Szinészek Lapja, 1931 (50. évfolyam, 1-12. szám)

1931-01-01 / 1. szám

SZÍNÉSZEK LAPJA Reális pálya-e a színészet? Írta: S­ISS IMRE: Kérlek, kedves kollégám­, az eset egész pontosan úgy kezdődött, h­ogy a szomszédban tegnap a gyermekét rajongásig szerető apa, reménydús fiát, egy 18 éves fiatalembert meg­fenyegetett azzal, hogy letöri a de­rekát és hátraköti a sarkát, ha nem mond le arról az őrült gondolatról, hogy színész lesz... Hát igen, ez történt! Nem is nagy eset és meg­lehetősen gyakori eset. De megbo­csátasz,, kedves kollégám, azért én mégis elgondolkodtam felette. Te is úgy gondolod, hogy kérlek szépen, őrültség a mai világban színésznek lenni? Nagyon helyénvalónak tarta­nám, ha ezen a helyen kissé meg­beszélnénk ezt az ügyet. Felvetem a kérdést, hogy nemcsak a minden­napi megélhetés, a gondtalan öreg­kor, a művészi érvényesülés esélye szemp­ontjából, hanem lényegében a többi pályákhoz való viszonyában, reális pálya-e a színészet ? Ú­gy érzem, h­ogy ha erről a kér­désről akarunk beszélgetni, először is tisztáznunk kell magát a fogalmat, a realities fogalmát.. . Lássuk csak ! A súlyos, főleg logikátlan és zava­ros gazdasági viszonyokat nagy­ rész­­ben a háború véres gőzében fogam­­zott, majd a forradalmak alatt és után megerősödött »gazdasági morál« idézte elő. Az eddig nem létezett alkalmak, a hirtelen meggazdagodás csábító esélyei fejtetőre állítottak Európában minden józan üzleti el­vet és minden realitást. Azt is le­hetne mondani, hogy más értelmet kapott, más fogalom lett az, ami reáli­, és az, ami nem reális. A tőzsdei konjunktúra őrületében pél­dául a világ legtermészetesebb és legreálisabb dolgának tartották, hogy olyanok, akiknek soha azelőtt fogal­muk sem volt tőzsdéről, értékpapí­rokról, hosszról és besszről, beleve­tették magukat kis tőkéjükkel a hirtelen kínálkozó alkalomba és má­ról holnapra hivatalnokokból, keres­kedőkből, orvosokból, suszterekb­ől és villamoskalauzokból »börziánerek« let­tek. A sailt mögé állni, a kalapá­­csot megfogni, dolgozni, produkálni, menteni a békéből megmaradt érté­keket, békebeli erkölccsel, békebeli formák között nem volt reális do­log. Ellenben hadseregszállítani, lánc­kereskedni, tőzsdézni, panamázni nemcsak hogy reális dolog volt, ha­nem race-dolog, korral haladás, tisz­tánlátás. Kérdés, hogy­ a fogalmak ilyen katasztrofális megváltozását mi idézte elő ? Az okokat a történelem mélyén keressük. A világháborút a nemzetek ti­ták és az emberiség veszítette el! A vi­lágháborúból azok a népek kerü­ltek ki gy­őztesen, akik nem vettek részt benne, vagy­ csak az utolsó pilla­natban csaptak le oda, ahol már leg­kevesebb volt az erő. A nagy há­ború tulajdonképpeni főszereplői va­lamennyien véres fejjel, beteg test­tel és még betegebb lélekkel tám­o­­ly­ogtak ki a harcmezükről és szé­dültek bele a puskaporszagú, veszett indulatokból és lihegő szenvedélyek­ből összetákolt »békébe«. Szenvedés, éhség, gyötrelmek gyöt­relme, könny és vér van mindenütt, ahol a teremtés beteljesülése, az em­ber él a földön. •Amikor dolgos béke testvéri kö­zössége volt az emberek között, jó­val a világháború előtt, amikor még nem robbant fel a bom­ba, amely első rakétája volt a történelem leg­­gy­ászosabb tűzijátékának, csendben, észrevétlenül szűrődött, szivárgott a gyilkos anyag a föld népe közé. A