Vezetés - szervezés, 1985 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 1. szám
fontos a pénzügyi-gazdasági ellenőrzés visszajelző szerepének erősítése. Az átfogó mechanizmusváltozás fő célja a vállalatok gazdálkodásának javítása, tehát a reformelgondolások vállalatcentrikusak. Mivel az államapparátus képviseletében a pénzügyi-gazdasági ellenőrzés szervezetének munkatársai tartózkodnak a legtöbbet a vállalatoknál, s a belső folyamatokat ők láthatják és láttathatják a legrészletesebben, a kormányzat nem nélkülözheti a tőlük származó sajátos információkat. A gazdálkodás belső folyamataira, a motiváló tényezőkre és a vállalatok reakcióira irányuló közgazdasági témavizsgálatok egyrészt a vizsgált vállalat elé tartanak tükröt, másrészt a nagyszámú gazdálkodónál szerzett tapasztalatok összegezése révén sejtik a népgazdasági szintű tendenciák okainak, mozgatórugóinak felismerését. Gazdálkodás és magatartás A vállalatok-szövetkezetek pénzügyi-gazdasági ellenőrzésének a gazdálkodási, pénzügyi szabályok betartásával kapcsolatos tapasztalatait összegezve megállapíthatjuk, hogy 1984-ben jelentős mértékben nőtt a szabálytalanságokra utaló tényfeltárások száma. Gyakori és jelentős összegű eredménymódosításokat kellett végrehajtani, adóhiányokat és -többleteket rendezni, jogtalanul igénybe vett állami támogatásokat feltárni, alapmódosításokat végrehajtani a megállapítások nyomán. A pénzügyi-gazdasági ellenőrzés alapfeladata a vállalati mérlegek és adóbevallások ellenőrzése, a szabálytalanságok megállapítása és az arányos szankcionálás. A revízió kétévenként megjelenik minden gazdálkodónál, vagyis a vállalatok és szövetkezetek felénél évente végeznek adóhatósági revíziót. A megállapított mérlegmódosítások tízmilliárdot meghaladó összeggel mozgatják az eredményt. A befizetett adóhatósági bírság tavaly először érte el az egymilliárdot. A vizsgálatok több mint 90 százaléka zárul jegyzőkönyvvel, tehát majdnem minden gazdálkodónál előfordulnak szabálytalanságok. Sokan állítják, hogy ha az adóhatóság a gazdálkodóknál folytatott vizsgálatok 97 százalékát jegyzőkönyv felvételével fejezi be - tehát szinte mindenki hibásan dolgozik akkor ez talán a szabályozókat minősíti, és nem a gazdálkodókat. Véleményem szerint ez eltúlzott és nem is igazságos megállapítás. A 97 százalékos jegyzőkönyvezési arány valóban arra utal, hogy szinte mindenki követ el valamilyen hibát - még ha jelentéktelent is amit jegyzőkönyvezni kell. A revízió nem mérlegelhet oly módon, hogy például egy tízmilliárdos termelési értékű vállalatnál olyan kicsi összeg a kétmillió forintos „fekete” beruházás, hogy azt nem érdemes megállapítani. A 97 százalékos jegyzőkönyvezési arány mögött az áll, hogy az esetek kétharmadában a feltárt hibák rutinjellegűek, csak kisebb eredménymódosítást jelentenek, így a szankcióik is csekélyek. Nemegyszer előfordul, hogy jegyzőkönyvvel zárult vizsgálatot követően a revízió megállapítja: a vállalatnál példamutató a számviteli és a pénzügyi munka, a hibák elenyészőek és a folyamatos munkavégzés közben kiküszöbölhetők. Súlyosabb hiányosságokat a gazdálkodók kisebb, de nem elhanyagolható hányadánál állapítunk meg. Változatlanul a hagyományosnak mondható hibák dominálnak: az állóeszköz-fenntartásként elszámolt „fekete” beruházások, az árbevételek és a költségek tologatása egyik évről a másikra, a költségek szabálytalan elszámolása, a vállalati nyereség indokolatlan, de a helyi érdekeknek megfelelő irányítása stb. Újabb keletű szabálytalanság a belföldi és az export értékesítés jövedelmezőségének szándékos torzítása. A szövevényes számítási módok között olyan változattal is találkoztunk, hogy a gazdálkodó nyereséget adott át jutalmul a külkereskedelmi vállalatnak, holott az értékesítésen nyeresége nem volt. A hiányzó jövedelmezőséget természetesen a költségvetés pótolta Ez a magatartás tipikus példája a joggal való visszaélésnek. A jogszabály ugyanis nem korlátozza a vállalatokat abban, hogy milyen mértékben osztozzanak a külkereskedelmi vállalattal az elért exportnyereségen. A jogszabályalkotó természetesen feltételezte, hogy a nyereségosztozkodás a józan megfontolás keretei között történik. Könnyen belátható, hogy nem lehet olyan jogszabályi előírást hozni, illetve olyan tiltást kimondani, hogy nem létező nyereségből nem szabad nyereséghányadot átadni. Az új mechanizmusváltozások nyomán tovább növekszik a vállalatok önállósága. Ez abban is megnyilvánul, hogy a pénzügyi szabályozók, az árszabályozók mind többet bíznak a vállalatok józan mérlegelésére, a jó gazda szemléletével hozott önálló döntéseire (elsősorban az árbürokrácia majdnem teljes leépítésére gondolunk). De jogos eközben az aggodalom, hogy vajon az árszabályozók liberalizálása, a jövedelemszabályozók egyszerűsödése, egyszersmind szigorodása nem jár-e az eddiginél erőteljesebb - „belülről hajtott” - inflációval; a bázisbér-szabályozás megszüntetése, az osztatlan érdekeltségi alap szabad felhasználásának lehetősége nem többszörözt-e meg azokat a kedvezőtlen jelenségeket, amelyeket már eddig is tapasztaltunk. Az elmúlt évben több vállalat, rosszul élve a kísérleti bérszabályozás adta szabadsággal, elősegítette indokolatlan jövedelmek kiáramlását. A Ganz-MÁVAG példáját jól ismerjük a napilapokból. Ez a súlyosan veszteséges vállalat 16 száza d VEZETÉS, SZERVEZÉS *