Szentesi Napló, 1939. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
1939-01-01 / 1. szám
Vasárnap, 1939 január 1. SZENTESI NAPLÓ 5. oldal Csallány Gábor cikke: Ahonnan őseink elindultak Ezer év távlatába, a honfoglalás idejébe megyek vissza és magammal viszem a múlt iránt érdeklődő olvasóikat is. Azt hiszem, nem csalódom, amikor azt mondom, minden magyart kell, hogy érdekelje mindaz, ami a magyar eseinkkel és a sok vérrel áztatott és még ma is sok sebből vérző édes magyar hazánkkal kapcsolatos. Bár ezek sokak előtt nem ismeretlenek, mégis egyes kútfők nyomán, egyre másra szeretnék rámutatni, hogy mi volt az oka eleinknek régi hazájuknak, Lebediának és Etelköznek elhagyására és e hazába való jövetelüknek. Hogy szerezték meg e hazát, hogy alapozták meg első törvényeinket. Lebediából, ahol hét nemzetségre voltak felosztva, melyeket Constantinus Porhirogeneta eképpen nevez: Nyék, Megyer, Tarján, Jenő, Kara és Kaza. A padnákok vagy kankarok őket a kazárokkal együtt kiszorították: egyik részük Perzsia mellé, másik pedig Etelközbe — mely vízközi földet jelent — vándorolt. Ekkor még nem volt fejedelmük, hanem minden törzs élén egy-egy vajda állott, akik kölcsönös szövetségben voltak egymással, de nem volt olyan intézményük, amely őket szorosabban összekötötte volna. De a „turáni átok" következtében — mely sajnos, ezer év múltán is igen sokszor megnyilatkozott —, minthogy a hét törzs közös fejedelmet elismerni nem akart, az egység hiányában előállott viszályokat és belső rendezetlen állapotokat, gyengeségüket látva a besenyők, megtámadták őket és a lebediai síkról 889 - 890 táján Etelközbe szorították ki őket. A besenyők támadása megértette velük a nagyobb egység szükségességét, mire a Kazár kagán tanácsára, egy fejedelmet választottak. Bár egyesek szerint Álmost, a monda szerint ügyek és Emese, fiát választották meg, akit azért neveztek Álmosnak, mert az anyja előre megálmodta születését és azt, hogy tőle majd dicsőséges királyok származnak. Valószínűnek látszik azonban az, hogy minthogy Álmos már akkor 70 éves volt, a hét törzs Árpádot, Álmos fiát választotta meg, aki szerintük észre, tarnácsra és vitézségre legkiválóbb volt valamenynyi között s akit a nemzeti krónikák szerint, pajzson vállukra emeltek ,s így mutatták be a népnek, mint újonnan választott fejedelmet; de egyúttal megszabták hozzá való viszonyukat s ezzel alkotmányuk alapját is megvetették. A vajdák fölmetszették karjaikat és az abból kiomló vérüket az áldozatoknál — minthogy a magyarok ekkor még nem voltak keresztények —, használt edénybe bocsájtván, szerződést, kötöttek az új fejedelemmel. A vérszerződés e szokása a szkítáktól ered, de a vérszerződés, véráldomás, vérbosszú szokását megtaláljuk mérs népeknél is, így a vérszerződést, az áldomást az „utolsó vacsorában", a vérbosszú pedig nemcsak az ókor minden népénél volt meg, de Európában több népeknél is megvolt. Mivel a nemzet fejei vezetői s. nem önkényes urat kívántak maguk fölé helyezni, ez alkalommal egyszersmind alkotmányuk alapját is megvetették, melynek főbb pontjai: 1. míg éltek tart, mind maguknak, mind maradékaiknak vezére mindig Árpád nemzetségéből való tegyen; 2. valami jót munkájukkal megszereznek, abból közülük senki se legyen kizárva; 3. azokat a fejedelmi személyeket, akik Árpádot szabad akaratukból