Színes Vasárnap, 1996. október (3. évfolyam, 40-43. szám)
1996-10-06 / 40. szám
^ 6'p/kW 'i/tu/ "Din kju^ 4 SZÍNES VASARNAP MAGYARORSZÁG 1996. Októbere. •í OS WWK I Td I^ [xx\o\ <kM íAxao^ Hat nyúlánk vezér Mátészalkán Volt egyszer, hol nem volt egy szomorú márványtömb a napfénytől tündöklő itáliai Carrarában. Azért eresztette búnak a fejét, mert hiába volt tizenhét tonna, nem kellett senkinek. Az arra tévedő szobrászok csak a fejüket csóválgatták, ha látták, és csak hümmögtek. Történt aztán, hogy emberek jöttek daruval,s kamionra rakták. Nem sejtette, hogy valahol messze millecentenáriumot ünnepelnek... Egy pesti udvarra került, hogy hat vezér legyen belőle. De ekkor sem tudta még, hogy egy szabolcsi város dísze lesz. Vagy inkább a szégyene? Augusztus 20-án ünnepélyes keretek között díszkutat avattak-szenteltek Mátészalka főterén. A Hét Vezér Díszkutat a városban élő Bíró Lajos szobrászművész álmodta meg, a kivitelező részben volt ő. Több alvállalkozót dolgoztatott, illetve dolgozott velük együtt. A díszkút egy kerek kőoszlophoz körben csak hátával kapcsolódó hat vezérből áll. Ők tartják fejük fölött pajzson a hetedik vezért, Árpádot. Amit bronzból öntöttek Budapesten. A márványoszlopról körbe lenéző alakok lábai alatt vízköpőként funkcionáló, alvilágot szimbolizáló „griffeket" - három szárnyas, sasfejű bronzoroszlánt - a mátészalkai szobrászművész maga öntötte ki. A talapzat körül 6 méter átmérőjű, kör alakú márványmedence tartja a körforgásban lévő vizet, amely egy szivattyú segítségével kerül vissza az állatkák szájába. A kút így szinte önműködő, a vizet azért néha cserélni kell. A vízcserével és a bronzfigurákkal nincs gond, a kővezérekkel azonban annál inkább. A márványból faragott rész a művész szerint nem készült el teljesen. Ezért - mint mondja - szeretné még finomítani. Az avatás óta ugyan nem dolgozott rajta, de ígéri: körbeállványozza és befejezi a munkát, ha tisztázódik a vita. A kőfaragást ugyanis szerinte egyik budapesti alvállalkozója, Bedey Gábor kőszobrász hagyta félbe. A megbeszélt határidőre a márványtömb nem volt azon a 80 százalékos készültségi szinten, hogy az utolsó hónapban akár Bedey, akár mások segítségével be tudtam volna fejezni - állítja. És ezzel indokolja, hogy a Bedey számára ígért munkadíj egynegyedét - 275 ezer forintot - a mai napig nem fizette ki. Sőt nem is akarja. A kivitelezőnek ígért pénzt ugyanis egy másik kőszobrásznak szánja. Annak, aki (mint mondja: Bedey helyett) az átadás előtti két hétben segítségére volt, és reméli, jön még az állványozás után is faragni. A történethez tartozik, hogy az átadás előtti hetekben Bedey Gábor is dolgozott Mátészalkán a kövön, az utolsó két hét előtt azonban hazament. Ekkor Bíró nem mondta neki, hogy visszatartja a munkadíj negyedét. Ez valóban hiba volt - ismeri el Bíró. De mint mondja, örült, hogy Bedey végre nem volt ott, mivel éjszakákba nyúló vitáik voltak szakmai kérdésekben. Vitáztunk, de jó hangulatban váltunk akkor el - emlékezik vissza Bedey. - Szó sem volt arról, hogy az utolsó részt Lajos nem fizeti ki. Bedeyt egy szobrász barátja ajánlására Bíró idén februárban szóban bízta meg azzal, hogy faragja ki a középső részt. A munkadíj 1 millió 125 ezer forint, viszonylag olcsó ahhoz képest, amennyiért mások vállalták volna a munkát. Bíró Carrarából hozatta a követ, mondván: a célnak szintén megfelelő hazai kő a süttői bánya angol kézbe kerülése miatt drágább a carrarainál. A 17 tonnás kőtömb áprilisban érkezett meg Bedey pesti udvarára, áruszállítás és lerakás nélkül 1,5 millió forint volt. Szerettem volna, ha a szemem előtt farag Gábor, de ő otthon akart dolgozni. Megbíztam benne, de már bánom - meditál Bíró, ciki a munkához agyagmintát is készített, feleakkorát, mint a faragandó alakok. Bedey