Vasárnap, 1995. február (2. évfolyam, 5-8. szám)

1995-02-05 / 5. szám

1995. február 5- Horn tanácsot kér Folytatás az 1. oldalról De megjelenik Nagy Sándor is, aki a hírek szerint már nem dé­delget miniszteri álmokat, és tel­jes erőbedobással készül a szak­­szervezetielnök-választásra. A neves tanácsadó cég, a Deloitte and Touche Kft.-től jön maga az elnök, Kemenes Ernő, aki a rendszerváltáskor állami hiva­talát - az Országos Tervhivatal szintén elnöki székét - cserélte föl a magánszektorra. Vele jön Tarafás Imre, az MNB egykori alelnöke, aki most Hor­vátországban váltotta meg a vo­natjegyet, hogy a holnap regge­li találkozóra odaérjen. Régen járt a parlamentben Vissy Ferenc, a Gazdasági és Versenyhivatal elnöke, aki 1990- ben az Árhivatalból került át az újonnan formálódó testületbe úgy, hogy gyakorlatilag megfe­ledkeztek róla. Pulai Miklós a bankárokat képviseli, Szapáry György pedig a Nemzeti Bank általános alel­­nökeként vitatkozik majd a Ma­gyar Bankszövetséggel (mint köztudott, Pulai Miklós megle­hetősen élesen támadta a ban­kártársadalom nevében a jegy­bank megszorító intézkedéseit). Medgyessy Péter, a Magyar Be­fektetési és Fejlesztési Bank el­nöke természetesen ismét a meghívottak között van. ----------x'Qxc — Törvény a kínzás és a megalázás megelőzésére Nincs tabu és zárt cellaajtó A rendőrségi fogdákba, a börtö­nök celláiba, az elmegyógyinté­zetek kilincs nélküli szobáiba nem lát be a civil társadalom. Nem tudhatja hát, mi történik ott, nem kínozzák-e, nem aláz­zák-e meg azokat, akiket ott fog­va tartanak vagy kezelnek. Ezért fontos, hogy létezik egy grémi­um-a kínzás és az embertelen vagy megalázó büntetések vagy európai bizottság -, amelyiknek joga van belépni a legelzártabb intézményekbe is. S a parlament múlt heti döntése folytán már a magyar elítéltek vagy ápoltak sincsenek teljesen elzárva a vi­lág szeme elől.­­ A parlament ugyan csak a múlt héten fogadta el a törvényt a kínzás és az embertelen vagy megalázó büntetések és bánás­mód megelőzéséről szóló euró­pai egyezmény kihirdetéséről, de az illetékes európai bizottság egy 1988-ban létrejött egyez­mény alapján már tavaly nyá­ron járt Magyarországon, az el­lenőrzést el is végezte, igaz, az erről szóló jelentés elkészülte csak ez év közepére várható - mondja Hack Péter, a parlament alkotmányügyi bizottságának elnöke, akit a törvény külföldi előzményeiről és itthoni elfoga­dásának következményeiről kérdeztünk. Az egyezmény arról szól, hogy azokon a helyeken, ahol a személyes szabadságot szük­ségképpen korlátozzák - tehát a rendőrségen, idegenrendésze­ti őrizetben, börtönökben, az el­megyógyintézetekben vagy például a fertőző betegek karan­ténjában - nem élnek-e vissza a zártság tényével, nem bántal­­mazzák-e, nem alázzák-e meg, nem kényszerítik-e az egyez­ménnyel ellentétes munkára a fogva tartottakat - határozza meg az alkotmányügyi bizott­ság elnöke azoknak a körét, akikre a jövőben a törvény vo­natkozik. S idetartoznak azok a kínzások is, amelyeket a fogva tartottak okoznak társaiknak, hiszen az ilyesmi egyértelműen az őrség mulasztására vezethető vissza. A fogva tartó ugyanis köteles gondoskodni a fogva tartottak biztonságáról, az egy­mással szembeni erőszakos cse­lekményeket tehát meg kell aka­dályozni. Kérdés azonban, végrehajt­­ható-e az egyezmény. Egy-egy ellenőrzés során kiderülnek-e a visszaélések? Hack Péter szerint voltaképpen igen, mert ez a bi­zottság - nagyon rövid határ­idejű előzetes figyelmeztetés után - bárhova bemehet. S ez