Szentesi Napló, 1939. február (21. évfolyam, 26-48. szám)

1939-02-01 / 26. szám

Szerda, 1939 február 1. SZENTESI NAPLÓ HÁZI KIFŐZDÉMET Bocskai ucca 19 sz. alatt megnyitottam. Elsőrendű h­ázikosz­­tot a legjutányosabb áron adok. Ugyan­ott bútorozott szoba van kiadó, 369 protestáns és a katolikus egyház, rendelkezésé­re. Templomokat nem zártak be, istentisztelete­ket nem akadályoztak meg, nem gyakoroltak befolyást egyetlen felekezet tanítására vagy hitvallására sem. Természetes azonban, hogy azokkal a lelkészekkel, akik hivatásukat a biro­dalomnak és intézményeinek szidalmazásában látják, elnézés nélkül megértetik, hogy az állam szétrombolását nem engedik meg. * Amikor a hatalomért küzdöttünk Né­metországban, a zsidóság gúnykacajjal fogadta a törekvéseinket, — folytatta a kancellár. — Azt hiszen, azóta már torkukra fagyott ez a gúnykacaj. Ha pedig a zsidóságnak ismét sike­rülne a népeket háborúba dönteni, ennek ered­ménye nem a világ bolsevizálása és ezzel a zsi­dóság diadala lesz, hanem a zsidók megsemmisí­tése Európában. Az árja­ népek már nem védte­lenek a zsidó propaganda ellen, a nemzeti szo­cialista Németországnak és a fasiszta Itáliának a közvélemény felvilágosítására megfelelő in­tézmények állnak rendelkezésére s a népek nem akarják a csatamezüket táplálni azért, hogy egy hazátlan faj gazdagodjék, vagy kielégítse az ószövetségen alapuló bosszúvágyát. A „világ proletárjai egyesüljetek44 zsidó jelszóval szem­ben a népek a jövőben ezt a jelszót kiáltják: Valamennyi nemzet dolgozói, ismerjétek fel kö­zös ellenségteket!* Magyarországhoz való viszonyunk rég­óta kipróbált barátságon alapszik, közös érdeke­ken és hagyományos kölcsönös nagyrabecsülé­sen. Németország örömmel vállalta, hogy a maga részéről közreműködjék az annak idején Magyarországnak okozott szerencsétlenség jó­vátételében.* Az Északamerikai Unióhoz való viszo­nyunk rágalmazási hadjárat miatt szenved, a­mely azzal az ürüggyel, hogy Németország az Amerikai függetlenséget vagy szabadságot fe­nyegeti, egy egész földrészt igyekszik átlát­szó, az európai népkormányzati államok ellen uszítani. Mi azonban nem hisszük, hogy ezek a kísérletek azonosak az amerikai polgárok mil­lióinak akaratával, akik az óriási arányú zsidó­kapitalista sajtó-, rádió- és filmpropaganda elle­nére sem kételkedhetnek abban, hogy mindezek­ből az állításokból egy szó sem igaz. Vitéz Endrey Antalt választották az Ármentesítő Társulat elnökévé Az Ármentesítő Társulat kedden délelőtt tartotta elnökválasztó közgyűlését a hódmező­vásárhelyi városháza közgyűlési termében. A közgyűlés a választmány javaslata alapján egy­hangúlag vitéz dr. Endrey Antal felsőházi tag, eddigi alelnökét választotta meg a Társulat el­ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ Kereskedésnek, ipartelepnek igen alkalmas üres telek (házhelyek) a berekháti megállónál eladó. Értekezni lehet: TÓTH SÁNDORNÁL, Vásárhelyi­ út 5. ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► 3. oldal A FUTURA $ r­e­nte $ i szervezete ezúton hozza a n­­ép­gazdaközönség szíves tudomására, hogy busa, árpa, zab és tengeri értékesítésénél, vagy bármiféle előtakarmány beszerzésénél biza­lommal keresse fel az alább megbízott és kizárólag termelőktől vásárló cégek­et. A Szentesi Takarékpénztár, mint a Futura főbizo­mányosa, magtára a Mező- H­B Telefon: 205, gazdasági Közaktár Rt- telepén, a Vásárhelyi úton van. I­I Berczeli raktárak : Apponyi-tér 20 szám és Rákóczi Ferenc u. 16 sz. Telefon 103. E 1 Tóth Sándor raktára: Vásárhelyi u. 5 sz. — — — — — Telefon 200. I I Zsoldos Rt. raktára : Attila u. 3 szám. (Beton magtár.) — — — Telefon 5.