Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái, 10. kötet
P - Petőfi Sándor
927 Petőfi nyilvánultak, ő magyarnak vallotta magát és lelkesen csatlakozott az ifjúság kebelében fennállott magyar társasághoz, melybe első éves rhetor létére nem kezdő, hanem rendes tagul vették fel. E társaságban elemében érezte magát és versekkel s birálatokkal többször föllépett. Itt szavalta okt. 31. a Csákot, nov. 7. A hűtelenhez cz. költeményét (mely elveszett); 1839. febr. 16. felolvasták: A költő keserve cz. költeményét (az érdemkönyvből kitépve); verset írt jan. 17. Szeberényi emlékkönyvébe s innét került Yahot Napkeletjébe (1859). Bolemann ekkor megjósolta, hogy ebből a fiúból még költő lesz. Tehetségét szította a pár évvel idősebb Szeberényi Lajos, a társaság elnöke, kivel és öcscsével, Andorral, P. barátságot kötött. Az iskolában azonban rohamosan hanyatlott, mert csak egyes tárgyak tanulására adta magát s önművelésének élt; szorgalmasan olvasta kedveit költőit: Gvadányit, Csokonait és Vörösmartyt. Szegénysége is nyomasztó volt rá nézve ; az alumneumban ebédelt.. Hogy a német színházba eljárhasson, melyért rajongott, egy és más holmiját eladta. Ezért részeges házigazdája (Proszperinyi Mihály nyug. hajdú) korbelységgel vádolta tanárai, utóbb atyja előtt. Ezért megharagudott gazdájára és 1839 elején Szeberényi közelében özv. Fedáknénál fogadott lakást. A félévi vizsgálat rosszul sikerült s egyik szláv érzelmű tanárától a magyar történelemből elégtelent kapott. Atyja erre megírta neki, hogy mint érdemetlen fiúról leveszi róla kezét. (1838. okt. 14—24. körül újra Penczre ment említett nénjéhez, hol két hétig mulatott). P. be sem végezve az iskolai évet, 1839. febr. 15. elhagyta Selmeczet, gyalog Prencsre érkezett, hol meghalt és harmadnap a korcsmáros szekerén ment a legközelebbi állomásig. Innét Németi, Ipolyság, Vácz felé vette útját Pestre, hol márc. 3—4. körül a Kecskeméti-házba szállott. Itt atyjával találkozott, de megszökött tőle és Rónai álnév alatt a nemzeti színházhoz szegődött statisztának, hol mintegy hét hónapot, töltött. Májusban egyik rokona, Salkovics Péter mérnök vette magához Ostfiasszonyfára (Vasm.), hogy majd a soproni lyceumban fiával együtt taníttatja. Itt, vakácziózott vele Orlay Soma is, a ki szintén rokona s mindvégig jó barátja volt. Egy környékbeli földbirtokos leánya, Tóth Róza iránt itt táplált szerelmi ábrándjai még pár év múlva is felhangzottak költeményeiben. Orlay így írja le az akkor látott Petőfit: «középmagasságú, szikár, fahéjszín arczú, sörte kemény barna hajú ifjú, villogó fekete szeme fehérét, vércsikok futották át, daczos kifejezésű duzzadt ajkai fölött a bajusz csak most serkedett, hosszú nyaka leeső vállai közül meztelenül nyúlt föl, s nadrágjával egyszínű szürke czérnakabát födte tagjait. Mikor azonban eljött szeptember, a mérnök mást gondolt, s azzal a kifogással, hogy úgy sem lesz belőle komédiásnál egyéb, sorsára bízta. P. mégis bement szept. 5. Orlayval és a mérnök fiával Sopronba, de ő nem a lyceumba, hanem szept. 6. beállt a Gollner-féle 48. sz. gyalogezredbe, nem dicsőségvágyból, hanem daczból és szükségből. A 16 éves «zöld hajtókás, sárga pitykés közlegény» panasz nélkül végezte terhes szolgálatát azonban összejött diákbarátaival is. A tanulók lakomáin Orlaynál és Sass Istvánnál szívesen vett részt. Itt ismerkedett meg Pákh Alberttel is, ki szintén ott tanult; ezek aztán önművelésében is segítették, könyvtárakból olvasmánynyal látták el. Pákhal néha eljárt a tanárok előadásaira s részt vett a magyar társaság ülésein ; legfőbb vigasztalását pedig a verselésben találta de e soproni időzésből nem ismerünk tőle verset. Nyomorúsága közt és a durva környezetben jövő hivatásának gondolata tartotta fel lelki erejét. Faköpönyege, hol őrállomáson volt, Schelz Silencianus ügyvéd háza előtt állott, azt tele irkálta 29. ív sajtó alá adatott 1904. nov.