Katolikus gimnázium, Szombathely, 1873
mozgások ezen elvvel ellenkezni látszanak , de e látszólagos ellentét csakhamar elenyészik, ha meggondoljuk, hogy a mozgásba hozott testek a mozdító erőn kivül még más behatások alatt is állanak; így a folyton működő földvonzás, vagy azon közeg részeinek, melyben a mozgás történik, anyagi ellenállása, vagy sok esetben a mozgási felületen kifejtett súrlódás, mind oly ellenhatások, melyek az elindított test mozgáserejét folyton kisebbítik, s végre teljesen megsemmisítve, a testet ismét a nyugalmi helyzetbe hozzák. Megismerkedve az anyag ezen sajátságával, fordítsuk tekintetünket a végtelenül kiterjedő világtérre, s íme az anyagvonzási őssajátság azon helyes következtetésre vezet, hogy a végtelenül kiterjedő térben az anyag elterjedésének is végtelennek kell lennie, habár terjedésében megszaggatva csakis egyes tömegeket,vagy tömegcsoportokat képez.Mert ellenkező esetben a tért bizonyos távolig elfoglaló anyagcsoportoknak egy oly vonzási központtal kellene birniok, mely felé a távolabbi részek mindig jobban és jobban közelednének ; s végre bekövetkeznék azon eset, hogy a világtér összes anyaga egy tömegbe halmozódnék. Ezen következtetést az előre haladt észleletek és számítások is folyton jobban megerősítik. Így például a Siriusnak nevezett állócsillag távol a földünktől oly nagy, hogy a fénysugárnak, mely egy másodperc alatt 42000 mf. utat fut be, mintegy 12 évre van szüksége, míg ezen égitesttől hozzánk érkezik. Mi annyit tesz, hogy ha azon égitest egy pillanatban megszűnnék világító lenni, mi még azon túl, a belőle már előbb kiindult fénysugarak hatása folytán, 12 évig mint ragyogó csillagot szemlélnék. Már pedig az élénk fénynyel feltűnő Sirius egyike a hozzánk legközelebb levő állócsillagoknak , s ha ennek távola több billió mf, mily rendkívülieknek kell lenniük a tejút, vagy egyéb ilynemű ködfoltokat képező, s csakis az erősebb nagyítású távcsövek által különvált csillagoknak felismerhető égitestek távolainak. A végtelen világtért elfoglaló anyag azon egyes tömegei, melyek saját fénynyel ragyognak, állócsillagoknak neveztetnek, nem mintha mozgással nem bírnának, hanem minthogy végtelen nagy távolaik folytán viszonyos helyzeteket csakis sok ezer év elteltével változtatják feltűnőleg, s így egész történelmi korunkra vonatkozólag majdnem ugyanazon egymás iránti helyzetet tüntetik fel. Azon égitest, melyet Napnak nevezünk, szintén egyike ezen állócsillagoknak, honnét valamennyien közös néven napoknak is mondatnak. A Nap anyagvonzási hatásával különböző égitesteket, kendőknek nevezett görbevonalú pályákon, saját tömege körül folytonos mozgásban tart. A Nap körül mozgó összes égitestek a vonzási központtal együtt