Szolnok Megyei Néplap, 1970. január (21. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-14 / 11. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában A nigériai fejlemények változatlanul élénken foglalkoztat­ják a nemzetközi közvéleményt A legfrissebb jelentések sze­rint a lagosi kormány diadalmas csapatai folytatják előnyo­mulásukat a balzaci szamárbőr mintájára apróra zsugorodott biafrai szakadár­ állam területén, összetűzésekről nem érke­zett hír és ez arra vall, hogy a biafrai csapatok teljesítik Ojukwu megbízottja, Effiong vezérőrnagy kapitulációs pa­rancsát Most, hogy a háború gyakorlatilag befejezettnek tekint­hető, a szeparatisták eddigi támogatói igyekeznek világszerte felszítani a győztes szövetségiek „várható megtorlásának­’ hisztériáját. A központi kormány reagálásából kitűnik, hogy maga Yakubu Gowon tábornok, nigériai államfő is fontosnak tartja ezt a kérdést. Lagos hivatalos nyilatkozatban, célzatos hangulatkeltésként utasította vissza a mesterségesen táplált aggályokat, amelyeknek a hírügynökségek eddigi beszámolói szerint sincs semmiféle reális alapjuk. Gowon tábornok rádióbeszédben erősítette meg az am­nesztiával kapcsolatos, korábban elhangzott ígéretét. A köz­kegyelem — hangsúlyozta a tábornok — mindazokra vonat­kozik, akik rendben átadják fegyvereiket a szövetségi kabinet bevonuló katonáinak. Gowon sürgette tisztjeit, mielőbb ve­gyék át a közigazgatási funkciókat a visszafoglalt szakadár területeken és nyújtsanak azonnali segítséget az ottani, súlyo­san nélkülöző lakosságnak. A máris megindult segélyakció méreteire jellemző, hogy egyetlen napon, kedden, 800 tonna élelmiszert juttattak el a legínségesebb körzetekbe. A közép­nyugati tartomány katonai kormányzója utasította katonáit, hogy állítsanak fel szükségtáborokat az otthontalanok és éhe­zők befogadására. Csaknem bizonyos, hogy most, a harcok elcsendesedésével szélesedik majd a rászorulók nemzetközi segélyezése is — Tubman libériai elnök máris 25 ezer dollárt ajánlott fel erre a célra. Mint ismeretes, az eddigi szállítmányok nehezebben jutottak el rendeltetési helyükre, hiszen többször beigazoló­dott a szövetségi kormánynak az az állítása, hogy bizonyos nyugati körök ilyen formában is katonai segítséget nyújtottak a szeparatistáknak és ezzel meghosszabbították a vérontást. Úgy tűnik tehát, mind emberi, mind politikai viszonylat­ban megoldódóban van Nigéria legnagyobb és az afrikai kon­tinens egyik legnagyobb problémája: az éhezők élelemhez jutnak, a betegek gyógyszerhez és Afrika legnépesebb országa pedig végre ráléphet a modern nemzetté válás nagy áldoza­tok árán megtisztított útjára. (KS) DJAKARTA Sutjipto sorhajókapitányt, az indonéz haditengerészet szó­vivőjét — mint tájékozott kö­rökben kedden kijelentették ■— letartóztatták a Sukamo volt elnök támogatói ellen je­lenleg folyó katonai tisztoga­tás keretében. WASHINGTON John Ryan százados, John Ryan tábornoknak, az amerikai légierők vezérkari főnökének fia és egy másik személy hétfőn délután éle­tét vesztette, amikor egy F—4 típusú vadászbombázó rövid­del felszállását követően le­zuhant a San Pueblo öbölben. NEW YORK Maramist (Indonéziát vá­lasztották az ENSZ gazdasági és szociális tanácsának elnö­kévé az 1970. esztendőre. OVIDEO Az asztúriai szénmedence összesen 6123 bányásza közül hétfőn 5000 még mindig foly­tatta sztrájkját. Hétfőn a kü­lönböző tárnákban rendszer­­ellenes röplapokat osztogat­tak. VARSÓ A múlt év november 20-án mint annak idején közöl­tük — két lengyel fiatalem­ber erőszakkal útvonalának megváltoztatására és bécsi le­szállásra kényszerítette a LOT légitársaság egyik bel­földi járaton közlekedő AN— 24-es típusú személyszállító repülőgépét. F. Rofalowski, a lngyel főügyészség képvise­lője Bécsben ez ügyben fel­kereste F. Douda osztrák fő­­államügyészhelyettest és kö­vetelte a gép elrablóinak ki­adását a lengyel