Színház, 1971 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1971-01-01 / 1. szám
Gusztihoz való későbbi viszonyát; még egy felvilágosult világi leányzónak is nagyobb problémát okoz, hogy miképp számoljon el odaveszett szüzességével szerelmesének, aki ráadásul meg van győződve makacs erényéről, mint ennek az exapácának, aki pedig az egész reá törő új társadalmi rendből és atmoszférából csak azt fogja fel s azt sérelmezi, hogy szüzessége veszélyben forog. Eldönthetetlen s az eredmény szempontjából nem is lényeges, vajon az írót nem érdekelte eléggé hősnője s a róla szóló igazi dráma, s ezért szerepelteti többnyire passzív statisztaként drámájától nagyjából független színes életképekben, avagy e színes életképek hálás lehetőségei kedvéért ejtette el a hősnőt? Tény, hogy Glória Ilona alakja végeredményben ürügy marad egykorú valóságunk különféle pittoreszk, bár meglehetősen periferikus jelentőségű helyszíneinek felvillantására. Késdobálóról, munkásszállásnak álcázott bordélyról, volt apácák pletykadélutánjáról, operaénekes intim szerelmi fészkéről kapunk színes, mulatságos pillanatképeket . Örkény láthatóan fél kézzel vetette oda őket, de jelentékeny tehetsége révén még így is megtelnek élettel, találó megfigyelésekkel, humorral, mely csak néha laposodik alpári viccfüzérré (lásd Jusztina-Apor Noémi viccbetétjeit a modern nevelésről vagy Csimma- Pathó István „örökzöld” viccét a skálázó énekesről: „Talán beteg az úr?”). Csak épp a hősnőnek van vajmi kevés köze e kis tablókhoz, melyekben nem él át semmilyen lényeges revelációt, nem konfrontálódik semmiféle számottevő társadalmi jelenséggel (igaz, erre a helyszínek nem is túl alkalmasak); de az író még azt is mellőzi, hogy felbukkanását legalább külsőlegesen motiválja. Nem derül ki például, mivel vette rá a kezdetkor Guszti, hogy családját váratlanul faképnél hagyva beleüljön autójába, vagyis nem motivált az ipartelepre való megérkezése, nem értjük, miért ragad meg ott csupán a cseppet se bizalomgerjesztő, csodabogár mérnök biztatására, nem értjük, miért vállal épp a késdobálóban állást, nem értjük, miért menekül el a főnöknő lakásából épp Lujzi szerelmi fészkébe, holott ha már hazavágyik, anyjánál is lenne sokkal kézenfekvőbb, gondolkodásmódjával sokkal kevésbé ellentétes szellemű otthona. E sok kérdőjellel szembenézve felmerül a gyanú, hogy az írót saját drámája helyett valóban csak a bizarr színhelyek és figurák felvonultatása érdekelte. Mert például az utolsó kép színhelyének megválasztását valóban csak az indokolja, hogy Örkénynek nem volt szíve beérni a vidéki kancának és sült libájának combjain csámcsogó operaénekes puszta említésével - ábrázolni is akarta ezt a különös, mulatságos, ám dramaturgiailag teljesen szervetlen és indokolatlan miliőt. Glória Ilona drámáját nem írták meg, hogyan játszhatta volna el Ronyecz Mária? Látszólag maximális lehetőséget kapott a pesti bemutatkozáshoz: nemzeti színházi főszerep várta, a Tóték írójának új darabjában. Valójában viszont olyan mártírsorsot szabtak rá, amely valóságos apácához illő lehet, de egy dráma hősnőjéhez semmiképpen statisztálnia kell olyan jelenetekben, melyekben többnyire nem róla van szó. Mégis elmondhatjuk a legtöbbet, amit ez esetben mondhatunk: azt a benyomást kelti, hogy el tudná játszani Glória Ilonát egy olyan drámában, amelyben Glória Ilonáról van szó. Az adott ÖRKÉNY ISTVÁN: SÖTÉT GALAMB (NEMZETI SZÍNHÁZ), RONYECZ MÁRIA (ILONA), KOHUT MAGDA (PULCHERIA), SÓLYOM ILDIKÓ (SYLVIA) ÉS APOR NOÉMI (JUSZTINA) 3