választották urukká, se magukat, se fiaikat sohase rekesszék ki a vezér tanácsából és az ország tisztjéből; 4. ha utódaik közül valaki hűtlen lenne a vezér személyéhez, a vétkesnek vérét ontsák, miként az ő vérük is ömölött az esküiben ; 5. ha valaki Árpád és a többi fejedelmi személyek utódaiból esküjét meg akarnál szegni, átok alá legyen vetve mindörökké. Az esküt tevő hét vezér: Árpád, Előd, Könd, Ond, Tasi, Huba és Töhötöm volt. Alig telepedett meg a magyar nemzet az új Etelközi hazában, már is. VI. Leó görög császár, szövetségre hívta fel Árpádot, az Al-Duna mellett levő bolgárok ellen. Árpád a kérésnek eleget tett és legidősebb fiát, Leventét, 894-ben egysereggel a Dunához küldte, aki három csatában legyőzte a bolgárokat. Ez a győzelmes hadjárat azonban új csapást hozott a magyar nemzetre. A megvert bolgárok a besenyőkkel 895- ben szövetkezve, míg Árpád észak felé viselt hadjáratot, Etelközbe törtek és a kevesek álltal védett hazát elpusztították. Ez alkalommal esett el Árpád fia, aki a bolgárokat előbb megverte és valószínűen Álmos is. Miután e vidéken három ízben verték meg őket a bolgárok, a magyarok nyugalmasabb hazát akartak biztosítani maguknak, azért útnak indultak. Útjukat először Oroszország fővárosa, Kijev felé vették. Midőn az orosz fejedelem ezt meghallotta, félelmében a szomszéd kunokat hívta segítségül ellenük. Árpád azonban az egyesült orosz-kun sereget megverte. A békéért esdő orosz vezéreknek azonban megígérte, hogy megadja a kért békét és elvonul, ha sarcul 10.000 gízát fizetnek és ha népét a szükségesekkel ellátják. Az oroszok készségesen teljesítették a győztesek kívánságát és biztosítékul fiaikat túszokul adták nekik. A fajra és nyelvre nézve rokon kunok vezérei, sőt még az oroszok közül is sokan csatlakoztak a magyarokhoz, így megerősödve Árpád a vándornépét a szlávok által lakott Ladomérián és Halicson át, a Kárpátok északi lejtőjére vezette. Halicson Árpád, a hagyomány szerint, a székelyek követeit fogadta, kik Attila unokájának tartván őt, Zandirban főrabonban és az össznemzet nevében vezérüknek fogadta. Majd 895-ben a Vereckei hágón át a Latorca folyó mentén, a mai Bereg megyében, Munkács táján ereszkedtek le, majd Ungvár alá szállottak és azt ostrommal vették be. A Tisza jobbpartján fekvő tartomány, a folyó egész hosszában, Zalán bolgár fejedelem felsőbbsége alatt állott.. A Kárpátok vidékén, az ungvári várnagy, akit a magyarok Laborénak neveztek, volt a fejedelem helytartója, akit a magyarok elfogtak és megöltek. Rövid ellenállás után Ungvár is meghódolt. Hogy a tartomány viszonyairól bővebben tájékozódjék Árpád, követeket küldött Zalánhoz, a bolgár fejedelemhez és azt üzente neki, hogy ha bár a föld, mely a Duna és Tisza közt elterjed, mint ősének, Attila királynak öröksége, őt az unokát illeti meg, egyelőre, mégis megelégszik azzal, ha Zalán e vidéket a Sajóig átengedi és a Dunából egy korsó vizet, Alpár mezejéről pedig egy nyaláb füvet küld neki. Ezzel az üzenettel értékes ajándékokat, többek között 12 fehér lovat is küldött Zalánnak. Zalán teljesítette kívánságát és Árpád az átengedett földet birtokba véve, urává lett annak az egész vidéknek, mely a Moravától Máramarosig és a Tiszáitól a Tátráig terjed. Midőn követei a Duna vizét és az Alpár mezejéről hozott földet átadták neki, a vizet hadikürtjébe töltvén, felemelte ég felé és úgy kérte a segítséget a jó földnek állandó leírására. Kérése teljesült. Minthogy azonban körülötte még ellenséges szomszédok voltak, kénytelen volt tovább harcolni. Seregei minden ellenséget legyőztek. 