Gábor szerint Bíró elnagyolt mintát adott át neki. Bíró szerint a minta nem lehet Diszkut, mátészalkai szobrásszal tett hibás, a szakmai zsűri kivitelezésre alkalmasnak találta. Amikor megérkezett, láttam, hogy hibás a kő is, vízbemosás van rajta, amit a bányában meg is jelöltek - magyarázza Bedey. A hosszú repedés miatt a márványtömbből 1 tonna használhatatlan volt - folytatja. - Egy kicsit ütögettem rajta, az a rész le is esett. Úgy látta, a kőtömb még elég ahhoz, hogy kiteljen belőle a mű. Egy kis faragás után kiderült: kicsi ahhoz, hogy kétszeres nagyítással bontakozzanak ki belőle a vezérek. Emiatt javasolta Bírónak, legyenek kisebbek. Ebbe azonban a művész nem ment bele, mondván: így Árpád figurájához képest törpék lennének. Végül kiegyeztek abban, hogy a magasságuk a tervek szerint alakul, szélességükből azonban elvesznek egy kicsit. Ettől kicsit nyúlánkabbak lettek a kifaragott alakok. Hozzájuk képest most Árpád látszik „törpének".És alig fér el egymás mellett a hat alak. Bedey Bírót hibáztatja ezért, Bíró Bedeyt. A kivitelező szerint a művésznek még a szállítás előtt ki kellett volna utaznia Carrarába, kiválasztani a követ. De legalább itthon megnézhette volna, mikor leteszik az udvarra. Bíró viszont csak napokkal később jelentkezett. A művész azzal érvel: ha a kivitelező az előtt szól neki, hogy lehasítja az állítólagos repedést, vissza lehetett volna vitetni a követ. Egyébként a bánya nála lévő tanúsítványa hibátlan, első osztályú márványtömbről szól. A díszkúttól néhány méterre, a művelődési ház mellett egykor szökőkút állt. De arra a régi kútra már csak az idősebbek emlékezhetnek, két éve fogalmazódott meg a város önkormányzata részéről az igény: kellene a térre újra valami. A millecentenárium jó alkalomnak kínálkozott arra, hogy az alkotómunka költségeit ne teljes egészében a város állja. Bíró úgy emlékszik, a jegyzővel beszélt először erről. Készített is egy makettet (amit a lektorátus kivitelezésre javasolt, majd a képviselő-testület is elfogadott, és költséget kalkulált. A városatyák ígérték: ha a tízmillió forint fele összejön, a város idei költségvetésében ad hozzá hármat. A háromból három és fél lett, de erről már Papp György beszél, a Mátészalkai Önkormányzat Intézmény Irányító Irodájának a vezetője. Szponzorok (eddig 3,5 millió gyűlt össze közadakozásból is) és pályázati pénzek (1 millió forintot a Honfoglalás 1100 Évfordulója Emlékbizottság, 1,3 milliót pedig a Képző- és Iparművészeti Lektorátus adott) akadtak szép számmal. A millecentenáriumi emlékmű érdekében létrehoztuk a Hét Vezér Díszkút Megépítésért Közalapítványt, amelynek számlájára még mindig várjuk a befizetéseket - mondja az irodavezető. Kiderül: körülbelül 600 ezer forint hiányzik még a bekerülési költségből, de már vannak ígéretek. Évvégéig mindenesetre ki kell fizetniük Bíró Lajosnak ezt az összeget. Azt nem érti Papp úr, min vitázik Bíró és Bedey. Utal a lektorátus zsűrijére, amely a díszkutat átadáskor elfogadta, sőt úgy emlékszik, a bizottság azt ajánlotta a művésznek: ne nyúljon a munkához. Bíró azonban figyelmeztet: a zsűri azt is észrevételezte, hogy a bronz- és a kőalakok készültségi foka nem azonos. Bár Bedey ügyvédjének levelét nemcsak a művész, az önkormányzat is megkapta, a hivatal mossa kezeit: ők a szerződést Bíró Lajossal kötötték. Tehát neki kell egyezségre jutnia (vagy nem) Bedeyvel. A bírósági útnak Bedey nem örülne, Bírónak pedig már az is eszébe jutott, hogy esetleg ő is feljelenti a kivitelezőt, hitelrontásért. A művész bíróságok helyett egyébként azt ajánlja: hívjon a kivitelező egy újabb, független szakmai zsűrit. Ha az neki adna igazat, ígéri, kifizeti az elmaradt bért. Bedey egyelőre fontolgatja az ajánlatot. Amikor Papp György a pályáztatásról kérdezem, az