Szolnok Megyei Néplap, 1966. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-16 / 219. szám
Viläef proletárjai, egifesüljeteki SZOLNOK MEGYEI 1 A MEGYEI PARTBIZOTTS^1ÍTÍÍ^T^Í^Í'"'líra^BBMBBBB Ara 50 fillér XVII. évfolyam, 219. szám. Az ifjúság érdekeinek védelme Öbbször hallottam eszmecserét, arról, hogyan képviselheti a legjobban a KISZ az ifjúság érdekeit. Sokáig élt az a summás megfogalmazás, amit egy ifjúsági vezető így fejtett ki: A fiatalok legfőbb érdeke, hogy minél hamarabb felépüljön a szocializmus. Mert nekik építjük azt. Ezért az ifjúsági szervezet azzal tesz eleget kötelességének, ha mozgósítja a fiatalokat a szocializmus építésének feladataira. E kétségtelenül igaz megállapítással — úgy tűnik — nem lehet vitatkozni. Ki tagadja, hogy valóban az a legfőbb érdeke a fiataloknak, hogy minél hamarabb felépüljön a szocializmus? Így igaz ez, de azért mégis szükséges ezzel az általánosító, „nagyvonalú” meghatározással szemben pontosabban megfogalmazni az ifjúsági szövetség feladatát. A KISZ Központi Bizottságának legutóbbi állásfoglalása is , kétirányú feladatról beszélt. Az egyik az ifjúság marxista—leninista szellemű nevelése, a szocializmus építésének feladatára való mozgósítás. A másik az úgynevezett érdekképviselet. Érdemes a KISZ-nek erről az utóbbi feladatáról egy kicsit részletesebben is beszélni. Egyáltalán vannak-e sajátosan ifjúsági érdekek? Vannak, de hibás álláspont lenne itt az úgynevezett „nemzedéki vitákra” gondolni. A fiatalok speciális érdekei nem az öregekkel szemben jelentkeznek. Olyanok azok, amelyek a fiataloknak a társadalmon belül elfoglalt helyükből következnek. Az ifjúság életkorából, a pályaválasztás, a pályakezdés, a családalapítás nem könnyű feladataiból adódnak ezek. Olyan sajátos igényekről és gondokról van szó, amelyek az életben csak egyszer , az ember ifjú éveiben jelentkeznek. Csak felsorolásképpen: a diákok tanulási feltételei; a továbbtanulás feltételei, lehetőségei; olyan diákszociális problémák, mint ösztöndíj, kollégiumi elhelyezés; a munkábaállás, elhelyezkedés gondjai; fiatal házasok lakásgondjai; a kezdő szakmunkások, technikusok, mérnökök bérezése — és még hosszan sorolhatnánk a kulturális és sportélet területét is ideszámítva. Mindezekben a kérdésekben fennállhat — és fenn is áll — időszakos, átmeneti ellentmondás a társadalmi érdekek és az ifjúság egyes rétegeinek érdekei között. A KISZ feladata ilyen esetekben az ifjúság érdekeinek védelme. A gondot most az okozza — s a KISZ KB legutóbbi állásfoglalása is így szól —, hogy a KISZ- szervezetek jórésze éppen ezt tartja mellékes feladatának. Ez az oka annak, hogy nem elég népszerű az ifjúság egyes rétegei előtt az ifjúsági szervezet. Úgy mondják, a KISZ csak mindig munkára, tanulásra hív , de nem védi eléggé az ifjúság érdekeit. Nézzük csak egy kicsit konkrétabban. A Minisztertanács egy korábbi határozata szerint az újonnan épült lakások húsz százalékát fiatal házasoknak kell adni. Vajon betartják-e mindenütt ezt a határozatot? Erről nem utolsó sorban a városi KISZ bizottságnak kellene meggyőződni, betartásáért tűzzel-vassal harcolni. Nem nehéz következtetni, mennyivel nagyobb volna az érdeklődés az ifjúsági szervezet munkája iránt, ha mondjuk a taggyűlésein ilyen kérdésekről is szó esne. A fiatalok lakáshelyzetével kapcsolatos gondok