hatóságok­nak. LONDON A Boeing—747-es utasszál­lító óriásgép, amely első pró­barepüléseit végzi, a rossz időjárási viszonyok miatt nem tesz körutat Európában és kedden Londonból vissza­lépett New Yorkba. A gép Frankfurtba, Rómába, Lis­­­szabonba és Párizsba repült volna. KUWAIT Max Sefrin miniszterelnök­helyettes, az NDK egészség­­ügyi minisztere, hétfőn hiva­talos látogatásra Kuwaitba érkezett. SAIGON A dél-vietnami harci tevé­kenység elsősorban az ország északi részére összpontosul. Ezt a területet bombázzák a B–52-es amerikai repülőgé­pek is. A szabadságharcosok Sai­gontól északra egy öt órás csatározás keretében lelőttek egy amerikai helikoptert. A partizánok ütegei a kedd­re virradó éjszaka hét ízben vettek tűz alá különböző dél­vietnami és amerikai katonai célpontokat. BONN Kedden délelőtt megtartot­ta idei első ülését a nyugat­német kormány. A rendkívüli ülésen Brandt kancellár szer­dára tervezett paramenti be­számolóját vitatták meg a részvevők. Megkezdődtek a magyar—jugoszláv tárgyalások Péter János külügyminisz­ter kedden délelőtt hivata­lában fogadta Mirko Tepa­­vacot, a Jugoszláv Szocialis­ta Szövetségi Köztársaság külügyminiszterét A látogatást követően a külügyminisztériumban Pé­ter János és Mirko Tepavac megkezdte hivatalos tanács­kozásait A tárgyalásokon részt vett Erdélyi Károly külügymi­niszterhelyettes, Jakus Jenő, a külügyminisztérium cso­portfőnök­e, Marjai József, a Magyar Népköztársaság belg­rádi nagykövete, Rácz Pál, a külügyminisztérium proto­koll osztályának vezetője, valamint Matusek Tivadar, Oláh József és dr. Randé Jenő, a külügyminisztérium főosztályvezetői és Gyenis Jenő főelőadó. Eltemették Belerevet Kedden a novogyevicsi te­metőben helyezték nyuga­lomra Pável Beljajev űrha­jós ezredest. A Voszhod–2 hős parancsnoka — hosszas betegség után, 44 éves korá­ban ez év január 10-én hunyt el. A Moszkva folyó partján lévő temetőben a gyászolók gyűlését Leonyid Szmirnov miniszterelnökhelyettes nyi­totta meg. Beljajev koporsóját űrha­jós társai vitték a sírhoz,­­ majd a szovjet himnusz hang­jai mellett díszsortűz közepette eresztették le a nyugvóh­ely­­re. A sírt, amelyet márvány­tábla jelöl, hamarosan elbo­rították a kegyelet virágai. A temetésen részt vett a magyar néphadsereg küldött­sége Szilágyi László vezérőr­nagy vezetésével. Néphadse­regünk koszorúját a delegá­ció helyezte el Pável Belja­jev sírján. A koszorúzásnál jelen volt Strohl Sándor, a moszkvai magyar nagykövet­ség katonai attaséja. Sztrájkok Amerikában Két és fél hónapja tart 150 000 munkás sztráj­­k a a General Electric Társaság igazgatósága ellen, amely arra törekszik, hogy megnyirbálja a szakszervezetek jogait A sztrájkolók eltökélték, hogy kitartanak követeléseik mel­lett. Egyelőre semmi remény nincs a megegyezésre. 48 000 vasutas szintén mun­kabeszüntetésre készül. Az idén lejárnak azok a kollektív szerződések, ame­lyek mintegy hat millió mun­kást érintenek és Ameriká­ban számítanak arra, hogy az ipar egyes fontos ágaza­taiban fokozódni fog a sztrájk­harc. Az Egyesült Államok kor­mánya ezért a jelek szerint azt akarja kérni a kongres­­­szustól, hogy fogadjon el szi­gorúbb sztrájkellenes tör­vényt Január 28-án ül össze a CSKP KB plénuma Csehszlovákiában folynak az előkészületek a CSKP KB januári ülésére, amely min­denekelőtt az ország legége­tőbb gazdasági problémáival, az 1970-es népgazdasági terv és az ötéves terv irányelvei­vel foglalkozik majd. a Plé­num elé terjesztik ezenkívül a párttagsági igazolványok cseréjének alapelveit A pártelnökség hétfői ülé­sén bejelentették, hogy a Központi Bizottság plénumát január 28-ra összehívták. Az elnökség a plénum előkészí­téseképpen megtárgyalta a gazdaságpolitikai konszolidá­ciós intézkedéseket. Hangsú­lyozták, hogy szükséges az eddig szerzett tapasztalatok kritikus elemzése. Az elnökség politikai és szervezeti intézkedéseket