Színház, 1971 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1971-01-01 / 1. szám

Gusztihoz való későbbi viszonyát; még egy felvilágosult világi leányzónak is nagyobb problémát okoz, hogy miképp számoljon el odaveszett szüzességével szerelmesének, aki ráadásul meg van győződve makacs erényéről, mint ennek az exapácának, aki pedig az egész reá törő új társadalmi rendből és atmoszfé­rából csak azt fogja fel s azt sérel­mezi, hogy szüzessége veszélyben forog. Eldönthetetlen s az eredmény szem­pontjából nem is lényeges, vajon az írót nem érdekelte eléggé hősnője s a róla szóló igazi dráma, s ezért szerepelteti többnyire passzív statisztaként drámá­jától nagyjából független színes életké­pekben, avagy e színes életképek hálás lehetőségei kedvéért ejtette el a hős­nőt? Tény, hogy Glória­ Ilona alakja végeredményben ürügy marad egyko­rú valóságunk különféle pittoreszk, bár meglehetősen periferikus jelentőségű helyszíneinek felvillantására. Késdobá­­lóról, munkásszállásnak álcázott bor­délyról, volt apácák pletykadélutánjá­ról, operaénekes intim szerelmi fészké­ről kapunk színes, mulatságos pillanat­képeket . Örkény láthatóan fél kézzel ve­tette oda őket, de jelentékeny tehetsé­ge révén még így is megtelnek élettel, találó megfigyelésekkel, humorral, mely csak néha laposodik alpári viccfüzérré (lásd Jusztina-Apor Noémi viccbetét­jeit a modern nevelésről vagy Csimma- Pathó István „örökzöld” viccét a ská­lázó énekesről: „Talán beteg az úr?”). Csak épp a hősnőnek van vajmi kevés köze e kis tablókhoz, melyekben nem él át semmilyen lényeges revelációt, nem konfrontálódik semmiféle számottevő társadalmi jelenséggel (igaz, erre a hely­színek nem is túl alkalmasak); de az író még azt is mellőzi, hogy felbukkanását legalább külsőlegesen motiválja. Nem derül ki például, mivel vette rá a kezdetkor Guszti, hogy családját vá­ratlanul faképnél hagyva beleüljön autó­jába, vagyis nem motivált az ipartelepre való megérkezése, nem értjük, miért ra­gad meg ott csupán a cseppet se biza­lomgerjesztő, csodabogár mérnök bizta­tására, nem értjük, miért vállal épp a késdobálóban állást, nem értjük, miért menekül el a főnöknő lakásából épp Lujzi szerelmi fészkébe, holott ha már hazavágyik, anyjánál is lenne sokkal kézenfekvőbb, gondolkodásmódj­ával sokkal kevésbé ellentétes szellemű ott­hona. E sok kérdőjellel szembenézve felmerül a gyanú, hogy az írót saját drámája helyett valóban csak a bizarr színhelyek és figurák felvonultatása ér­dekelte. Mert például az utolsó kép színhelyének megválasztását valóban csak az indokolja, hogy Örkénynek nem volt szíve beérni a vidéki kancának és sült libájának combjain csámcsogó ope­raénekes puszta említésével - ábrázolni is akarta ezt a különös, mulatságos, ám dramaturgiailag teljesen szervetlen és indokolatlan miliőt. Glória­ Ilona drámáját nem írták meg, hogyan játszhatta volna el Ronyecz Mária? Látszólag maximális lehetősé­get kapott a pesti bemutatkozáshoz: nemzeti színházi főszerep várta, a Tó­ték írójának új darabjában. Valójában viszont olyan mártírsorsot szabtak rá, amely valóságos apácához illő lehet, de egy dráma hősnőjéhez semmiképpen­ statisztálnia kell olyan jelenetekben, me­lyekben többnyire nem róla van szó. Mégis elmondhatjuk a legtöbbet, amit ez esetben mondhatunk: azt a benyo­mást kelti, hogy el tudná játszani Gló­­ria­ Ilonát egy olyan drámában, amely­ben Glória­ Ilonáról van szó. Az adott ÖRKÉNY ISTVÁN: SÖTÉT GALAMB (NEMZETI SZÍNHÁZ), RONYECZ MÁRIA (ILONA), KOHUT MAGDA (PULCHERIA), SÓLYOM ILDIKÓ (SYLVIA) ÉS APOR NOÉMI (JUSZTINA) 3

Next