történelem legkegyetlenebb tömeg­­gyilkosságáért azok felelősek,, akik a megélhetésért, a nyugalmas öreg­korért, kultúráért dolgozó emberek közé felfuvalkodott telhetetlenségük hiú érdekéből gyűlöletet szivattyúz­tak. A világháborúra a népieknek nem volt szükségük. A világ­háborúra azoknak­­ az érdekcso­portoknak volt szükségük, akik a háborús hangulatot a népek lelke- Az Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézet története (25) Irta: Stella Gyula. Az 1901 ik év eseményei Hosszas huzav­ona és többszöri halasz­tás után végre jan. 19-én délelőtt a b­el­­ügyn Minisztérium­ban­ megtartották a vi­déki színészet ankétjét. Az ankétet megelőző nagy érdeklődés, a megjelentek nagy száma és a gyűlésen elhangzott vélemények azt bizonyítják, hogy a vidéki színészet az utolsó évek­ben óriási léptekkel közeledett hivatásá­nak céljához. A meghívottak között ott találjuk a politikai, írói és művészi világ számos jelentős tényezőit. A gyűlésen Bezerédy Viktor mint ta­nácsos elnökölt. Meleg és az ankét anyagát felölelő üdvözlő beszéddel köszön­tötte a megjelenteket. Kijelenti, hogy a kormány nem akarja a kerületi rendszert ráerőszakolni a városokra, csak ajánlja a rendszert, melyet ő is tőle telhetőleg támogatni fog. Amelyik város nem kí­vánja a kerületi rendszert, annak keretébe nem lép, önállóan és függetlenül intézheti színháza sorsát. Orof Festetich Andor ismertette az oko­kat, melyek a rendezését sürgetik és az eszközüket, m­elyek által ez elérhető. Beszámol a tervezetről és a beérkezett véleményekről. Lukács György békési főispán a kerü­leti rendszer mellett nyilatkozik, amelyek megalakításánál a homogenitást tartja Vezé­rlő elvnek. Ajánlja az alföldi színi­kerület megalakítását. Pázmándy Dénes szakít az elvi szem­pontokkal és élesen rámutat az egye­­düli eszközre, amellyel a vidéki színé­szetet rendezni lehet és ez az állam anyagi támogatása. Enélkül a rendezés illuzáris és lehetetlen. Az állam köteles­sége ezt a nemzetiségi és kulturális kér­dést támogatni. A kerületi rendszer híve. Szükséges néhány nagyobb vidéki város­ban a színészetet állandósítani. A leg­nagyobb igazságtalanságnak tartja, hogy ugyanakkor, midőn a kormány egy fél milliót költ két fővárosi színház szérve­­zésére, ugyanakkor az egész vidéki szí­nészetre csupán 30 ezer forintot áldoz. Felkéri a kormányt a vidéki színészet támogatásának jelentős em­elétére. (Élénk helyeslés!) Hovány­i Gáza dr. Nagyvárad kikül­dötte, Balassa Ármin dr. Szeged képvi­seletébe szintén a kerületi rendszernek a hív­e, de csakis jelentős állami támo­gatás mellett. Balassa Ármin dr. évi 200.000 forintban látja elégnek a szüksé­ges állami támogatást. Kada Elek Kecs­kemét részéről ellenzi a kerületi rend­szert, mert az önkormányzati jogot sérti. Visezont hivatkozva Kassa, technikailag teljesen elhibázott színházára, ajánlja, hogy a színházépítési jogok autonóm jo­gát a kormány vonja meg a városoktól. Komlóssy Arthur kijelenti, hogy Deb­recen örömmel fogadja a kerületi rend­szer eszméjét. Rónai torontáli főispán ugyanilyen értelemben szól és teljes szív­vel csatlakozik Pázmándi­ államsegélye­zési indítványához. Zeichmeister Károly győri polgármester a kerületi rendszer mellett foglal állást. A kerületek megállapítását az illető váro­sok szabad megegyezésére kell bízni. A

Next