896- ban, a foglalások harmadik esztendejében Árpád nyugat felé, a Duna balpartjára irányította tekintetét. E vidék az, Ipolyon túl Szvatopluk morva fejedelem birtoka volt. A magyarok itt is szerencsésen harcoltak és a tartományt egész, a Morva folyóig meghódították. Árpád eközben szemmel tartotta Zalánt, aki nemcsak saját hadseregét szervezte, hanem Simon bolgár fejedelemtől — a magyarok ellenségétől is — segítségeit nyert, így megerősödve ráparancsolt Árpádra, hogy takarodjék ki az elfoglalt tartományból. Árpád, a hagyományok szerint azt felelte, hogy midőn neki Zalán dúnavizat és alpári füvet küldött, ezzel átengedte a Duna—Tisza közt lévő egész tartományt. Majd ő is összegyűrötte seregeit, Titel felől nagy erővel megindult és Zalán elésietett. Az ellenséges hadak az alpári síkságon találkoztak — hová Árpád hadainak egy része — Anonymus szerint, Szentesnél, a bődi révnél tömlőkön úsztattak át a Tiszán, ahol Árpád tökéletes diadalt aratott. Zalán futásban keresett menedéket. A győzelem díja Zalán birodalma tett. E győzelem után Árpád a körtvélytó partiján nagygyűlést tartott a nemzet előkelőivel és mintegy 34 napig tanácskozott velük az új haza szervezetéről. E helyet Szer-nek (Pusztaszernek) nevezték el. Bevégezvén pusztaszeri tanácskozásait, seregét a Tisza torkolatáig vezette, egy részét a Dunántúlra, Bolgár-Belgrád ellen küldötte s miután megverte Simon bolgár fejedelem seregét, azt is elfoglalták. Seregei tovább nyomultak Horvátországon át a tengerpartig és a Spalatót is elfoglalták. Árpád a Duna—Tisza közt lévő népséget hűségre eskette és e tartományt is felosztotta, majd Csepel szigetére ment. Ott szándékozott lakni családjával, miért is ott fejedelmi palotát építtetett. Seregei tovább harcoltak északon, délen, hogy a környező ellenséget egészen megtörjék. Ez sikerrel is járt, mert sorba hódoltak meg Árpádnak. Még Bajorországba és, Olaszországba is behatoltak, ahol, kivált a Brentánál, nagy győzelmet arattak. Ebben a csatában Berengár király 20.000 embert vesztett. Árpád 907-ben, 20 évi uralkodás után halt meg. Holttestét ősi szokás szerint, egy patak mellé temették el Óbudán, ahol sírja felett templomot építettek, de ma már nincs nyoma sem a templomnak, sem a sírnak. Árpád volt a honszerző ősi Árpád ivadéka, Géza fejedelem fia, Vajk, a későbbi Szent István száz évvel később a hon megalapítója és, megszilárdítója. Vegyünk példát, őseinktől, jó ési rossz cselekedeteikből: vonjuk le a tanulságot, tartsunk össze, mert csak így tehetünk erősek és hozzunk meg, ha kell, minden áldozatot a hazáért, melyet ők sok küzdelemmel szereztek meg számunkra, hogy az további évezredek múltán is a miénk maradjon. —----------------------------------------------------------- "Legújabb könyvek"n 1 Nyirő,Márai, Móra könyvei. 1 Szvatkó Pál — A visszatért magyarok — 1 Tamási Áron: — Virágveszedelem 1 Kenneth: — — Északnyugati átjáró 1 Cronin: — — Kéztábla a kapu alatt 1 Zsigrai J.: — A római százados 1 Herczeg Ferenc Utolsó tánc 1 Harsányi Zsolt: Magdolna 1 Buck: — — Az én édesanyám 1 Fodornál Kossuth ucca 18. ■ _ _________________~