ho­zott az 1971—1975. évi ötéves népgazdasági terv kidolgozá­sának biztosítására. A terv — mint hangsúlyozták — rendkívüli jelentőségű a kon­szolidáció befejezése és a népgazdaság továbbfejleszté­se szempontjából. Az elnökség jóváhagyta a CSKP KB szerveinek 1970- es első félévi munkatervét. A konszo­ldációs folyamat idei befejezését szolgáló munkaterv feladata, hogy előmozdítsa a párt politiká­jának általános megértését és megvalósítását a párttagság és az összes becsületes állam­polgárok mozgósításával, se­gítse továbbá a szocialista­ellenes és jobboldali oppor­tunista irányzatok felszámo­­lását, a szervezők elszigetelé­sét, a párt társadalmi veze­tő szerepének megszilárdítá­sát és az erők összpontosí­tását a gazdasági javulás ér­dekében. • • Össze­esküvés Szudánban Khaled Hasszán Abbass szudáni hadügym­inisz­er kedden bejelentette, hogy a szudáni hadsereg a szu­dáni forradalmi tanács meg­döntésére irányuló összees­küvést hiúsított meg. A puccskísérlet vezetőjét Ab­dullah Mohamed Adam dan­dártábornokot és néhány tiszttársát letartóztatták. Ügyüket katonai bíróság tár­gyalja majd. Abbasz közlése szerint a puccsot imperialis­ta és szudáni eU«­>fr»—«Hol­­mi elemek sugalmazták. A kormány hamarosan közzé­teszi az összeesküvés részle­teit. A Közel-Kelet hírei :I .Amman Jordániai és izraeli fegyve­res erők között hétfőn este — mint jordániai katonai szó­vivő bejelentette — húszper­ces tüzérségi párbaj folyt le a Jordán-folyó mentén. Kairó Egyiptom, Líbia és Szudán megállapodott abban, hogy külpolitikájuk egybehangolá­sára miniszteri szinten közös tanácsokat létesítenek.­­ Az említett megállapodást a há­rom­ ország külügyminisztere kötötte. Tripoli A líbiai forradalmi tanács kedden bejelentette, hogy az angol fegyveres erők által eddig használt El Adem ka­tonai kiképzőtábort átadták a líbiai hatóságoknak. New York Ghorra, Libanon ENSZ-képviselője január 9-i kelte­zésű levelében közölte a Biz­tonsági Tanáccsal, hogy ja­nuár 8-án és 9-én az izraeli légierő több libanoni falut bombázott, aminek következ­tében hét polgári személy megsebesült és több ház el­pusztult. Ghorro nem kérte a Biztonsági Tanács összehívá­sát e támadások kapcsán. Kairó—Tel-Aviv A kairói katonai szóvivő kedden bejelentette, hogy he­lyi idő szerint délben izraeli bombázó kötelék megsértette Egyiptom légiterét és táma­dást kísérelt meg az El Khan­ka és El Kabir térségében ál­lomásozó egyiptomi katonai egységek ellen. Az egyiptomi légvédelem a támadó gépeket visszafordulásra késztette. 1970-es év első kellemes meglepetése Nagykátán bútor kiállítás Külföldi és belföldi bútorok nagy választékban. Megvásárolhatók és megrendel­hetők. OTP soronkí­vli folyósítása. Közületi bút­orok nagy választékban 1970. jan. 15—febr. 15-ig nyitva reggel 9-től este 6 óráig. Most vásároljon. Az év bármelyik hónapjában történő szállításra előrendelés fel­vétel. NAGYKÁTAI ÁFÉSZ 1970. január 14. Politikai válság Olaszországban Az olaszországi ese­mények a közelmúltban több alkalommal is magukra von­ták a közvélemény figyel­mét Az elmúlt négy hónap­ban szinte minden foglalko­zási ág dolgozói hosszabb­­rövidebb sztrájkot tartottak. Egy összesítő felmérés sze­rint ez idő alatt a munkabe­szüntetés következtében 400 millió munkaóra esett re. A sztrájkok január első heté­ben is folytatódta­*­. Különö­sen nagy jelentőségű volt a közlekedési dolgozók mun­­kabes­zü­le­t*5­1 év­e. M­ozg ” 1 "11a t az új kollektív szerződés megkötését célzó követelés támogatására országos mére­tűvé sikerült szélesíteni. Egyik oldalon tehát az olasz munkásosztály aktivi­tásának növekedése jelle­mezte a helyzetet. Ezzel egy­idejűleg rendkívüli módon megnövekedett a jobboldali erők tevékenysége is. Erre utalt az Espresso egyik leg­utóbbi számában az a lelep­lező írás, amely fontos érte­süléseket közölt az olaszor­szági újfasiszta párt külön­leges roham­osztagainak