Színház, 1985 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1985-01-01 / 1. szám
világok legkülönbjének hiszik a magukét, a béke és a szeretet szigetének a családi otthont. Lelke mélyén azonban Annus is boldogtalan: a szerelemre váró magányban elszenvedett, fiatalkori csalódások megingatták önbizalmát, és attól tart, hogy tündöklően szép anyja árnyékában reménytelenül Hamupipőke marad. Kérője, Csenge Béla huszárhadnagy, - akire pedig tisztes hozomány vár ebben a házasságban - hónapok óta halogatja az egybekelést. A veszély, az árvíz az anyának elszántságot kölcsönöz; a védett otthonban felnőtt védtelen lányt megrémíti. De amikor az árvíz éjszakáján felfedezi - akaratlanul kihallgatja - anyja titkát, nyíltan is fellázad ellene. A felsorolt, az első felvonásban már kirajzolódó cselekménymotívumok voltaképpen önmagukban is kitölthetnék egy tizenkilencedik századi, a polgári család felbomlása által ihletett realista családi dráma kereteit. De már itt is beleütközünk az ábrázolásnak az előadás által még felerősített ellentmondásaiba. Kérész Pap Dániel nagyformátumú, önbizalomtól és energiától duzzadó, férfias alakja mellett a tisztelendő elhalványodik, eleve csatavesztésre ítéltetett. És nemcsak azért, mert kevés jelét árulja el annak, amivel felébreszthette és esztendők óta lebilincselhette Erzsébet asszony érzelmeit. De Páskándi semmiféle igazán vonzó intellektuális vonással, erénnyel sem ruházta fel, amivel legyőzhetné Kérész Papot. Eldöntetlen, bizonytalan Csenge hadnagy jelleme is. A molnár szimpla hozományvadásznak tartja, ennek ellenére neki szánja lányát. Erzsébet asszony sürgető szava mögött legalább megvan az érzelmi (és dramaturgiai) fedezet: az anya úgy érzi, tartozik családjának, pontosabban egyetlen leányának azzal, hogy előbb révbe juttatja, mielőtt kompromittálja. Ha Annuska férjhez megy, és messzire utazik, megkíméltetik a család felbomlásával járó szégyentől. Addig tehát Erzsébet sem boríthatja fel a gyűlölt polgári otthont, boldogtalan házasságát, amíg nem sikerül leánya számára is valami hasonlót megalapozni. Ami pedig Annuskát illeti, neki tetszik az uniformis, és talán az is, aki viseli. Csenge Béla Páskándi kommentárja szerint „az a katona, aki benősülés útján próbál érvényesülni, de fiatalos igazságérzete, romlatlansága még a felszínes cinizmuson át is megérződik”. A második felvonás szövege ezzel szemben azt is leleplezi, hogy a hadnagy most éppen a negyedik menyasszonyát kerülgeti. Életelve: a magafajta katona csak teszi a szépet, figyelget, és aztán „nyeregbe, huszár, nyeregbe ...” — és máris elillan. Házasságról szó se essék. A kérdés csak az, hogy vajon az egykettőre nyeregbe, pattanó kérő, aki „a maga körében szép és tiszta, és más körökbe jár malackodni”, hogyan jut ezzel a taktikával a hőn áhított hozományhoz. Csenge jellemére nagyon is rossz fényt vet, hogy a veszély óráján elsőként és egyedül ő menekül el a malomból, egy a falról leakasztott dagasztóteknőben. Annál nagyobb meglepetést okoz a családtagoknak és a nézőknek, hogy a harmadik felvonásban kiderül, valójában rá osztotta az író az „árvízi hajós” szerepét, ő az, aki bárkájával legalább kísérletet tesz a veszélyben levő, árvíz fenyegette emberéletek megmentésére. A halál árnyéka egyébként a második felvonás kezdetétől rátelepszik a színpadra. Szerencsésebb lenne, ha az író, ha már az árvízkatasztrófára alapozza hősei végzetét, érzékelhetőbben jelezné - akár folyamatosan is - a vízszint emelkedését. Hogy világosabban értsük, mekkora, s hogyan fokozódik a városban s a malom táján is a valóságos veszély, mit jelent a malomból való kiűzetés, és mire vállalkozik Csenge hadnagy, amikor a hullámok hátán viszszatér. A szövegből csak az derül ki, hogy az életmentő vállalkozás tulajdonképpen kudarcba fullad, de a hadnagy túléli, sőt erkölcsileg is legyőzi reménybeli apósát, Kérész Papot. A molnár ugyanis az események sodrában többszörösen elbukik, s a dráma végkifejletében joggal ítélné halálra önmagát. Valójában azonban még az öngyilkosságot sem saját akaratából hajtja végre. Felesége az, aki Vassza Zseleznova módjára ítélkezik felette. A molnár először a családi tűzhely tisztasága, a polgári erkölcs hirdetett normája ellen vétkezik, amikor széttöri házassága bilincsét. Azután fokozza vétkét azzal, hogy pénzen vett vőlegénynyel akarja helyrehozni azt, amit újszülött fiának tapasztalatlan anyja ellen vétett. Szeretője ellen követi el a molnár a harmadik alig-alig hihető, jelleméhez méltatlan, ördögi cselekedetet is, amikor végveszélyben aljas fondorlattal megtéveszti, és a színfalak mögött gyermekével együtt vízbe löki a benne naivul bízó fiatal madonnát. Mindezek azonban a közerkölcs ellen elkövetett magánbűnök. A drámában központi helyet elfoglaló bűn, amely a molnár lelkét terheli, mélyebben gyökerezik a nemzetkarakterben, és erősebb a társadalmi sodrása is. A valóságos bűnnek itt a szimbolikus tartalma erősebb. Mert a valóságot elutasító gőgjével a gazda előbb börtönné teszi a szélmalom lakóinak menedékét, azután végveszélybe sodorja, halálra ítéli azokat, akiknek élete rábízatott. A bocsánatos és a tragikus bűnök még beleférnek Kérész Pap Dániel jellemébe, drámájába. A ponyvaízű és motiválatlan, értelmetlen gyilkosság azonban már félreérthetetlenül jelzi, hogy Páskándi drámájában egymáshoz alig illő, heterogén motívumok kerültek össze, megbontva ezzel egy-egy jellem, a stílus és a szemlélet egységét is. Kérész Pap Dánielt nemzeti hősként ismertük meg, s ekként viselkedik akkor is, amikor már aljas gyilkosként elfordultunk tőle. Még erőteljesebben jelentkezik ez a disszonancia, a jellemek egységének felbomlása a mellékalakok rajzában. A zsák és a bolhák vadorzó drámai szerkezetét is szétfeszítették a periferikus történetek, tragédiák és komédiák, a központi hősök Jelenet Páskándi Géza: A szélmalom lakói című drámájából (Nemzeti Színház)