Széphalom 25. (2015)
Fehér József: Gondolatok a 30 éves Kazinczy Ferenc Társaságról
SZÉPHALOM 25., a Kazinczy Ferenc Társaság évkönyve, 2015 FEHÉR JÓZSEF Gondolatok a 30 éves Kazinczy Ferenc Társaságról „... kétségbevonhatatlan, hogy a legértelmesebb és legtartalmasabb írókultuszt ma Magyarországon Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Sátoraljaújhelyen űzik, a Kováts Dániel leghozzáértőbb szerkesztésében megjelenő, jubileumi tizedik évfolyamához érkezett Széphalom Évkönyv nem kultikus tömjénezéssel, hanem szakpublikációkkal ápolja, s teszi elevenné Kazinczy emlékét” — írta Kovács Sándor Iván irodalomtörténész professzor 1999-ben. Ennyi elég is lenne, mert tökéletes, igaz, és minden benne van. Elég lenne, de már a 25. kötetnél tartunk Széphalom évkönyveinkkel, s ha a fenti értékelés nem is fokozható, a Kazinczy Ferenc Társaság elmúlt 30 éve megérdemel némi visszapillantást. Például azt, hogy a 25 kötet megjelenése elsősorban a szerkesztő érdeme, de a teljes tagságé is, mely közel 250 főt számlál, s amelynek tagjai évről évre fokozott kíváncsisággal várják az újabb kötet megjelenését. Író-kutató, alkotó tagtársaink pedig örömmel publikálnak nálunk, megérezvén Társaságunk baráti-szakmai összetartozását és szeretetteljes légkörét. Tartozom egy vallomással: mind a 25 kötetnek munkatársa voltam, így vagy úgy, szerzőként, kiadóként — de egyetlen egyet sem olvastam el teljes egészében, elejétől a végéig. Eleinte azzal mentegettem magam, hogy ezek év-könyvek, azaz egész évre vonatkozó könyvek, nem lehet — mint egy regényt — egyfolytában végigolvasni. Ez is igaz, de még igazabb az, hogy ezek nemcsak év-könyvek, hanem évtizedekre szóló könyvek. Kimeríthetetlen kincsesbányák, még utódainknak is... Micsoda 30 év! Ki gondolhatta volna! Ülünk a zempléni levéltárban 1984 októberében egy csepergős-esős, szomorkás őszi délutánon vagy tízen abaúji-zempléni szellemi emberek — de bennünk fénylik valami, a kezdés, a tenni akarás szándéka. („Minden nagy igyekezetnek kicsiny a kezdete” — írta Csokonai.) Meleg teaillat vesz körül bennünket és az azóta már szellemalakká vált Hőgye István levéltáros barátunk házigazdái vendégszeretete és bölcs derűje. Telve vagyunk reménykedéssel és tervekkel. Vajon mit sikerül megvalósítani belőlük? A magam részéről mondhatom, hogy százszor annyi sikerült, amennyit gondolhattam volna. Most át kellene eresztenem magamon, az eszemen és érzéseimen az elmúlt 30 év munkálkodását, eredményeit, sikereit. Nem megy. Ésszel talán bírnám, de érzelmekkel nem tudok közöttük válogatni.