Szolnok Megyei Néplap, 1971. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-13 / 10. szám
2 Rakétatámadás Vélhannn Tegnap esti helyzetkép a külpoltikában • Latin-Amerika újra és szüntelenül hallat magáról. Nem is olyan régen még operettbe illő puccsok földjének ábrázolták az amerikai kontinensnek a Rio Grande folyótól délre eső hatalmas részét, de a kubai forradalommal valami új kezdődött: eljött az az idő, amelyben a változások immár nemcsak azt jelenthetik, hogy egyik diktátor átadja a helyét a másiknak. A legújabb hírek szerint Bolíviában olyan nagygyűlésre került sor, amilyet ebben az országban, sőt ezen a kontinensen nem is olyan régen még egyszerűen nem lehetett elképzelni. La Paz egyik főterén ónbányászok, munkások, parasztok, tanítók és más értelmiségiek éltették Juan José Torrez tábornok haladó rendszerét, amelynek védelméhez felajánlották további segítségüket. Ez a gyűlés és mindaz, amit jelent, méltó a progresszív világ figyelmére és elismerésére. Az előzmény közismert: vasárnap reakciós tisztek meg akarták dönteni Torrez hatalmát, Hugo Suarez Banzer ezredes, a katonai főiskola parancsnoka és társai elfoglalták a Miraflores-kaszárnyát, túszként magukkal hurcolták a hadsereg két vezető személyiségét és felkészültek a kulcspozíciók erőszakos megszerzésére. Az ilyesmiben a dél-amerikai tisztek jelentős részének nagy rutinja van. Banzerék, valamint belső és külső támogatóik korábban csaknem biztos recept szerint jártak el, csakhogy elkövettek egy döntő hibát: nem számoltak a hazai és nemzetközi helyzet alapvető változásaival A kabinet természetesen mozgósította a reguláris fegyveres erők hű maradt egységeit és erre még számíthattak a puccsisták. De arra nem, hogy Torrez a szó legszorosabb értemében mozgósítja a zendülők ellen a bolíviai népet, amelynek nem fél fegyvert adni. Márpedig pontosan ez történt és — mint a kormány hivatalos közleménye is hangoztatja — ez tette lehetővé, hogy a haladó rendszer hét óra alatt úrrá legyen a nehézségeken. A nép bevonásának és az ezzel kapcsolatos sikernek felmérhetetlen hatása lehet Bolívia — és talán nemcsak Bolívia — jövőjének alakulására. A szomszédos Chile bármikor kerülhet hasonló helyzetbe és a bolíviai példából talán a chilei reakció is megérti, hogy a latin-amerikai történelem színpadán immár nem statiszta, hanem főszereplő, a vívmányait védelmezni kész nép. (KS) A hanoi lapok kedden beszámoltak arról, hogy amerikai repülőgépek január 8-án (múlt pénteken) rakétákkal lőtték a VDK-t, rakétáik Ha Tinh tartomány magasságában a felségvizek határán belül a tengerbe hullottak. A VDK külügyminisztériumának szóvivője a fentiekkel kapcsolatban tiltakozását nyilvánította ki a VDK szuverenitásának és biztonságának veszélyeztetése miatt. A kedd reggeli hanoi lapokban megjelent közlemény után Saigonban az amerikai parancsnokság kénytelen volt elismerni, hogy múlt pénteken a Mu Gia hágó ellen végrehajtott támadáson kívül még egy incidens történt: a haditengerészet egyik A—4 Skywawk vadászbombázója, amely egy felderítő repülőgépet kísért, elektronkus berendezéseivel észlelte, hogy a VDK egyik radarállása „befogta” a felderítő gépet és erre az amerikai vadászbombázó kieresztette rakétáit. A rakéták azonban célt tévesztettek és a tengerbe hullottak. Az akciót az úgynevezett „védekező reagálással” indokolták. Tűzszünet A jordániai kormány és a Palesztinai ellenállási szervezetek központi bizottsága kedden délelőtt közös tűzszünet parancsot adott