Szinház és Mozi, 1955. július-december (8. évfolyam, 26-52. szám)
1955-07-01 / 26. szám
DARVAS JÓZSEF:SZÍNHÁZAINK Részlet a Magyar Színjátszás Ünnepi Hetén elhangzott beszédből Jövő évi műsortervünk még nincs egészen készen. Mégis a tervezésnek már olyan stádiumában tartunk, hogy fővonásait már most is eléggé világosan láthatjuk. Elöljáróban mindjárt meg kell mondanom, hogy ez a műsorterv jóval többet ígér, mint ahogy az elmúlt évadot zártuk. Hol látszik itt lényeges javulás? Mindenekelőtt ott, ahol az elmúlt évadban a legtöbb baj volt, ami pedig egyben a mi számunkra, mindnyájunk számára a legfontosabb: színjátszásunk, színházaink népnevelő szerepének fokozott biztosításában. Mi szeretjük és kívánjuk színházainkkal és színészeiinkkel együtt a sikert, a minél több táblás házat, sőt szeretnénk csak táblás házakat. De nem akármilyen sikert akarunk, nekünk elsősorbanarra van szükségünk, hogy színházaink a maguk sajátos eszközeivel egyre inkább kivegyék részüket népünk szocialista szellemű neveléséből. Az elmúlt évben éppen azon a téren volt a legtöbb hiba, hogy színjátszásunkban meglehetősen elhomályosult a tudatos népnevelő szerep, szavakban talán nem, de gyakorlatban igen. És erről nagyon határozottan és egyértelműen kell beszélni. Annál is inkább, mert amikor színházi műsorpolitikánk jobboldali kispolgári eltorzulásáról beszélünk, vannak, akik nem értik ennek a dolognak igazi lényegét. Vannak, akik leszűkítik ezt a kérdést az úgynevezett operett-dömpingre, a kabarétréfák, az esztrádműsorok kispolgári, vagy helyenként ellenséges túlzásaira, olcsó ízléstelenségeire és egyes darabok megbírált hibáira. Mindez persze — nem is lényegtelen része, de csak egyik,része — annak az általánosabb és szélesebb hibának, amelyet csak úgy tudok jelölni, hogy színjátszásunk az elmúlt évadban, főleg annak első felében erősen elfordult attól a legfőbb feladattól, hogy az új szocialista szellemű, erkölcsű és gondolkodású ember tudatos formálója legyen. Senki nem tagadhatja, hogy megvolt a mi színházaink műsorában a mai élettől való elfordulás. És bár az évad második fele valamelyest javított ezen a képen, alapvetően nem változott meg a helyzet, és itt a jövő évadnak kell meghoznia a nagyon komoly fordulatot... Mi ellene vagyunk a klasszikusok aktualizálásának, »vonalasításának", de azt viszont akarjuk, hogy színpadjainkon úgy keljenek életre a klasszikusok, hogy az eszmei mondanivaló olyan tisztán és világosan csendüljön ki belőlük, ahogyan ez csak ma lehetséges, ahogyan csak egy tudatos szocialista-realista látás tudja ezeket az értékeket felbonlakoztatni. Az új műsortervezet a jövő évadtól — ezt örömmel kell nyugtázni — ezen a ponton is ígér valami fejlődést Még ma sem merítünk eleget, az orosz klasszikus irodalomból. Közönségünk még mindig nem ismeri — és ez a mi hibánk — Scsedrin darabjait. Az Osztrovszkij-repertoár bővítését a jövő évben is még csak a Faluszínház előzetes műsorterve ígéri, holott itt is vanmég sok kiaknáznivaló. A jövő évi műsortervben harminc új eredeti magyar darabot ígérnek színházaink és ezek legtöbbje a mai életről szól, vagy szólna legalábbis. Történelmi darabok is vannak ezek között: Illyés “Dózsa-”-ja, amely idénről jövőre tolódott át. A készülő, igért magyar daraboknak legtöbbje mégis vagy a felszabadulásról, a felszabadulás utáni esztendőkről, vagy a közvetlen máról beszél majd. Ez biztató, de a tapasztalatból tudjuk, hogy a terv még nem minden. Én azt hiszem, hogy ma egyik legfontosabb tennivalónk, hogy a színházak, a minisztérium, az írószövetség mindenekelőtt az új magyar darabok elkészülésének, és megalkotásának a gondját érezzék a legelsőnek. Különösképpen és nagyon komolyan meg kell erősíteni a dramaturgiai munkát. De a magyar darabok segítése mellett, amit ismétlem , központi problémának tartok, fontosnak tartom a szovjet darabok, valamint a népi demokratikus országok írói darabjainak bemutatását is, hiszen azok is mai életünkről beszélnek és azok is segítenek népünk szocialista szellemű nevelésében.