irodavezető elmagyarázza, miért nem írtak ki pályázatot a szobor elkészítésére. Bíró Lajos a környéken született, a főiskola után még a nyolcvanas évek végén - a helyi vezetők hívták, telepedjen le a városban. Több munkája áll Mátészalkán, közülük nem egyet „társadalmi munkában" készített. Ezenfelül az ő ötlete volt, milyen legyen az „emlékmű". Bíró Lajos a pályázatot feleslegesnek tartja. Azt mondja, egy ilyen pályázatnál általában úgyis előre eldöntött, kinek adják a munkát. Ő Mátészalkára költözése óta természetesnek tartja, hogy időnként, úgy négyévente adódik egy-egy tanácsi, önkormányzati megrendelés. Nehogy valaki azt gondolja, hogy én ebből a munkából most meggazdagodom, egymillió forintnál nem kapok többet érte - válaszol, miután fővárosi pályatársai irigykedésére emlékeztetem. Mátészalkán már sötétedik, de hazaindulva elbúcsúzunk még a szájukat rendíthetetlenül összeszorító, teljesen máig sem kész kővezérektől. Árpád fölébük magasodó alakja is megkukult: csak a kardját emeli bátortalanul. Eszünkbe jut róla Kő Pál élettelen szolnoki szobra, amely engedte letörni a kardját. De a griffek élnek. És mintha kajánul nevetnének is. Mindenkin, aki megnézi őket. Pedig ezúttal nincs hatalmuk. Csak a kút különös árnyalakjai, magányos vízköpői. Tóth László Levente Bíró: Állok elébe a független zsűrinek (Fotók: Rákosi Péter) Bedey: Egy részlettel még tartozik nekem Búcsúzik a nyártól a Balaton Piszmog a nád, tollászkodik a hattyú Nincs nagyobb csönd, mint a tóparton, ősszel. Szinte siketítő. Az ember nem is érti, miért nem ilyenkor megy mindenki nyaralni, vagyis eszelni. De akkor meg nem lenne az a csönd ez a csönd. Ebben benne van szellő, a hulló levél nesze, a hullámok locsogása. De nem is hullámzás az, inkább csak leng a tó, a Balaton. Piszmog a nád is, vagy benne valami állat. Tollászkodik a hattyú. Loccsal a hal, rámotyog valamit a horgász. És az ember még a táj- és környezetidegen suhogós dzsoggingos, mobil telefonos uraknak is megbocsát. And (Fotók: Benkő Imre) Tisztelegtek Csesztvén M - Madách Tragédiáját elemezték a kutatók Az ember tragédiája szerzőjének emléke előtt tisztelegtek az irodalombarátok szombaton a Nógrád megyei Csesztvén, a Madách-kúria udvarán. A drámaíró halálának évfordulója - október 4. - alkalmából 13 éve hagyomány a családiasnak mondható megemlékezés, amelyen rendszerint a hivatásos és amatőr kutatók, irodalomtanárok s a Madách Imre nevét viselő iskolák diákjai gyűlnek össze. A Nógrádi Történeti Múzeum, valamint a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Nógrádi Tagozata által rendezett idei ünnepen Hubay Miklós író, a PEN Club és a Nemzetközi Madách Társaság elnöke mondott beszédet. Betlehem nem volt annyira provinciális városkája a Római Birodalomnak, mint a Földgolyónak Csesztve vagy kicsit odébb Alsósztregova - mondta Hubay Miklós Madách munkásságát s elsősorban a Tragédiát értékelve. Sőt amikor Magyarország egyébként is történelme mélypontján volt, Csesztve még inkább távol esett a világtól. S e történelmi mélyponton, eme elveszett vidéken jutott el egy szellem ahhoz, hogy az emberiség legnagyobb kérdéseit felvesse, mi több, olyan kompozícióban adja elő, amely egyúttal magyarázatot is ígér ezekre a problémákra. A Madách által adott magyarázatok érvényességét persze - tette hozzá a PEN Club elnöke - csak most, a Tragédia születése után 140 évvel látjuk, hiszen az utolsó előtti három szín, amely Madách számára még ködös jövendő volt, számunkra már részben valóság. Ami már megvalósult, az borzalmas, és kérdés, hogy többi jövendölése is nem fenyeget-e minket. A Tragédia megszületése a csesztvei dombok között az emlékező beszédet mondó Hubay Miklós szerint éppen olyan titok, éppen olyan csoda, mint Betlehem csodája volt a maga idejében.