Színház, 1988 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1988-01-01 / 1. szám
BÉCSY TAMÁS Vígjáték és kommersz Vannak, akik attól tartanak, hogy az elromlott gazdasági helyzetnek a színházakra rótt következménye a kommersz darabok eluralkodása lesz. Noha többféle kommersz létezik, talán mégis érdemes szembenézni a meglehetősen nehéz kérdéssel: lehet-e és miként különbséget tenni az úgynevezett harmadrangú vígjátékok és a kommersz darabok között? Közismert, hogy a XIX. század utolsó negyedétől kezdődően a magyar drámák kilencven - ha nem több - százaléka vígjáték vagy ennek valamely változata. Ennek okai között véleményünk szerint eléggé nyomatékos, hogy a magyar színházba járó nagyközönség mindig, a magyar színházi élet kezdetétől szórakozni akart, és a szórakozás kedvéért járt színházba. Jelezte ezt az eredetileg komoly társadalmi kérdésekkel foglalkozó népszínmű tartalmi és világszemléleti megváltozása, elferdülése a kizárólagos szórakoztatás irányába az 1850-es, majd határozottan a kiegyezést követő években. Ez az időszak több társadalmi mozgásiránynak is a kezdete vagy megerősödése. A legfontosabbak egyike: ettől kezdve lepik el a hivatalokat, intézményeket a dzsentrinek nevezett társadalmi réteg tagjai, s jóformán minden társadalmi rétegben elterjesztik - szinte máig hatóan - a maguk attitűdjét, világhoz való viszonyát és értékrendjét. Ennek - sok-sok más mellett - egyik lényeges ismérve a látszat, az előkelőség, a gazdagság, a tisztességesség, a becsületesség stb. látszatának fontossága. Ehhez tartozik még az előítéletekben és csoportértékekben való ítélkezés, például bizonyos családhoz, réteghez tartozás értékként való kezelése. Lassan megkezdődik és eléggé szűk keretek között érvényesül a társadalmi mobilizáció, vagyis lehetővé válik a karrier az elszegényedett dzsentri és a polgári származásúak részére. Ha nem a törvényes keretek között etikus tartalommal, hát ezek nélkül. A látszat mint értéket adó és értéket megtartó erő funkcionál; a karrierben is. Természetes, hogy a magyar író is karriert akart csinálni. Mivel a közönség szórakozni kívánt, hát vígjátékot írt. A pornográf jellegű vagy ehhez minéműségében hasonló szórakoztatás kivételével nincs szórakoztató mű bizonyos aktualitások nélkül. Nemcsak a politikai kabarét élteti az aktualitás, hanem a harmadrangú vígjátékokat is. Ugyanakkor: szórakoztatni nem lehet problémakörök, társadalmi jelenségek, karakterek mély megformálásával, különösen, ha ezek negatívak. Mivel a közönség szórakozni akart, s mivel a karrier a társadalmi élet egyik erőteljes mozgásiránya volt, és a látszat funkcionált az egyik etikailag vezérlő erőként, az ekkor született vígjátékok világszerűségét ezek a problémakörök hatották át. Megszületett és útjára indult a magyar „karriervígjáték”. Persze különböző változatokban. Csak példaként említve, Pakots József Egy karrier története (1904) és Drégely Gábor A szerencse fia (1908) című darabjának főalakja azzal csinál karriert, hogy hívatlanul megjelenik egy gazdag és előkelő ember estélyén - Drégely Gábor darabjában „kölcsönvett” - vagyis lopott - frakkban, ott megismerkedik jelentős emberekkel, elhitet magáról valamit - megteremti valaminek a látszatát -, s azonnal karriert csinál. Szitágyi Géza Lenkei Henrik Májusi fagy (1911) című darabjában is a karrier a téma, noha némi változtatással. Fiatal emberek tisztességesen és nagy elszántsággal