Pákh Albert (szerk.): Szépirodalmi Lapok, 1853 (1. évfolyam, 1-51. szám)
1853-01-29 / 9. szám
130 SZÉPIRODALMI LAPOK. 1853. VIDÉK. Kolozsvári színház. Igen szépnek találjuk, hogy bárminő rétegében forduljunk meg a kolozsvári közönségnek: a társalkodás egyik főtényezője a színház; de hogy a színészek színházi botrányokat hoznak szőnyegre, azt szépnek csakugyan nem találhatjuk. A közönség soha sem volt pártolóbb , mindig tele ház, minden páholy kibérelve , megvárná tehát, hogy a tagok ne igyekezzenek lehangolni a részvétet, minden tag közremunkáljon, hogy az előadások sikerüljenek. S mit kell tapasztalnunk ? Azt, hogy a drámában gyakran jönek mennek, s még játsznak is, de nem szavalnak. ... az operában jönek mennek, énekelnek némellyek , de nem játszanak. Minő fogalma ez a játékszínnek ? E mondatomra vissza fogok térni. Most azon színfal megetti botrányra fordítom a figyelmet, mi olly kiállhatlanná vált, mi abban áll, hogy Forinusné egyre küldi vissza a szerepeket, s szerepét, a leány-szerepeket,Keszinétől kell látni a közönségnek. Ez Keszinére nézve, kinek el kell vállalnia, valódi kinpad, a közönségre nézve pedig valódi kinház. Mosolyogni szerettünk volna , midőn elébb hallóke visszaküldözés okát: mi Folinusnénak Jánosynévali versenyzésében áll; mi egész odáig terjed , hogy Folinusné Jánosynéval csak akkor lép fel, ha az ő szerepe a czímszerep. Nem tudjuk, minő szerep jut itt az igazgató Kaczvinszkynak, de ha neki tetszik, nekünk bizony nem. Hogy pedig tudhassa minő véleményben van ez iránt a türelmesnek látszó közönség egy része, pár szavunk van hozzá. Az igaz, hogy mind Jánosynét, mind Folinusnét pártolja a közönség, de ez se az igazgatót ne ámítsa , se Felinusnét ne jogosítsa arra , hogy azt vegye fejébe, mintha papucsa porával az egész közönséget földerítheti. Párhuzamot vonunk kettőjük között, hogy láthassák, mikép egy színpadon bőven elférnek. Mindkettő fiatal nő, mindkettő egyenlően középmagasságú , ennyiben egyenlők. Most már elmondom miben különböznek. Folinusné (természetesen színpadon , azon kívül nincs bajunk) sovány alak, lapos változlan arczczal, mellyen csupán ajka és szeme van hatalmában. Jánosyné szoborszerü alak, a legbevégzetteb profilú arczéllel, mellyen az indulatok néha igen túl visszatükröződnek. F. játéka szemének felvetésében , vagy felütésében , hosszú karának örök forgatásában áll; mig J. szemében nem helyhez mindent, kezét csak ott használja, hol sújtani kell. F. szavalása nem szavalás , az meglehet társalgási bájos hangja, örök hízelgő egyformaságával; Jánosyné szaval, még pedig szabályszerűleg, csupán legszenvedélyesebb perczeiben emeli és sebesiti beszéde árját oda, hová a művésznek olly ritkán szabad elkísérni az életet. F. öltözékében mindig fölöttébb ügyel önmagára, mint paraszt vagy királyleány egyaránt színre hozza Folinusné toiletjét .1. tán soha nem öltözött, hogy öntudatosan szerepe illusioját rontotta volna. Folinusné mindig Folinusné, a kedvesen mosolygó , s gyermetegül siró Folinusné , mig .1. gyakran elfeledteti Jánosynét, bár óhajtandó, hogy még gyakrabban legyen különböző alak, s jellem. — F. egy operistanőből lett vaudvillistanő, s ebből átalakult drámai színésznő, elgyengült hanggal, csekély drámai iskolával, kevés változatossággal; az ő szerepe mint énekesnőnek Don Pasqualeban a leány, drámában Arabella, vígjátékban ,.A szökőév-ben a barátnő szerepe,és„Marsan herczegnő,‘-ben a herczegnő nagyobbik fia, itt van minden ; szeretnék mondani, mikép Komlóssy Idának egy gyenge, új vagy régibb e— nem tudom — de minden esetre más kiadása. J. gondolkodó színésznő a Jókayné szerepében , s ha szabad hasonlítást tennünk Jókayné arczélével, csak kár hogy valamivel kisebb kiadás, növésben és hangban. Kár mondom, mert J. még emelkedőben van, míg F. csak múltjában nyerhet maholnap vigaszt, ha a megkezdett után megy. F. már behúzta a pesti színház ajtaját maga után, míg J. talán szerencsével megnyithatja azt. Mi sajnálattal látjuk, ha a színész túléli színpadon magát, s e sajnálatban Kolozsvárnak, mint mindig, most is kijut osztályrésze. De az nem szánalmat, boszonkodást idéz fel, ha egy színésznő akkor érzi magát önfejűsége délpontján, mikor már csak pár páholy emlékeiben kedves. Mi megtettük a párvonalt gyöngéden, mondhatni rózsaszín tentával, mit nők irányában szívesen megtartanánk, ha sikert remélhetnénk. Csak ne cseréljék fel, ne küldjék vissza a szerepeket. Máskép ha kettőjük között kell választani , nem épen nehéz. Azon botrányoknak is, mik az énekesnők közti primadonnaság felett folynak, gondoljuk a felszólalás nem fog ártani. Két tenorunk van, a már fájdalom kiénekelt Fobious, s hatalmas tenoréval most kezdő Szombathy : ők férfiak levéli, hisszük, illy alkalmat nekünk nem nyújtanak. Többen.