb. stb., mind oly cardinalis symptomák, melyek az elkülönítést könnyűvé teszik. Gondolatmeneti­nkben a logikus egymásutánt megtartva, orbitális tumorra kellett gondolnunk, mely az izomtölcséren k­ívül az orbitális üreg külső-felső részében székelt. Itt azon­ban hiányzott egy igen fontos és a diagnosisra döntő befolyást gyakorló azon tünet, hogy a szemteke közvetítésével végzett retrobulbaris kitapintás nem mutatott ott kemény, ellenálló dolgot, hanem igen­is puha s némileg comprimálható meg­nagyobbodás positív benyomását tette. Tehát legalább is tömör összeállású daganatra nem gondolhattunk. Dermoidysta, angiomára sem gyanakodhattunk, részint a gyermek kora, a baj fejlődésmenete, részint a szemhéjak teleangiektasiákat nyomokban sem mutató voltuk miatt. Mindezen elmondottakhoz, még egy lényeges s a jelen állapot leírásánál szándékosan kihagyott tünetet kívánok itt felemlíteni. A szemteke erős ki- és lefelé (orrheg felé) dü­lle­­dése által, közte s felső-külső orbitalis szél között egy nagy, vizenyős conjunctiva s conjunctiva alatti szövet által kitöltött terület keletkezett, mely fölött mélyre tapintva, puha, össze­nyomható, sima felületű s némi kis hu­lámzást mutató kép­letet lehetett kiérezni, mely fekvésénél fogva épen előidézhette a bulbus említett irányú protrusióját. Visszaemlékezve 1890-ben jól észlelt esetemre, mit a jelen kórképpel összehasonlítva, oly sok egyező tünetet talál­tam a kettő között, hogy ezt s az elmondottakat összevetve Vas Sándor dr. barátom előtt azon gyanúmnak adtam kifeje­zést, miszerint egy retrobulbaris echinococcussal van dolgunk. Vas dr. ösztönzésére egy próbapunctlót végeztem Pravaz­­féle fecskendővel, midőn az ellenállás nélkül tövig beszúrt tűn keresztül a fecskendő igen gyorsan megtelt tiszta folyadékkal, mit azonban a körülményeknél fogva megvizsgálás alá nem vehettünk. Ezen lelet még jobban megerősített a diagnosis helyes­ségében. Dolgaim oly módon alakultak, hogy aznap, midőn a beteg nálam jelentkezett, több hétre elutaztam, miért a beteget Vas Sándor dr. úrnak az operatio mikéntjének együttes meg­beszélése után átadtam. Vas dr., a nála megszokott ügyes­séggel s szakavatottsággal, a műtétet másnap végre is haj­totta s nagy örömömre arról értesített, hogy a bajt csakugyan retrobulbaris echinococcus tömlő okozta. Ily módon a magyar­­ orvosi irodalomban előjövő echinococcus retrobulbaris második­­ esetét Vas Sándor dr. operálta, később említendő igen szép­­ sikerrel. Most különben átadom a szót neki az operatio­n az utó­kezelésre vonatkozólag. „Mély bemetszést tettem a nagyon pedemás felső szem­héjban, annak külső felében és pedig azért a szemhéjon át, mert a nagyon duzzadt s így nem igen mozdítható szemhéj miatt az átmeneti redőhöz nem juthattam. A bemetszést mind­addig vezettem a mélybe, míg a cysta falához nem jutottam, mit a sebbe vezetett ujjammal jól éreztem. Midőn a hólyaghoz közelebb akartam jutni, a cysta falát megszúrtam, mire ben­­néle kibugyant s a tömlő összeesvén, a sebür fenekére sülyedt, honnan könnyű szerrel egy tömegben kihúztam, mert a kör­nyezettől teljesen isolálva volt. Ekkor a keletkezett nagy űrt ujjammal kitapintottam, hogy meggyőződjem vájjon nincs-e még egy hólyag jelen. Ekkor tapasztaltam, hogy a parasita az orbita felső-külső falának periosteuma s a bulbus hátsó részé­nek külső oldala között ütötte fel tanyáját; az orbita meg­felelő falát szép simán ki lehetett tapintani. A mély sebü­reget vastag drainnal láttam el és a szemet rendes kötés alá he­lyeztem. A műtét első és közvetlen effektusa az lett, hogy a fiú fájdalmai mintegy varázsütésre megszűntek. A műtétre kö­vetkező éjjel már igen jól aludt; fájdalmai többé vissza nem tértek. Az oedema csak igen lassan fejlődött vissza, valamint az exophthalmus is.“ Én az esetet a műtét után 5 hétre láttam ismét, midőn a felső szemhéjon a sebzés helyét egy finom vonalas hegedés jelezte Az exophthalmus tetemesen visszafejlődött, a lágy részek lelohadtak, csakis az alsó átmeneti redő kolbászalakja volt meg. Belsőleg jodkalit szedettem s a retrobulbaris, még kis exophthalmust okozó vastagodást a szemű­kével való massalással iparkodtam megszüntetni. Ezen eljárásnak 3 hét után oly szép eredménye lett, hogy a gyermeket teljes, jó kinézéssel, exophthalmus nélkül bocsáthattam haza. Befejezésül még a szemfenék változásairól kívánok néhány szóval megemlékezni. A műtét után a látás kezdett lassan visszakérik­ni s ma már tetemes javulást mutat, a mennyiben ■r 1/26­ t tesz ki. A papilla lelohadt, csakis belső részén mutat még egy igen csekély duzzadást, hol a piszkos vörös színt gyenge rózsa­szín váltotta fel. A papilla hatásai jól láthatók, különösen a külső részen. A papilla külső fele azonban elfehéredett, de lelapü­­lést nem mutat. A vénák mérsékelten tágak, az artériák ren­desek. A retina borúsága tetemesen csökkent s kezdi vissza­nyerni a normális csillogó színt. A pupilla közép tág, minden tekintetben jól reagál. A pupilla külső felén mutatkozó atrophia daczára én az 5/20 visust állandónak tartom, mert az ok meg­szűntével a látóidegrostokra nehezedő lobos nyomás is a szem­­fenéki kép említett tanúsága szerint megszűnt. A rectus externus működése ma is tökélete­s,­mit úgy­hiszem az izomlefutás mentén végighúzódó retrobulbaris hege­­sedés okoz, egyéb irányokban a szem mozgása kifogástalan. A kivett tömlőből készített górcsövi metszeten félreismerhetle­­nül ki lehetett venni az echinococcusra jellegző parallel finom rétegzetségét a cuticulának. A gyermek kutyákkal nagy előszeretettel játszott, mely szeretetében annyira ment, hogy csókolni szokta szájukat. Ezen egy kimutatható tényező van, mely az echinococcus ke­letkezését jelen esetben némileg megvilágítja. Bleph­aro-spasmus idiopathikus operák­ esete. Issek­utz László dr.-tól Aradon. Sokkal inkább ismeretesek a blepharo-spasmus gyógy­kezelésének különféle ajánlatai, mintsem azok felsorolásával foglalkozzam. Tudvalevő azon nehézség is, melylyel rendesen szembe állunk akkor, ha a nem tüneti bajt, leküzdeni akarjuk. Ez magyarázza meg, hogy miért oly sokféle a gyógykezelésre vonatkozó ajánlat, melyek nagy részének dicsérője, de viszont kárhoztatója is akad. K. J., 54 éves izraelita nő, battonyai lakos elmondta, hogy mintegy négy év óta minden kimutatható ok nélkül

Next