Színház, 1981 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1981-01-01 / 1. szám
BALOGH TIBOR A teljesség színháza Tovsztonogov társulata Magyarországon Az értékelő elemzés fogalmi pontossága megköveteli, hogy a leningrádi Gorkij Színház vendégjátékáról íródó méltatás egy ritkán kimondott történelmi körülmény említésével kezdődjék: kultúránk múltjának alig van érintkezési pontja. Ennek természetes következményeképpen különbözik gesztusrendszerünk, a színpadi beszédintonáció által kifejezett érzelmi tartományok tágassága, nézőink asszociációs készsége, a szimbólumok iránti fogékonyságunk, szín- és formaérzékenységünk és még sok egyéb művészetbefogadói tulajdonságunk, s emellett történelmi-filozófiai-etikai-lélektani gondolkodásunk történetében bizonyos fáziseltolódások is vannak. E realitás szem előtt tartására azért van szükség, mert, ha megfeledkeznénk róla (vagy éppen az ellenkezőjét hihetnénk), mindazt, ami a színpadi élménnyel való találkozásunk során ízlésünktől különbözik - a valóban kitűnő előadásokat dicsérő igyekezetünkben - kénytelenek volnánk a prospektus- és brosúraszerzők gyanút keltő fordulataival leplezni (,,az előadásnak világos, publicisztikaian őszinte politikai hangzása van” stb.). Úgy gondolom, Tovsztonogov színházához méltatlan lenne bármiféle értékkorrigáló stilisztikai telitalálat: a három Budapestre hozott előadás a maga otthoni közegében tökéletesen adekvát hangzású, az idegen fül számára pedig annál tisztábban cseng, minél közelebb hozza a specifikus tér-idő meghatározottságtól független, általános emberi lényeget, és ez a találkozás az általános emberi lényeg valamely vonatkozásával mind a három előadás összbenyomása révén létrejön, jóllehet nem azonos módon s nem azonos mértékben. A Csendes Don görögösen A három budapesti bemutató közül kettő, Solohov Csendes Donja, és Tolsztoj: A ló története, epikai átdolgozás. A Tolsztoj-elbeszélés esetében a színpadra állítás szinte természetesen kínálkozik, Solohov négykötetnyi hosszúságú Csendes Donjának egy színházi este idejére sűrített dramatizációját azonban megvalósíthatatlannak hinnék. A lineáris cselekményfelmondás reménytelen és szükségtelen vállalkozás volna csakugyan, ám a színpadra alkalmazóknak (G. Tovsztonogov és D. Svarc) sikerül olyan formát találniuk, amely az eredeti cselekménynek töredékét tartalmazza csupán, de megőrzi a regény teljes szellemi terjedelmét. A sűrítés technikai megoldása az időszemlélet átalakítását kívánja. A lineáris cselekményi szint a drámában a regény harmadik kötetének utolsó részétől kezdődik, s a megelőző fejezetekből - az emlékidézés közlésfikciója által - csak azok a mozzanatok kerülnek be, amelyek a főhős (Grigorij Meljehov) magatartását a jelen idő síkján motiválják. A tartalmi sűrítés lényegében ebből a dramaturgi-rendezői elhatározásból származik: elmaradnak a családregény, a kozák faluközösséget bemutató társadalomrajz szálai, mert a figyelem Grigorij sorsának nyomon követésére összpontos vendégjátékok A leningrádi Gorkij Színház vendégjátéka: Solohov: Csendes Don (A kép bal szélén Oleg Boriszov, Grigorij Meljehov alakítója)