példázzák, hogy az érdekvédelmi tevékenység során nézeteltérések is keletkezhetnek a KISZ és az illetékes államigazgatási, gazdasági, társadalmi szervek vezetői között. Ezt vállalni kell. És talán nem tekinti senki szentségtörésnek, ha az ifjúsági vezetőket arra bíztatjuk, hogy legyenek ezekben a kérdésekben hajthatatlanabbak. Anélkül, hogy a legkevesebb tápot is adnák a jogtalan követelődzéseknek, az érdekvédelemben a jövőben nagyobb szerepet kell vállalniuk. Az ifjúság érdekeiért folytatott harc során keletkezhető nézeteltérések, viták megoldása csakis az egész társadalom számára hasznos határok között mehet végbe. Ezért a KISZ egész nevelő munkájával annak megértésére kell törekedni, hogy aki többet ad a társadalomnak, az többet is érdemel. Ennek megértésével általában nincs is baj. Még rosszindulattal sem lehet tagadni, hogy a mi kitűnő, szocialista ifjúságunk mindig hajlandó a társadalom iránti kötelességeit teljesíteni. Itt is, és még sokszor el kell mondanunk, mennyire szűklátókörű az, akinek a szemében néhány munkakerülő huligán eltakarja a fiatalok ezreinek derék, áldozatkész munkáját. Ezek a fiatalok tehát nemcsak joggal várják, hanem meg is érdemlik, hogy törődjenek velük, segítsék, támogassák őket. Külsőségekből, felszíni jelenségekből nem lehet megítélni sem az ifjúság jó tulajdonságait, sem fogyatékosságait. Az igazság az, hogy a fiatalok elbírálásánál sem lehet más a mérce, mint amit alkalmaz a párt minden embernél: hogyan él és dolgozik, hogyan teljesíti kötelességeit, hogyan szolgálja a szocializmus felépítésének ügyét. Ilyen mérce alapján alapvetően pozitíven kell megítélni ifjúságunkat. Nagy szeretetre, gondosságra, törődésre érdemes rétege ez társadalmunknak. Szemünk fénye — mert a jövőnk. Ez a megítélés az erkölcsi alapja annak, hogy jobban figyeljünk az ifjúság érdekeinek védelmére. S ez az alapja annak, hogy erre most magukat a fiatalokat is, az ifjúsági szervezetet, az ifjúsági vezetőket buzdítjuk. Varga József Itta: Siker a ménélő torony alatt Tegnap még a táborban - ma már a katedrán Gea»1enye A VIDÉKI IPARTELEPÍTÉS KERETÉBEN MEZŐTÚRRA KÖLTÖZÖTT A FÉMMUNKÁS KTSZ ELEKTROMOS RÉSZLEGE. ITT KÉSZÜLNEK A KÖZKEDVELT FORMAI, KRÓMOZOTT HÁZTARTÁSI VASALÓK, VILÁGÍTÓ TESTEK, A KÉPEN LÁTHATÓ FÉMCSŐ ARMATURÁK ÉS NAGY EXPORT MEGRENDELÉSÜK VAN KLÍMA BERENDEZÉSEKBŐL 1966. szept. 16., péntek. Kis község nagy tette nyolc hónap alatt 75 ezer forint értékű társadalmi munka tej nélkül részt vett a vízvezetékcsatorna betemetésében, most viszont még nem mindenki végzett társadalmi munkát. Most meg már a répaszedés, a kukoricatörés járja. Majd csak aztán érnek rá az emberek — válaszolt Lajos bácsi. — Azért most sem kell szégyenkeznünk — mondta Gál Mihály, a községi tanács vb elnöke. — Igaz, hogy tavaly a hétszáz lakosú községben négyszázötvenheten munkájukkal segítették a 4062 folyóméter vízvezeték elkészítését. De azért most is meghaladja a száz forintot az egy főre eső társadalmi munka értéke. Augusztus végéig 75 ezer forint értékű munkát végzett a község lakossága Az őszi fásítás és a 600 folyóméter vízlevezető árok kiásása pedig még elvégzésre vár. — A kezdeményezőkről is szó volt, kik azok? — A tanácstagok és az utcabizottsági tagok. Olyanok, mint Lajos bácsi, vagy idős Tornyi Károly, Kökény József és Sípos Imre — kezdte a nevek sorolását a