ki, amely az egész ország területére érvényes. A közlemény leszögezi, hogy a parancs megszegőit úgy fogják kezelni, mint az ,,arab nemzet és az arab ügy árulóját”. A tűzszüneti parancsot Vaszfi Teli miniszterelnök, illetve Ibrahim Bakr, a Palesztinai ellenállási szervezetek központi bizottságának tagja írta alá Az AP arról ad hírt, hogy egy órával a kormány és a Palesztinai gerillák tűzszüneti parancsának közzététele után újabb lövöldözésre került sor Ammanban. A főváros középpontjából heves fegyverropogás hallatszott. Az AFP tájékozott köröket idézve azt írja, hogy a jordániai hadsereg „erősítésként” 18 páncélozott járművet irányított Amman belvárosába. A hírt a hatóságok nem erősítették meg. A diplomáciai forrásból kedden délután közölték, hogy hétfőn éjszaka több lövedék csapódott be az Egyesült Államok ammani nagykövetségének épületébe is. A hétfői harcokban hét ember vesztette életét, öten megsebesültek, hárman pedig eltűntek. Az ország más részeiben uralkodó helyzetről egyelőre nem állnak rendelkezésre megbízható jelentések. ENSZ Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia hétfőn kilépett a gyarmati rendszer felszámolására alakult 24 tagú különleges ENSZ bizottságból. Erről Charles Yost amerikai, illetve Sir Colin Crowe brit ENSZ-nagykövet tájékoztatta U Thant-ot. Az Egyesült Államok nem indokolta meg elhatározását, míg Nagy-Britannia azt az „érvet” hozta fel, hogy a „gyarmatosítás a történelmi fejlődés eredménye, nem pedig bűncselekmény, s semmiképpen sem jelenti az ENSZ alapokmányának megsértését”. Ismeretes, hogy a különleges ENSZ-bizottság azután jött létre, hogy az ENSZ közgyűlése 1960-ban nagy jelentőségű nyilatkozatot fogadott el a gyarmati országok és népek szabadságának biztosításáról. A nyilatkozat elfogadását annakidején a Szovjetunó kezdeményezte. A két nyugati nagyhatalom elhatározása, hogy a továbbiakban nem vesz részt a bizottság munkájában, nyugati hírügynökségek szerint sem magyarázható mással, minthogy a bizottságban több éve azok az országok vannak többségben, amelyek szilárd gyarmatosítás-ellenes álláspontot képviselnek. Ismeretes, hogy az Egyesült Államok és Nagy- Britannia képviselői a bizottságban számos esetben szavaztak a még gyarmati uralom alatt álló területek függetlenségének megadását szorgalmazó javaslatok ellen, . ____ - ir - - - -__I t SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Podgorij ma érkezik Kairóba Mint már hírt adtunk róla, Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökségének elnöke egy szovjet párt- és állami küldöttség élén szerdán egyhetes hivatalos látogatásra Kairóba érkezik. Az Al Ahram értesülése szerint szerda este megkezdődnek a szovjet—egyiptomi tárgyalások, egyfelől Podgornij, másfelől Szadat egyiptomi elnök vezetésével. A két államfő csütörtökön Asszuánba utazik, ahol pénteken ünnepélyesen felavatják a szovjet segítséggel épült gátat és erőművet. Péntek este az asszuáni stadionban nagygyűlést tartanak, amelynek szónokai között Podgornij és Szadat is beszédet mond. Szadat kitüntetéseket ad át azoknak a szovjet és arab szakembereknek, akik részt vettek a gát és az erőmű építésében. Munkásképviselők a bolíviai kormányban Juan José Torrez bolíviai köztársasági elnök hétfőn beszédet mondott az államfői rezidencia erkélyéről a forradalom győzelmét ünneplő tömegnek, néhány órával azután, hogy a jobboldali katonatisztek kíséretet tettek a kormány megdöntésére. A nagygyűlésen, amely Torrezt és politikáját