Színház, 1993 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1993-01-01 / 1. szám

sérült, akin végre közösen segíthetnek, őszintén, nagy-nagy naiv nekibuzdulással, úgy, hogy a tragédia hullámainak elültével önmagukkal és a világgal még elégedettebbek lehessenek. Saj­nos e lelki hangoltsághoz a puszta jólét nem elég, s félő, hogy az évszázadok óta épp ellenté­tes irányba ható kollektív élményvilág késleltető faktornak bizonyul. Ezért aztán mégsem biztos, hogy Balmazújvárosban 2060-ra elültethetők az acélmagnóliák — ez a darabban a széplelkű höl­gyek fedőneve —, uralkodjék bár városkaszerte a legstabilabb polgári jómód. Lehetséges tehát, hogy még akkor is importra szorulunk — ■ KRITIKAI TÜKÖR ■ már ha éppen nem egy újabb Clinton-ciklus van érlelődőben. Szóval itt van Truvy fodrászszalonja, egy elé­gedett, jókedélyű és jómódú negyvenéves tulaj­donosnővel és négy törzsvendéggel, akik taka­ros elosztásban reprezentálják az életkori skálát. Clairee hatvanéves, és mi tagadás, özvegy, de ez már a dolgok rendje; a férje volt a polgármes­ter, szép vagyont hagyott rá, többek között a he­lyi rádióadót, baj sehol. Blanche negyvenöt éves, jómódú, bogaras, harcias elvált asszony, jópofa, a végén rátalál lánykori udvarlójára, baj egy szál se. Marilynn szintén negyvenötéves, állítólag ér­telmiségi, jómódú, három gyermek anyja, boldog házasságban él. Az egyik gyermek a dráma köz­ponti alakja: Shelby, huszonöt éves, tiszta lélek, szép és boldog menyasszony, az első kép­ben az ő esküvőjére készülnek az ünnepi frizu­rák. A hatodik szereplő, Anielle, a húszéves fod­rászalkalmazott kétségkívül még nem jómódú, no de türelem: ő még csak jövevény a városká­ban, csak most kezdi kovácsolni a saját szeren­cséjét, ám teljes sikerrel: a darab végére kerá­miaművész, szektatag, lakástulajdonos, boldog feleség és várandós anya. Kívánhat-e valaki Dal­ástól nyugatra és majdan Balmazújvárosban ennél többet? De hát azért dráma a dráma, hogy probléma is legyen: a bájos Shelby súlyos cukorbeteg, s az orvosi tilalom ellenére is vállalja a terhességet (2. kép). Emiatt a szülés után veséi felmondják a szolgálatot, donorra vár, majd édesanyja ajánlja fel egyik veséjét (3. kép). A műtét sikerül, ám né­hány hét múlva Shelby mégis meghal. Ezenköz­ben folyamatosan készülnek a frizurák, s a burák alatt a 4. képben megszületik a lelket nemesítő összefogás a boldogtalan anya morális karban­tartására. Ennyi. Mindez tényleg szomorú, mind­ez tényleg felemelő. Csak a drámához nincs semmi köze. Épp olyan „schmalz” (ez az ameri­kai színikritika terminus technicusa), mint az ugyancsak a szóban forgó héten látott párja, a Miss Daisy, ahol a címszereplő Alzheimer-kórral veszi fel a nemes küzdelmet a beteg fia s egy né­ger sofőr. Persze ettől még — sőt éppen ezért — a nézők szeretik az ilyesmit, s ennél fogva szeretik a szín­háziak is. Könnyű rendezni, mert rendezni nem is kell, csak levezényelni, könnyű játszani is, de egyszersmind ez az egyetlen terület, ahol még ki is lehet robbanni az alapanyagból és művészetet lehet teremteni. Erre Kőváry Katalin tisztes leve­zénylésében nem kerül sor, lévén, hogy a hat szereplő egyike sem sztárformátumú. Igazán rossznak, mert külsőségesnek és hamisnak csak a Clairee-t játszó Máthé Éva mondható­ jó­nak Máhr Ági (Truvy) és a groteszk humorú Hor­váth Zsuzsa (Blanche). A mérsékelten szórakoz­tató előadásnak azonban valószínűleg így is si­kere lesz. Most kissé zavarban vagyok, minthogy ma­gam is szoktam fordításokat elkövetni, de az eset oly flagráns, hogy mégsem lehetek illemtudó, kevésbé dilettáns fordításban jobb is lehetett vol­na az előadás. Az ilyen típusú nyugati szerzők ugyanis (ami Balmazújváros perspektíváit to­vább rontja) általában virtuózai a poéngazdag, frappáns dialógusnak, ami a szakmai csillogá­son s a nézőtéri élvezetszerzésen kívül egy dra­maturgiai célt is szolgál: ügyesen oldja, helyen­ként semlegesíti a témákból fakadó érzelgőssé­get. Nos, Téli Márta szövege, azon túl, hogy sok­szor ügyetlen (miért „sátoros felkelők” Anielle szektatagjai?) és magyartalan („kifogyott a bu­gyijából a gumi”), sótlanul poéntalan is. Hogy mi­ből gondolom, hogy ez a fordító lelkén szárad? Nos, valamikor történetesen olvastam az erede­ Fehér Ildikó (Marilynn) és Máhr Ági (Truvy) a Daliástól nyugatra című darabban

Next