­­­nökségére. A közgyűlési tagok lelkesen meg­éljenezték az új elnököt, aki azután megtartot­ta székfoglaló beszédét. A vitéz dr. Endrey Antal elnökké történt megválasztásával megüresedett alelnöki tisztet a legközelebbi közgyűlésen töltik be. Az alel­­nökség legesélyesebb jelöltje dr. Mezey Lajos kormányfőtanácso­s, országgyűlési képviselő. Teljesen zsidó vezetőséget választott a Kereskedők Egylete A Kereskedők Egyesülete, amelyből a ke­resztény tagok tudvalevőleg kiléptek, vasárnap tartotta rendkívüli tisztújító közgyűlését. A következő vezetőséget választották meg: Elnök: Polgár Sándor, ügyv. elnök: Lőwh Imre, alelnök: Német Jenő, alelnök: Singer Ár­min, ügyész: dr. Reis László, titkár: Klein Er­nő, jegyző: Kun Gyula, pénztáros: Nádor De­zső, ellenőr: Krausz Pál, könyvtáros: Kovács Ignác, háznagy: Sváb Pál. — Választmány: Ausländer Imre, Bender Adolf, Elek Andor, Fe­kete István, Gunst Sándor, Hoffmann Sándor, Kardos Lajos, Klein József, Molnár Aladár, dr. Müller Gyula, Krausz György, Nagy József, Terjesz Sándor, Szántó Andor, Braun Emil, Vá­­radi László, Váradi Miksa, Gellért Sándor, Sim­­kó Ignác, Preisz Zsigmond. — Póttagok: Kra­usz Artúr, Léderer József, Braun Dezső, Sváb András.­­ Számvizsgáló bizottság: Czobor Im­re, Léderer István, Vajda Ernő. A kubikos munkának szakmai iparrá való minősítését kívánja a kubikosok csongrádi nagygyűlése A törvényhozás és a magyar sajtó hosszú évek óta több ízben foglalkozott a kubikos munkások nehéz helyzetével. Családtagjaikkal együtt közel egymilió magyar ember sorsáról van szó. A Nemzeti Munkaközpont kubikos szer­vezeteinek kívánságára a legutóbbi országos ta­nácsülésén vitéz Marton Béla országos elnök javaslata alapján foglalkozott e kérdéssel és elhatározta, hogy Csongrádon 1939. február 19 és 20-án országos kubikoskongresszust ren­dez. A kibukoskongresszus napirendjén szereplő kívánságokat, sérelmeket, — melyek között el­ső helyen szerepel a kubikos munkások szakmai iparrá való minősítése — véleményezés végett a Nemzeti Munkaközpont propaganda osztálya körlevélben közölte az érdekeltekkel. A kongresszusra meghívót kapnak a m. kir.­ földművelésügyi, iparügyi, kereskedelemügyi és belügyi kormányhatóság illetékes képviselői és az érdekelt törvényhatóságok vezetői. A kongresszus iránt a kubikus társadalom körében országszerte élénk érdeklődés nyilvánul meg és az ország különböző vidékein élő kubikos munkásság vezetői máris szinte kivétel nélkül bejelentették részvételüket. A kongresszus rendezősége gondoskodik ar­ról, hogy amennyiben a kongresszus két napig tartana, a résztvevők megfelelő szállást és ellá­tást kapjanak. Egyidejűleg a központ intéz­kedik aziránt, hogy a távolabbi vidékekről uta­­zó résztvevők kedvezményes árú vasúti jegyet kaphassanak. A Nemzeti Munkaközpont ezúton is felhív­ja a kubikos munkásokat csatlakozásra és kéri, hogy a résztvenni szándékozók nevüket és lak­címüket a Nemzeti Munkaközpont propaganda osztályához (Budapest IX., Üllői­ út 19) jelent­sék be. Tóth József utca 37 számú ház, amely teljes komforttal felszerelve, öt szobából és mellékhelyiségekből áll, kiadó. Érte­kezni lehet a fenti cím alatt. 363 ÜZLETMEGNYITÁS! Értesítem Szentes város vásárló közönségét, hogy a Bányai József Utóda Halász Szabó Lajos rőfös-, rövid- és divatárú kereskedés helyén, Kossuth utca 2 szám alatt (sarok) 1938. évi december hó 1-én Dr. Halász Szabó Lászlóné rőfösd és rövidáru kereskedés cég alatt új üzletet nyitottam. Amikor erről az igen tisztelt vásárló közönséget Magyaros köszöntéssel­ értesítem, kérem cégem részére szíves támogatását. DR. HALÁSZ SZABÓ LÁSZLÓNÉ

Next