Kor­zika szigetén történt kikép­zéséről. Ez a hír különös je­lentőséget kap annak fényé­ben, hogy a szélsőjobboldali körök és a görög­­ katonai­ junta együttműködése már ezideig sem volt ismeretlen. Az em,­'tett cikk a szélső­­jobboldali kommandók hazai partnereivel kapcsolatban is meglepő tényeket tárt fel. Megírta, hogy „gyümölcsöző” együttműködés van bizonyos vezető olasz pénzügyi körök, a fasiszta vezetők és a ro­ham­osztásosok között. Az Espresso a még de­cember közepén Milanóban és Rómában elkövetett me­rényletekkel összefüggésben tartotta szükségesnek, hogy e kapcsolatokra felhívja a figyelmet. Az olasz monopol­­tőkét ugyanis aggodalommal tölti el a sztrájkmozgalmak erősödése. E­ért kapva-kap azon a lehetőségen, hogy az anarchisták által elkövetett akciókért a felelősséget a baloldalra hárítsa. Pedig ezek az anarchofasisztáknak ne­­vezett elemek inkább az amerikai zöld«sapkásokkal, a francia feketelábúakkal és más szélsőségesen jobb­oldali fegyveres terrors­zerv­ezet­ek­kel rokonok. Vagyis a konzervatív erők, az uralmon levő keresztény­­demokrata párt a jobboldali terroristák akcióinak beve­zetésével igyekezik a mun­kásosztály sztrájkhajcát vis­­­szaszorítani és letörni, ered­ményeit kétségessé tenni. Ugyanakkor — s ez rendkí­vül érdekes fejlemény — a kereszténydemokrata párt baloldala, s tekintélyes ifjú­sági szervezete is a politi­­kai válság megoldása végett kapcsolatot keres a balol­dallal, így a kommunista párttal is. Ez a körülmény pártpoli­tikai síkon is taktikázásra kényszerí­tette a keresztény­­demokrata kormányt, amely a koalíció felbomlását köve­tően, parlamenti többség hí­ján képtelen ma szembenéz­ni az olasz valósággal. Ru­mor kormányfő ezért mele­gítette fel most a korábbi koalíció újjáteremtésének gondolatát. Elképzelése szerint ugyanis annak a középbal koalíció­nak a felélesztése, amelyben a kereszténydemokratákon kívül a szocialisták, az egy­séges szocialisták és a köz­­társaságiak is helyet kap­nának, kilógná a szelet a vitorlából. Nem kétséges, hogy az olasz „négyesfogat”, amely tavaly nyáron kriti­kus válságba sodorta az or­szágot, most sem oldhatja meg a problémákat. Még akkor sem képzelhető el ez, ha ez semlegesítené is — mint Rumor tervezi — a kereszténydemokrata párton belüli baloldali áramlatokat. Éppen ezért az érintett pár­tok vezetőinek többsége­­ nem lelkesedik Rumor javaslatá­ért. Ezzel magyarázható, hogy a tárgyalások még kará­csony előtt elkezdődtek, s mindmáig nem fejeződtek be. Ilyen körülmények között az olasz uralkodóosztály a jobbranyitás olyan taktiká­jával, — amely a szélsőjobb­­oldali terrorszervezetek tevé­kenységét is magában foglal­­ja, — próbál úrrá lenni a helyzeten. A politikai és gazdasági csődtömeg felszá­molása — ezen az úton sem­miképpen sem valósítható meg."'' •*■'■ [UNK]­**"'..k-A helyzet Elemzése az Olasz Kommunista Párt napokban közzétett nyilatko­zatában kapott egyértelmű megfogalmazást. E szerint Olaszországban a politikai válság megszüntetése csupán olyan új többség kialakítá­sa útján történhet, amely minden baloldali és demok­ratikus erő együttműködésén alapul s a társadalmi-gazda­«•6 en folie>Q'­'4-Ac­­káját valósítja meg, amely képes biztosítani a dob­ozok által elért vívmányok védel­mét és megvalósítja a mun­kások és parasztok által kö­vetelt reformokat. Állami Gazdaságok, Termelőszövetkezetek FIGYELEM! Gyors építkezés, fejlett építési technikával Tároló, állattartási épület, olcsón, gyorsan építhe­tő takaréküreges acéltartóból. Agroterv rendsze­rű vonóvas nélküli épületváz 12.85 és 9.63 fm fesztávú kivitelben készül. Kerettávolság: 3 méter. Az épületek készülhetnek nyitott, befalazott, —• vagy könnyű paneles kivitelben. Generál kivitelezést rövid átfutási idővel vállalunk. Gyártja és forgalomba hozza: MEZŐGAZDASÁGI GÉPJ­AVÍTÓ VÁLLALAT Szolnok, Vöröshadsereg u. 33. Telefon: 13—000.

Next