Színház és Mozi, 1954. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1954-07-02 / 27. szám
/IvAntisnazinxh Részlet Darvas József népművelési miniszter beszédéből a Magyar Dráma Hetén Darvas József népművelési miniszter a Magyar Dráma Hetét követő ankéton felszólalásában többek közt a következőket mondotta: A 22 bemutatott új magyar darabból 16 a mai élet problémáival foglalkozik. Ez igen nagy dolog! Jó az, hogy drámaíróink figyelme egyre inkább a ma felé fordul. Kell a múltról szóló írói ábrázolás is, de az irodalom nevelő értéke elsősorban a mai élet ábrázolásában bontakozhatik ki. Az irodalom fejlődése szempontjából is rendkívül fontos dolog ez: nagy irodalom, igazi irodalom sohasem termett meg máskép, mint a kor társadalmának talajából. Miért van olyan nagy sikere a Darázsfészeknek, a Holnapra kiderül-mek, a Pettyes-nek? — hogy csak néhányat említsek. Ami leginkább megragadja a nézőt, az, hogy mai problémákat dobnak fel, életszerűen, bátran, bátrabban, mint általában eddigi darabjaink. Nem hibátlanul oldják meg ezeket, de beszélnek róluk. A valóság izgalmából, a mai valóság izgalmából és forróságából odavisznek valamit a színpadra. És kell ez a forróság, kell a még nagyobb forróság is, mert ez neveli, ez formálja újjá az embereket! Semmi sem volna azonban károsabb, mint ha az új élet ábrázolásában elért sikerektől megmámorosodnánk. Számottevő eredményt hozott, de sok gyengeségre, sőt veszélyre is rávilágított ez az évad. Az egyik, hogy a darabok eszmei és művészi színvonala — és ez a kettő összefügg — nem elég magas. Azt hiszem, itt olyan új jelenséggel állunk szemben, amelyről érdemes beszélni. A sematizmus most már általában nem úgy jelentkezik új darabjainkban, mint régebben. Általában nem a tételeket kimondó, szempont-figurák dominálnak új darabjainkban. Persze ilyen is található még, például Taar elvtárs darabjában, az Aranygyűrűben. Ható Ignácok, ilyen nagy figurák ez évi darabjainkban ugyan nincsenek, de — és ez a pozitívumokhoz tartozik — megszaporodott az életesebb figurák száma... Ezért van az — és ezt mindenki érezhette —, hogy még a gyengébb darabokban is valamivel több eleven élet van a színpadon, mint régebben. De vannak olyan veszélyek, amelyekről beszélnünk kell!... A 16 mai témájú új magyar darab legnagyobb része vígjáték. Mai konfliktusokat ábrázolnak az írók ezekben a darabokban. De mert vagy nem ismerik eléggé a valóságot, vagy nem merik bátran ábrázolni, vagy nem tudják elég bátran és elég jól ábrázolni, az éles drámai konfliktusok helyett megelégszenek a könnyebben feloldható vígjátéki, konfliktusokkal. Itt látom én ma az egyik problémát. Félreértés ne essék! Nem a vígjátékok ellen beszélek. Kel az is! De igaza van Apéthi elvtársnak, hogy még inkább kellenek a konfliktusokat mélyen feltáró, igazi nagy drámák... Mi kel ahhoz, hogy e téren előbbre jussunk? Az egyik az, hogy az írók valóban ismerjék az életet... íróink nem ismerik eléggé az életet. Elsősorban nem is ők tehetnek róla, vagy talán nem csak ők tehetnek róla. Valljuk be: kissé elszoktattuk őket attól, hogy ismerjék, kutassák az életet és az élet valóságát. Elszoktattuk őket attól, hogy a saját szemükkel nézzenek és a saját fejüikkel gondolkozzanak. A valóság felkutatása és életszerű ábrázolása helyett megelégedtek inkább tételek írói illusztrálásával... A kormányprogramm utáni helyzet egyik döntő eredményének azt látom, hogy íróink egyre szenvedélyesebben fordulnak az élet igazságai és az élet valósága felé. Soha olyan sokszor elhangzott írói jelszó nem volt az élet igazságának követelése, mint ma, Őis ez nagyon jó dolog — csak ne legyen rövid életű. Viszont ezzel kapcsolatosan merül fel, élesen, egy komoly veszély, mely irodalmunkat ma fenyegeti, Íróink egy része csak a bajokat és a nehézségeket látja meg s ábrázolja. A valóság eltorzítása, meghamisítása ez, ami ellen határozottan fel kell lépnünk. Az ilyen irodalmi művek hamisan ábrázolják a mai életünket, nem nevelnék, félrenevelnék. Az élet nálunk is, mint mindenütt, konfliktusokkal van tele, de ez az elmúló rossz és a győzelmes új harca. Nálunk a jó, az előremutató győzelme napról napra jelen van, életünk egyik fő jellegzetessége, mis így kell ábrázolni az életet: fejlődésében, az előremutatót bátran kiemelve — mert ez a szocialista realizmus lényege, ez a pártosság lényege!...