köszöntötte, tízezer munkás vett részt, javarészük az andesi főváros környékének ónbányáiból. A hírügynökségi tudósítók elmondták, hogy sok munkásnál láttak fegyvert. Torrez kijelentette, hogy „a fasisztáknak leáldozott ebben az országban” s „holnap új szakasz kezdődik, amelyet az jellemez majd, hogy a népnek a kormányban nagyobb lesz a képviselete”. „A kabinet — fűzte hozzá — azonnal tanulmányozni kezdi, hogyan vonhat be munkásképviselőket a kormányba”. Torrez megígérte, hogy száműzi azokat a külföldi missziókat, az amerikai „békehadtestre” célzott, amelyek megtagadják Bolziától az önrendelkezés jogát. Kijelentette azt is, hogy az ország fegyvert vásárol, „mert a fegyver a nép kezében út a győzelemhez”, másrészt termelőeszközöket szerez be az ország haladásának elősegítésére. Jobboldaliak puccskísérlete mindössze hét órán át tartott. A főkolomposok közül Banzer ezredes, a katonai főiskola volt parancsnoka, állítólag a paraguai nagykövetségre menekült, míg a másik puccsvezér, Valencia ezredes, vidéken bújkál. Eddig körülbelül száz embert vettek őrizetbe a biztonsági erők az államcsíny-kísérletben való részvétel gyanújával. A puccskísérlet bukását ünneplő tömeg ilyen jelszavakat kiáltozott. ..Halál a katonai fasizmusra!”, „Szocializmust!, Szocializmust!”. Kambodzsa Újabb dél-vietnami kormánycsapatok érkeztek keddre virradóan Kambodzsába, hogy csatlakozzanak a hétfőn Kompong Somba irányított saigoni alakulatokhoz és egyesült erővel visszafoglalják a kikötőváros környékének és a főváros felé vezető 4-es számú autóutat. Három alkalommal került sor összecsapásra hétfő éjszaka a kambodzsai népi erők és a Kambodzsában tevékenykedő saigoni kormánycsapatok között a két ország határához közel eső területeken: a népi erők két alkalommal az úgynevezett Horog térségben ütköztek meg a saigoni alakulatokkal, míg harmadik támadásukat a Phnom Penht Saigonnal összekötő 1-es számú országút mentén intézték a saigoniak ellen. A támadást a népi erők tüzérsége készítette elő: 60 lövedék robbant az országút „megtisztítására” hadműveletet indító saigoni alakulatok táborhelyén. Ezt követte a ném erők gyalogságának támadása. Saigonban hivatalos jelentést nem tettek közzé a veszteségekről. Phnom Penhbe érkezett kedden reggel Thomas Moorer, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke, hogy a a katonai helyzetről tárgyaljon a Phnom Penh-i vezetőkkel. Koreai tiltakozás A koreai fegyverszüneti bizottság legutóbbi panmindzsoni ülésén — mint a KCNA hírügynökség jelenti — a KNDK képviselője tiltakozást jelentett be amiatt, hogy amerikai kémhajók január 6-án Csangszan-félszigettől északra behatoltak a KNDK parti vizeire. A kémhajókról tüzet nyitottak a KNDK haditengerészeti őrhajóira. A KNDK haditengerészetének hajói — mint az észak-koreai képviselő kijelentette — viszonozták a tüzet és egy behatoló hajót elsüllyesztettek. A KNDK képviselője követelte a provokációt a korábbi hasonlók kitervel inek és végrehajtóinak megbüntetését a fegyverszüneti megállapodásnak megfelelően és egyúttal biztosítékot kért arra vonatkozóan hogy a hasonló agressziós és provokációs akciók nem ismétlődnek meg. Nehéz fűtőanyag helyzet Csehszlovákiában Csehszlovákiában szombaton és vasárnap is országszerte lankadatlan erőfeszítéssel folyt a munka a felszíni szénfejtéseknél, hogy pótolják a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt bekövetkezett termelési kiesést és javítsanak a súlyos energetikai helyzeten. Sok helyen a mélyaknák