vb-elnök. — Említhetjük Kollár Józsefet, Hegedűs Bálintot, Apjuk Sámuelt, Bori Jánost és Gregus Istvánt is, akik a társadalmi munkáért járó kitüntetés arany fokozatának birtokosai. S azokat, akik az ezüst vagy bronz fokozatot érdemeltek ki munkájukkal, a társadalmi erők szervezésével — mondta Kiss Margit, gazdálkodási előadó. Azt is elújságolták a kis község vezetői, hogy 1967- től kezdve a legjobb utcabizottság jutalmazására ötezer forintot biztosítanak. Ebből az összegből az utca lakóinak kívánsága szerint a közvilágítást korszerűsítik, járdát építenek, vagyis olyan dologra költik, ami mindenkinek egyformán hasznos. A tiszainokai emberek is egyre igényesebbek. Nem elégszenek meg azzal, hogy csak az utca egyik oldalán legyen járda, ahogy jelenleg még a legtöbb helyen van. Mind több család vezetteti be a lakásába, illetve udvarába az egészséges ivóvizet. S hogy a „családi” tervek is mielőbb megvalósuljanak, azért segítik önzetlenül munkájukkal is a községfejlesztési feladatok valóra váltását. N. K. — Tavaly volt itt a nagy megmozdulás. Akkor fektették le a vízvezetékcsöveket. A gép — amivel a honvédség segített — kiásta a csatornát. Annyi földet kitermelt, hogy én is azt mondtam: nem fogy ez el soha. Nem lesz, aki visszahányja az árokba. Ez a munka várt a lakosságra. S aztán mire bejött az ősz, nem igen volt földkupai egyetlen utcán sem. Mert úgy vannak nálunk az emberek, hogy ha egy valaki hozzáfog a munkához, a többi is követi. Csak kezdeményező legyen — mondta Perecz Lajos bácsi, Tiszainoka egyik tanácstagja. — Az idén nem is volt társadalmi munka? — Dehogynem. Fásítás, ároktisztítás. S az új sportpályát is körülültetjük az ősszel még egy sor nyárfával. Csakhát tavaly a felnőtt lakosság szinte kivé Mezőgazdasági mozaik Technikummá válóra készülődnek Törökszentmiklóson A törökszentmiklósi Székács Elemér mezőgazdasági technikum nevelőtestülete és diákjai ünnepre készülődnek. Szeptember 21-én avatják fel az új iskola és a kollégium épületét. Az ünnepségen részt -A gazdasági rendszer reformjában kettős szerep vár a szakszervezetekre Egyrészt a szervezett dolgozók érdekvédelmének ellátása, másrészt pedig ő lesz dr. Soós Gábor, a földművelésügyi miniszter helyettese is, valamint Bihari Lajos országgyűlési képviselőnk. Az iskolaavató ünnepséget a járási művelődési otthonban rendezik meg. szocialista munkaversenyek szervezése. Minderre felkészítik Szolnok megye mezőgazdasági jellegű szakszervezeteinek A jászkisériek jónevű közös gazdaságában, a Kossuth Termelőszövetkezetben hét brigád vesz részt a pártkongresszus tiszteletére indított munkaversenyben. A termelőszövetkezet az egész évben legjobb eredményt elérő brigádokat pénzjutalomban részesíti. Az elsők hatezer forint jutalmat várhatnak. A második és harmadik helyezett brigád pedig négy, illetve kétezer forinton osztozkodhat. A szövetkezet fiataljai az ifjúsági munkacsapatok és az ifjú traktorosok munkaversenyébe nevezték Felkészülnek az új gazdasági rendszerre megyénk mezőgazdasági szakszervezeteiben titkárait, vezetőit. Szeptemberben ért véget az az előadássorozat, amelyen az alapszervezeti titkárok vettek részt Szolnokon. A következő lépcsőben az alapszervezetek mai tisztségviselőit Szolnokon, Karcagon és Mezőtúron képezik tovább. Hét brigád kongresszusi versenye a jászkiséri Kossuth Tsz-ben