a leghatékonyabb ellenőrzés, hi­szen hiába kötelezi egy ország magát az egyezmény betartásá­ra, a deklaráció kevés, ha az el­lenőrzés ennek ellenkezőjét ál­lapítja meg. A következő buktató persze az, van-e ennek következmé­nye. Az alkotmányügyi bizott­ság elnöke ugyan megállapítja: de facto nincs, viszont ha az adott ország a gazdasági, az em­beri jogi egyezményeket vagy a római egyezményt nem tartja be, akkor elveszíti európai tag­ságát. Persze, ha nem tag akkor következmények sincsenek. Az európai országok közül egyébként valamennyi csatlako­zott az egyezményhez - kivéve a volt Jugoszlávia országait és Oroszországot. A háborút folytató államok többsége tehát nem írta alá a megállapodást. Az aláírók közül viszont a leg­több problémát eddig Nagy-Bri­­tannia okozta - mondja Hack Péter.­­ Az északír terroristák­kal való bánásmód miatt több ügy is a strassbourgi bíróság elé került, mert például a római egyezménynek a kínzást tiltó rendelkezéseit megszegték. A másik ország, amely gyakorta nem tartja be az egyezményt, Törökország. A független embe­ri jogi szervezetek jelentései szinte állandóan tudósítanak, főleg a kurdok elleni atrocitá­sokról. - Az egyezmény betartására garancia csak az lehet, és ebben Magyarország nagyot lépett előre, hogy az ellenőrző bizott­ság a törvény erejénél fogva szabad bejárást kaphat bárhová - hangsúlyozza ismételten az alkotmányügyi bizottság elnö­ke. - Ha tehát ez a nemzetközi bizottság - amelynek annyi tag­ja van, ahány az egyezményt aláíró országok száma - bármi­féle jogsértésről informális jel­zést kap egy büntetés-végrehaj­tási intézetből, akkor gyakorla­tilag huszonnégy óra alatt ki­szállhat a helyszínre, s tagjai közvetlen ellenőrzés és korláto­zás nélkül beszélhetnek a fog­­vatartottakkal. Az egyezményt aláíró kormányoknak ezt bizto­sítaniuk kell. S az elkészült je­lentés alapján pedig meg kell tenniük a szükséges intézkedé­seket. Magyarországon egyébként eddig még kínzásról nem érke­zett hír, nálunk inkább az elhe­lyezés szűkössége a probléma, amely bizonyos tekintetben már az embertelen bánásmód hatá­rait súrolja - mondja Hack Pé­ter, de azt is hozzáteszi: a nem­zetközi bizottságnak a múlt nyári ellenőrzéséről szóló jelen­tését még nem ismerik. Egy le­velet viszont intézett a bizottság a magyar kormányhoz - ezt a kabinet éppen a jövő héten jut­tatja majd el a parlament alkot­mányügyi bizottságának. (gyémánt) Se T, se G, se M A szociális paktumra még várni kell . , ,, A Társadalmi Gazdasági Megállapodást még megszületése előtt mondta fel a kormány. A mun­kaügyi miniszter indoklása szerint azért, mert nem látták esélyét annak, hogy jelenlegi formá­jában életképes, megvalósítható lenne. A TGM kezdeménye féléves küszködés után múlt ki, hir­telen halálát magyarázzák politikai, gazdasági szemszögből. Cáfolni látszik e találgatásokat, hogy senkinek sem volt nagypolitikai érdeke, hogy ne jöjjön létre a szociális paktum. Éppen ellenkezőleg. Csakhogy nem működött az ezt lét­rehozó rendszer. Nagy port kavart Kósáné Kovács Magda miniszter csütörtöki be­jelentése: nem látják annak esé­lyét, hogy a Társadalmi Gazda­sági Megállapodást a jelen for­májában elfogadja az Érdek­egyeztető Tanács. Egy pénteki sajtótájékoztatón pedig Héthy La­jos, a Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkára hat pont­ban foglalta össze, miért nem jö­het létre a megállapodás. Az ál­tala felsorolt okok között a túl széles tematika, a szakszerveze­tek — a kormány oldaláról ért­hetőnek tekintett - kompro­­misszumképtelensége mellett a működési anomáliák és a kor­mány nem egyértelmű straté­giája szerepelt. Egy ilyen jól megfogalmazott indoklás után természetes, ha az összes elemző politikai indíttatást keres. Nem igazán látható, miféle érdek vezérelte a Társadalmi Gazdasági Megállapodás fela­dását. Rá lehet fogni a pénzügy­­miniszter lemondása után megváltozott helyzetre vagy az MSZP belső harcaira, arra, hogy a szakszervezeteknek, illetve Nagy Sándor MSZOSZ-elnöknek nem lenne jó, ha megkötnék a megállapodást. Hiszen a mun­kavállalói érdekképviseletek és különösképpen az MSZOSZ igencsak kiszolgáltatott helyzet­nek érezhette volna a szociális paktumban önmagára vállalt le­mondást a sztrájkok szervezé­séről. Bár nem nagy ez a korlá­tozás, hiszen csupán az orszá­gos és teljes körű sztrájkokról mondott volna le a munkavál­lalói oldal, olyasmiről, amit ta­lán eszük ágában sem lett vol­na megcsinálni. El lehet mondani, hogy tulaj­donképpen a szocialisták ötlete az egész, és az SZDSZ nem örül annak, hogy a koalíciós partner ilyen jó viszonyba kerül és ke­rült a munkavállalói érdekkép­viseletekkel. Igaz, a szabad de­mokraták választási programjá­ban is szerepelt, hogy valamifé­le társadalmi megállapodásra lesz szükség a gazdaság stabili­zálásának érdekében. Sőt. Az egyetlen pechese do­logban az volt, hogy két olyan párt került össze a koalícióban, amely fontosnak tartott valami­lyen megegyezést a társadalom­mal. (Bár ilyen felállást nem volt nehéz létrehozni, hiszen a hat parlamenti pártból négy - az SZDSZ, az MSZP, a KDNP és a Fidesz - ígéretei között is volt utalás egy ilyen megegyezésre.) Kellett keresni valamilyen fóru­mot, amely aláírhatja az egyez­ményt. Többféle variáció merült fel, de az összesben az Érdekegyez­tető Tanácsé volt a legfőbb sze­rep. Az ÉT azzal a céllal jött lét­re, hogy a kormány a munka­adók és munkavállalók képvi­selőivel bér- és foglalkoztatás­politikai kérdésekben egyezség­re juthasson. Ez a fórum a hosszú vitákra rendezkedett be, a konkrét kérdések precíz, telje­sen részletes megtárgyalására. Nem is a munkavállalók és a munkaadók tárgyalnak itt a kor­mánnyal, hanem az ő érdekeiket képviselő szake­mberek. Más szóval: az érdekképviseletek bü­rokratái. Eredetileg a kormány más szervezet vagy szervezetek alá­írását is szerette volna a doku­mentumon látni. Felmerült, hogy a hat parlamenti párt szin­tén fogadja el a paktumot. Vit­ték volna a parlament elé szava­zásra, vagy a nyugdíj- és egész­ségbiztosítási önkormányzatok hagyták volna jóvá. Volt olyan tervezet is, hogy a szaktárcák­nál folyó egyeztetés után tár­gyalja meg az ÉT plenáris ülé­se a TGM-et. Ezek a variációk azonban túl hosszúnak és bo­nyodalmasnak mutatkoztak, maradt az ÉT. De ez a szervezet csak az állampolgárok egy bizo­nyos részét képviseli. Az ÉT-ben nincsenek ott a munkanélküli­ek, a nyugdíjasok képviselői, nem beszélve az ifjúság repre­­zentásairól. De még a munka­adók és munkavállók „többsé­ge" véleményének a mérésére is képtelen, mivel azonos súllyal szerepelnek benne a kisebb és a nagyobb szervezetek. A kormány október közepé­re ígérte a szociális paktum el­fogadását - gyors és látványos megegyezést akart. A szociális partnerek-illetve a szakbürok­raták - azonnal ráéreztek arra, ha most nem, akkor soha nem kaphat egyetlen szereplési fóru­muk olyan jogosítványokat és akkora figyelmet, mint amilyet ők legmerészebb álmaikban sze­rettek volna. Az érdekképvise­letek feltételekhez kötötték a megállapodást, a gazdaságpoli­tikába