dolgozói is rendkívüli műszakot tartottak. Az észak-csehországi barnaszénmedencében szombaton 147 000 tonna, vasárnap a korai műszakban pedig 45 000 tonna fűtőanyagot termeltek, ami 20 000 tonnával haladja meg az előirányzatot. Ily módon az eddigi kiesést ebben a körzetben sikerült megközelítőleg egy műszak termelésére csökkenteni. A nyugatcsehországi sokolovai körzetben hosszú napok után újra teljesítették a tervet. A lemaradás így is tetemes, s eléri két teljes nap egész normáját. A gázszolgáltatás változatlanul akadozik. A vresovai gázművekben szombaton este nagy üzemzavar támadt, s a kiesés mintegy 250 000 köbméter gázra tehető. Ezért a következőkben is igen szigorúan érvényt kívánnak szerezni a takarékossági intézkedéseknek. A huszonöt legnagyobb érdekelt gyár vezetői a kohó- és gépipari minisztériummal folytatott konzultáció alapján értekezletet tartanak, hogy megvitassák, miképpen lehet a gázszolgáltatás mielőbbi megjavításával felújítani a termelést a leállt üzemekben. A csehszlovák államvasutak hálózatában a közlekedés súlyosabb zavarok nélkül folyik annak ellenére, hogy 3000 vagon fagyás miatt használhatatlan. A főváros pályaudvarain egyre több a kirakatlan vagon. A vasúti kocsikban lévő összefagyott szén és érc széttörhetetlen tömbbé merevedett — közlik lapjelentések. A Rudé Právo kommentárban foglalkozott az energetikai helyzettel, s többek között megállapította: Beismertük, hogy öt évvel ezelőtt rosszul mértük fel a szilárd fűtőanyag szükségleteket, s ez oda vezetett, hogy csökkentettük a széntermelést. 1969 második felétől kezdve azonban hozzáláttunk a hiba kijavításához. Tavaly rekordot értünk el a termelésben. Érthető módon ez sem bizonyult kielégítőnek, mert időközben folyamatosan növekszik a szükséglet. Jelenleg a bányászok hősi munkát végeznek, s gyakorlatilag arról döntenek, hogy elegendő villanyáram és fűtőanyag áll majd rendelkezésre. Semmiképpen sem felesleges, hanem éppen csak elegendő. Az áramszolgáltató rendszerünkben tizenhárom hónappal ezelőtt bekövetkezett katasztrófa nagyon nyomatékosan ráirányította a figyelmet arra, mi mindent hanyagoltunk el az energiafejlesztésben. Az erész éven át kifejtett erőfeszítések eredménnyel jártak, s energetikai rendszerünk nagy ingadozások nélkül, persze szigorú takarékossági intézkedésekkel egyelőre állja a tél rohamait, ' 1971. január 18. Posztpénuma Január 11-én megtartották a LEMP’ Sicz.cimi vajdasági bizottságának plénumát. Az ülésen részt vett Jan Szydlak, a LEMP Központi Bizottságának titkára, a Politikai Bizottság tagja. A vitában, amelyben 18-an vettek részt, értékelték a politikai helyzetet és megvitatták azokat a feladatokat, amelyeket a LEMP Központi Bizottságának VII. plénumán elfogadott határozatok értelmében a vajdasági pártszervezetnek el kell végeznie. Vadas Sg’san A vajdasági pártbizottság irányításában mutatkozó nehézségek miatt a plénum eleget tett Antoni Waaszek kérésének, hogy mentsék fel a pártbizottság első titkári tisztsége alól. A szczecini vajdasági pártbizottság új első titkárává Eugenius Holubeket választották, aki eddig a Központi Bizottság szervezési osztályának helyettes vezetője volt. Lemondott tisztségéről Henryk Huber, a PB titkára is. Utódává Wieszaw Rogowskit választották. MINDENFELŐL MOSZKVA A Szovjetunióban kedden földkörüli pályára bocsájtották a Kozmosz 390 mesterséges holdat, hogy műszerei segítségével folytassa a már régebben bejelentett űrkutatási program megvalósítását. A szputnyik