Szózat, 1922. február (4. évfolyam, 26-48. szám)
1922-02-01 / 26. szám
f 1 Ava 3 stovona WHlfi mcm m»wrjrw»sau*A1.. .»a—) SZERDMBUDAPEST, 1922 FEBRUÁR 1 IV. ÉVFOLYMM 26. SZJIi Smkmtffségis kiadóhivatal: Vill., Rökk Szilárd u. 9. TELEFON: Szerk.: József 63-52, 64-46 Kiadóhivatal: Józsat 63-51 KERESZTÉNY POLITIKJEI NMPJLJSP FŐMUNKHTISjtSi ZSILINSZKY ENDRE ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Negyedévre . 170 kor. Egy hónapra 60 kor. Egyes szám : 3 kor. « A cári család kiirtása — Wilton adatai — Az 1914—18. évi világháború borzalmai közt talán egy semhaladja meg történeti súlya szerint a világ leghatalmasabb uralkodó házának, a Romanov-dinasztiának, tragikai hatású legyilkolását. Közép-Európa trónjavesztett uralkodóházainak száma mindenképpen szertelen nagy, de egyetlen egynek a bukása sem volt oly szörnyű, mint amilyen II. Miklós cárt és családját, sokkal inkább a cár lelki gyöngesége, mint bűnei miatt utólérte. A cáricsalád lemészárlásáról már előbb is kapott a világ megrázó híreket, amelyek azonban, — az Oroszországból jövő hírek megbízhatatlansága követeztében, — alig találtak valami hitelre; most azonban elég jó forrás. Robert Viitonnak franciául is megjelent angol könyve adja elő a merő tényeket, amelyek közt némi megütődéssel kell azt olvasnunk, hogy II. Miklós cárt és családját a szovjet biztosa alighanem vörös szolgálatban álló hét magyar katonával végeztette ki. Ami, ha való, bizonyosan nem fogja a magyar katonák világhírét gyarapítani. A lemészárlás hírét először egy moszkvai szikratávirat 1918 július 20-án adta tudtára a világnak. E távirat helyesen azon év július 16-ára tette a szörnyű gyilkolás napját, de részleteket nem hozott. A napot most Witton könyve megerősíti. Ellenben a mészárlás okozóira és körülményeire nézve nagyban eltér a moszkvai központi kormány előadásától, mely e véres tett okául az uráli kormányzóságot tette felelőssé, holott kétség-télen, hogy azt Moszkvából rendelték el és biztossal hajtottak végre. Wilton maga különben a londoni Times oroszországi tudósítója volt s nem mint szemtanú írja le az esetet, hanem ama vizsgálati iratok közlésével, amelyeket Jekaterineburgban Kolcsak fehér csapatai megszállásának ideje alatt, annak vizsgálóbirája, Szokoloff vett föl és magával vitt később Mandsuriába, ahonnan a vele együtt menekült, Wiltonmásolatban hazahozott Európába. Lehet, hogy e borzasztó hekatombának ez lesz később is a legjobb, talán egyetlen, történeti forrásműve. Wilton különben előadásának, egyéni színészetet ad és a tényeket számos föltevéssel talja meg. Ezek közül nem utolsó az, hogy az angol sró szerint az egész bolsevizmus nem volt más, mint a zsidóság győzelme az orosz nép fölött, amit eléggé meg lehet abból is érteni, hogy a szovjet központi végrehajtóbizottságának 64 tagja közt 41 volt a zsidó, míg a rendkívüli bizottságban 5 kereszténynyel szemben 17 zsidó ült és 12 népbiztos közül 7 volt zsidó. De egészen félretéve ezeket a szorosan nem idetartozó, adatokat, a legérdekesebbek mégis, a könyv Végéhez függelék gyanánt, csatolt, kihallgatási jegyzőkönyvek, köztük három közvetlen cárgyilkosnak , nagyjából egybehangzó, tehát elfogadható vallomása. A cári családot tudvalevőleg Carskője Seioban, a cári palotában, 1917 március 20-án, a forradalom kitörése után azonnal elfogatta a mérsékelt Kerenski kormánya, mégpedig azzal árvadéval, hogy a cár külön békét akart kötni Németországgal és Ausztrián Magyarországgal. A vád tehát elég enyhe volt s bizonyos,hogy Kerenski a cári család életét meg akarta menteni. Ességből, bukását sejtve, augusztus 13-án messze Tobolskba vitette őket, ahol elég tisztességes őrizet alatt voltak, de Kerenski bukása után, pénzhiány miatt kíséretüket 3 szolgára szállították le s kívülük még egy orvost is kaptak, mivel a cárevics állandóan beteg volt. A bolsevista kormány alatt a foglyok élelmezése egyre hitványabbá lett és a velük való bánásmód egyre durvább. Szenvedéseiket leginkább az u. n. cseh hadseregnek köszönhették. Ez a hadsereg, mint tudva van, cseh hadifoglyokból állott össze s kezdetben Szibériában harcolt a vörös csapatok ellen, de később elzüllött. Úgy látszik, ez volt az oka annak is, hogy a cári foglyokat Tobolskból a cseh invázió elől Jekaterineburgba (Katalinvárra) szállították. Az erre való parancs 1918 február 18-án titokban érkezett meg. Yakovleff szovjetbiztos hozta a moszkvai végrehajtóbizottság elnökétől, Szverdloítól. A cár kezdetben nem akart engedelmeskedni, mivel a parancs egyedül az ő elszállítására szólott. Erre megengedték, hogy családja is vele menjen. Vasúton utaztak s úgy látszik, eredetileg Moszkvába akarta őket szállítani a szovjetbiztos, de Jekaterineburgban az uráli szovjet megakadályozta a foglyok továbbvitelét. Yakovleff erre foglyait a helyi szovjet kezében hagyta és visszautazott Moszkvába. A folyókat