kívántak beleszólni, a stratégiai kérdések kidolgozásá­ban akartak részt venni. A kor­mány - kényszerűen - belement a játékba. Csakhogy felőrölték a koncepciókat a részletekbe menő viták, az állandó ellent­mondások. Ha az egyik szociá­lis partner elfogadta, a másik nagy valószínűséggel elutasítot­ta az eléje került javaslatot. Már a 95-ös költségvetést is nehezen „verték" át, és a munkavállalói oldal kijelentette: nem tud to­vábbi engedményeket tenni. A TGM ekkor már haldoklott, ha meg nem halt. Az elmúlt hetekben két monstre, 14 órán át tartó ülés alatt sikerült megegyezni - a paktumhoz képest teljesen egy­szerű - az ÉT eredeti jogkörébe tartozó dologról: a minimál­bérről. A munkaügyi tárca va­lószínűleg ekkor már látta, nincs esély, hogy a Társadalmi Gaz­dasági Megállapodást aláírják. Végre felismerték: a „gyer­mek" elhalálozott. Ki kellett venni az anyaméhből, hogy a szülőnek ne okozzon betegsé­get. Ezzel csupán egy gond volt. Ha megfosztják az ÉT-et a szo­ciális paktumtól, ezzel meg­fosztják attól a jogkörétől is - amelyet a megállapodás dekla­rált volna -, hogy beleszóljon a gazdasági döntésekbe. Ezt nem hagyta volna botrány nélkül az érdekképviseletek bürokráciája. A megoldás a kis paktum, amely rögzíti azokat a pontokat, amelyekben megállapodás szü­letett - tehát, amit úgyis elfogad­tak volna -, és kimondja: mind a három szociális partner kész az együttműködésre. A kor­mány nem enged majd beleszó­lást döntéseibe, és korrigálni kí­vánja az érdekegyeztetés ano­máliáit. Ahogyan az államtitkár fogalmazott: vissza kívánnak térni az ÉT eredeti rendeltetésé­nek megfelelő munkarendhez. Az Érdekegyeztető Tanácsra ráhúzták ezt a Társadalmi és Gazdasági Megállapodásnak nevezett lepedőt. A kormányzat keresett, de nem talált egy olyan szervezetet, amely képviselte volna a társadalmat. Napok alatt akart egy olyan struktúrát kidolgozni, amelynek hónapo­kig, talán évekig tartott volna az előkészítése. Hirtelen, koncep­ció nélkül vágtak bele a tárgya­lásokba. Pedig pont azon a kér­désen áll vagy bukik a szociális paktum, van-e elgondolás arról, hogy mi a társadalom, hogyan működik a gazdaság, és mit je­lent megállapodni. ^^^Várkanyilván MAGYARORSZÁG Közmeghallgatás tüntetéssel készülhetünk a mohi csatára Pénteken délután háromkor tartják a TIT XI. kerületi Bocskai úti épületében a mohi atom­erőművel kapcsolatos budapesti közmeghall­gatást. A szlovák-magyar határ közelében megkezdett építkezés befejezéséhez az Euró­pai Újjáépítési és Fejlesztési Bank készül hi­telt nyújtani, s ez az intézmény követeli meg a társadalmi részvételt a beruházás előkészí­tésében. Ennek módját és következményeit azonban eddig nem szabályozták, így a bu­dapesti meghallgatás is csak egy alku ered­ménye, sőt a szlovák beruházók a minap egy­szerűen lemondták részvételüket a hasonló bécsi rendezvényen, mert túl nagynak talál­ták a várható közönséget. Az Ipoly Unió és társszervezetei ezért az utcán kívánják nyo­matékosítani tiltakozásukat: a február 10-i meghallgatás idején az épület előtt felravata­lozzák az ismeretlen atomhalottat. A gyászo­lókat és az aláírásukkal tiltakozókat ugyanitt várják. Érvekről és ellenvetésekről a szóno­kok gondoskodnak. Budapest egyébként úgy jön Mohihoz, hogy az erőmű hatásterületének nagy része Magyarországra esik. Győr és Budapest egy­aránt csupán száz kilométerre van a tett­helytől. Ha befejezik, ez az atomerőmű lesz legközelebb a magyar fővároshoz, s közelebb is, mint Mohi Pozsonyhoz. K.J. VASÁRNAP­I HÍRLAP 5

Next