berendezése normálisan működik. BERLIN H. Thiele a Szabad Német Szakszervezeti Szövetség titkára és A. Allmy, a francia CGT titkára, Wernigerodeban (NDK) egyezményt írt alá a CGT ifjúsági központjának és az SZNSZSZ ifjúsági bizottságának együttmőködéséről, amelynek értelmében idén 500 fiatal francia szakszervezeti funktinárius tesz látogatást a Német Demokratikus Köztársaságban,A LONDON Hallban. Manchesterben és Liverpoolban 14 000 kikötőmunkás tiltakozott a konzervatív kormány új szakszervezeti törvénye ellen. Skóciában és Közép-Angliában a Ievlanö és Rolls Royce-művek 22 000 munkása csatlakozott a sztrájkhoz. PF*OA A prakq-prvov.eti Világszövetség — pw Prágában wv,r'é ° tt nyilatkozatban — naelogon támogatíq az VMc Z. nek azt a bazdeu-énvo-écét boev Oai_pf TVí,'éví+eélz' az fali mpg'”’önböztetés elleni harc évének. gyr v 4 CT RÖV'd de V*pues összepsanás TOÍl^ti le j 4+T4 Ai.ol T>„'. fr>C*b —TI l—it-libts *í' — *a*őj* és paffal Ve*-„41- va„a*t A fít+atpV bp„zi„pc és VA„eaves vieVokat dnbá'+e'- katonákra. TCT A IVTDTTT, Istaehol és Anke*-- Vazall az őrség''*nn több rount nvotpe**0** p„—1 —ml ynimnV4s vonul* fel V—aa — T> bo ° víw +U*-l-„—41- ”*C 7! 7 társuk plbeosztésa ellen. ytT * CT-TTVCTOl^ Nivon ptnök p14f„4s4,*ot ffbuéuvoVero pAnilfl P 71 agyiít114p^AS uébítpj rvppítsprp. Vps4s4t Az összpvVAl 500 rrtillié de’tér* America Tzrael rendelkezésére bocsát. PATO ATTOC fKetlfcmis) A kplifpmlp? Q*p„fpv*ipffrrptfim %síl To. T r\r3cfQ_r\f f)<7 R7 VPzpf+o a nárÍES? pvMncnTron. A kénytelen volt abbahagyni beszédét BONN Walter Scheel, az NSZK külügyminisztere kedden fogadta Gerhard Schrödert, a Bundestag külügyi bizottságának kérészénydemokrata elnökét. Schröder szerdán nyolcnapos látogatásra Moszkvába utazik. ABIDJAN A Conakry rádió jelentése szerint Guineában megkezdték a portugál agresszióban való részvétellel vádolt személyek felelőségre vonását. Az ítéleteket először helyi bizottságok mondják ki, aztán az országos forradalmi tanács erősíti meg azokat Az ítéletek ellen nem lesz fellebbezés és Sekou Touré elnök újévi üzenetében már közölte, hogy lemond a kegyelmezési jogáról. CACT^AU (Belgium) Goodpaster tábornok, a NATO Európában állomásozó katonai erőinek főparansnoka hétfőn bejelntette, hogy izmiri székbellyel, március 31 -i hatállyal, az amerikai Frank T. Müdren altábromppont nevezi ki a tömb d4]Voipt nr-nai száraz aidi erőinek parancsnokává. M037KVA Orio Winzer az WV külüermir,s*ereke^^en hazautazott Moszkvából Winzer Ororrobo szovjei VO'Odv miniszter mppMvására trtózknött baráti látogatában a szovjet fővárosban. Moszkvai upperKpc'-41 Pi Vp4-1 Közleményt adtak ki. Katre Mahmud Riad egyiptomi miniszterelnökhelyettes és külügyminiszter hétfőn befejezte európai körútját, amelynek során Londonban, Párizsban és Rómában járt, s visszatért Kairóba. A repülőtéren a külügyminiszter Viiele tette, utazása kedvező lehetősége biztosított számon ahhoz, hogy tájékoztassa a világközvéleményt az FAKrak a közelkézési problémák rendezésével kapcsolatos álláspontjáról. Riad . bit"jónak” nevezte a francia, angol és olasz vezetőknek az izraeli—arab konfliktus feszámolásával kapcsolatos nézeteit. LAHORE Kedden katonai közigazgatást vezettek be I cb0- ban, Pakisztán második legnerobb városában. Előzőleg heves tüntetés zajlott le az ppt’iV nnn^ari ofp €*10tt. A tüntetést visívar AH Rhnttr, volt külük van:",'-ztgr nártiának, a nénnártnak hívei dezdor^-énve^ték. A katonaság beavatkozása után helyreállt a rend, j