ettől fogva az Ipatieff-házban együtt őrizték. Fogságuk azonban Jekaterineburgban egyre sulyosodott s a szerencsétlenek egyre kínosabb aggodalommal néztek sorsuk elé. A bányamunkások sorából melléjük rendelt őrök a foglyokat piszkos tréfákkal és bestiális bántalmazásokkal illették, Balkán felé? Írta: Gaál István dr. egyetemi tanár A XX. század elején joggal büszkélkedhetett a magyar nemzet azzal, hogy a Kárpátok koszorúzta természetes erősségben ő a nyugati kultúrának Kelet- és Délkelet-Európa felé leginkább előretolt őrszeme. Iparunk ugyan jelentékenyen elmaradt volt a nyugat■ európai mögött, (mert Ausztria érdeke így kívánta,) kereskedelmünk pedig a „kereskedelmi faj“ buzgólkodása következtében a külföld jogos bizalmatlanságával volt meghandicapelve, (hiszen még borainkat is rossz hírbe hozták!) de tudományos és művészeti életünk értékeit, főként Francia-, Olasz- és Németországban, oly páratlan megértéssel méltatták, hogy ez az elismerés a külföldön megforduló, itthon sokszor alig is számba vette aránylag nagyszámú tudósunk és művészünkönbizalmát, s további kulturmunkára való készségét hathatósan fokozta. Több nagy intézményünket egyenest követendő példának tekintették. őszintén meg kell azonban vallanunk, hogy a magyar nemzet kulturelitje és zöme közt a háború előtt is nagyobb volt a hézag, mint teszem azt a germán népeknél. S ez utóbbiak közül is leginkább a hollandusoknál és skandinávoknál volt a kulturraj vonal és derékhad csaknem hézagnélküli összefüggésben, aminek magyarázatát abban találom, hogy ezek a nemzetek a nagy hatalomra való törekvés helyett inkább a kultúra élére iparkodtak. Közbevetve megjegyezhetjük még, hogy néhány zavartalan évtized céltudatos munkája meghozta volt éi nálunk is azt, hogy a zöm közműveltségének színvonala közel férkőzzék szellemi arisztokráciánk színvonalához. A balkáni nemzetek kultúrviszonyairól eléggé tájékozódtunk. Keserves, hogy kultúrájukat ők maguk mutatták be, szemléltető módon, ezeréves hazánk földjén. A bemutatást sok magyar vértanú vérével hitelesítették. Általában pedig azt mondhatjuk, hogy a balkáni nemzetek egy-egy előretörő fiát óriási kulturszakadék választja el népétől, amellyel tehát nem is hozható szerves összefüggésbe. Világosan szembeszökő tény tehát, hogy nyugatról keletnek haladva a földrajzi fekvés és a kultúrfokozatok pontosan összevágnak. .. De vájjon meddig mondhatjuk még, hogy összevágnak?- Ha viszonyaink alaposan meg nem változnak, rövid idő múlva már csak a múlté lesz a Balkánnal szemben megállapított előnyünk. A világháború Európa kultúrájára nézve kataklizmaszerű földrengés hatásával volt egyértékű. S tanulságos, hogy tényleg a földrengés hatásának törvényeit látjuk érvényesülni az egyes nemzetek kultúrájának rombadőlésénél is. Mert az a nép, amely kulturailag egységes masszívumot jelentett, (a német), tényleg úgy viselkedett, mint a megrengetett területen a földkéreg masszívumai, ősidők óta minden törő és gyűrő erőnek ellenálló , s ősitáblái, egészében megrendült ugyan, de miután tömegét szakadék (geológiai mesterszóval „törésvonal“) nem szelte át, deformációt nem szenvedett. Reánk nézve a kataklizma következményei végzetesek lehetnek, s ez annál rettentőbb, mert végzetessé válásuknak csakis mi, emberek leszünk okai. Hiszen éppen földtanilag és földrajzilag ideálisan egységes terület Nagy-Magyarország! Csak az a kulturhézag ne lett volna s az a sok kisebb törésvonal,osztrák bujtogatás szülte nemzetiség kérdések, a magyarság rovására történt fajhatalmi eltolódások, amelyek a természettel egységes ősi táblát rögökre szabdalták Gyönyörű földünk legszebb, legértékesebb darabjai töredeztek le a földrengés folytán Kolozsvár, Pozsony, Kassa, Temesvár művészeti és tudományos alkotásai estek a vandalizmusnak, illetve modernül kifejezve: balkánizmusnak áldozatul. S most tűnik ki hogy mekkora számban vannak művészeim és tudósaink, most, amikor hiába kérnek kenyeret Csonka -Magyarországtól. ... És most tértünk arra az útra, amely egyenest a Balkán felé vezet. Mihelyt ugyanis előfordulhat az, hogy kultúránk előharcosai, intézmények és egyének egyaránt, hiába kérnek kenyeret az országtól, elkerülhetően a szellemi arisztokrácia szét- és lezüllése, más pályák, esetleg más országok felé özönlése. S ismételjük, a magas és egységes kultúrájú nép vezető gárdájának katasztrofális pusztulása nem oly vészes jelentőségű rá nézve, mert hiszen a hiányok közelebbről s könynyebben pótolhatók s az általános közműveltség színvonala mégis magas marad. Nálunk azonban a kulturhézag sokszorossá teszi a vezető gárda pusztulásának vészes hatását. S talán már meg is indult az ár, mely ellenállhatlanul ragad, sodor magával az örvény, a Balkán felé. A nemzetgyűlés s az egész magyar politika újabb lezülelése is ezt mutatja. Csonka Magyarország nem ország Egész Magyarország menyország