társadalomjavító munkába akarnak fogni, de aztán végül beépülnek abba, amit támadni akartak, és így emelkednek a társadalmi hierarchiában. Voltaképp ebbe, a karriervígjátékok sorába tartozik Gábor Andor Dollárpapa (1917) és Fodor László Lakatos László Helyet az ifjúságnak (1934) című darabja is, amely az 1987/88-as színházi évad kezdete a Várszínházban és a Játékszínben. * Kommerszen - nyersen és egyszerűen - a nagyközönségnek jól „eladható”, de művészileg nem értékes darabokat értünk, éppúgy, mint a szó „bulvárdráma” stb. szinonimáján. Az igazi, a jelentős vígjátékok a XIX. században is - így vagy úgy - az alakok jellemét, karakterét szervesen kapcsolták össze a történettel. A történet az alakok benső világának megnyilvánulásaival, cselekvéseivel indult el, s egyes etapjai a karakterek viszonyrendszerének kibomlása, az eredetileg potenciálisan meglévő tartalmak megnyilatkozása révén álltak elő. Ugyanakkor sohasem pusztán csak azok az események ábrázolódtak, amelyek a történet nyers menetrend játékszín jéhez tartoztak. A történet elágazásai és/ vagy a megtörténéseknek az élet távolabbi mozzanataira és tartalmaira való asszociációi az alakokat és magát a történetet szélesebb életfolyamatba szőtték bele, s a viszonyoknak a többféle tartalmú és jelentésű hálózata teremtette meg ezeknek a jelentős vígjátékoknak a világszerűségét. Mind a harmadrangú vígjátékok, mind a kommerszek egyik alapismérve, hogy nem gazdag szövetű világszerűséget prezentálnak, hanem pusztán egy történetet. Minden történetnek természetesen vannak összetevő elemei, olyan „csavarjai és kerekei”, vagyis a továbbhaladáshoz szükséges oly tartalmi részei, amelyek csak dialógusokban megírt szövegről lévén szó - alakok kibeszélései révén jelennek meg. Ezeknek a daraboknak az alakjai nem karakterek, hanem a történet különböző elemeinek funkciókká alakult változatai. Általuk a történet prezentálásához szükséges tartalmi „kerekek és csavarok” - vagyis tartalmi elemek - jelennek meg, azaz nem karakterek cselekszenek. Voltaképp bármely témából kialakított történetet el lehet mondani akként, hogy a benne szereplő alakoknak nem utalunk a karakterére, hanem csak a történetben betöltött funkció mivoltát említjük meg. Például a karriertörténetekhez szükség van arra, aki karriert akar csinálni, s aki éppen ezért nem lehet más, csak szegény és ifjú, de okos, jó modorú, s aki a társadalmi hierarchia alacsony fokán áll. Szükség van továbbá olyanokra, akik a környezet funkcióját látják el, akik törekvésében segítik vagy gátolják a főalakot, s akik ezért szükségszerűen gazdagok és/vagy a társadalmi hierarchia magas pontján vannak, és idősebbek. Sem a fő-, sem a mellékalakok esetében nem fontos jellemük karakterük, csak az, hogy a történet ezen nélkülözhetetlen összetevő elemeit funkcionáltassák. Ha a karriertörténet össze van kapcsolva a látszattal, akkor az okos karrierista a maga törekvését a látszat megragadásával valósítja meg. Ha így, akkor ebben a történetben a környezet funkcióját ellátó alakoknak már eleve az a dolguk, hogy a látszat vezérelje őket, s hogy „bedőljenek” a látszatnak, sőt, hogy maguk is építsék. Az alakok - a főalak is - ezen túl már csak azokkal az ismérvekkel rendelkeznek, amelyekkel az adott történet konkrétsága látja el őket, s ez rendszerint pusztán csak a foglalkozásuk. Vagyis ezekben az esetekben nem egy meghatározott karakter indítja el a történetet.