A MTA FILOZÓFIAI ÉS TÖRTÉNETTUDOMÁNYOK OSZTÁLYÁNAK KÖZLEMÉNYEI, 19. kötet (1970-1971)
1. szám - Nemes Dezső Történelmi megemlékezés
1* TÖRTÉNELMI MEGEMLÉKEZÉS 3 A demokratikus forradalom, amely a felszabadulás után a munkásosztály vezetésével kibontakozott és indította el az országot a mélyreható változások útján, szocialista forradalomba nőtt át. 1919-ben, amikor az intervenciós túlerő leverte a Magyar Tanácsköztársaságot, Lenin azt mondta: Az első proletárforradalmat elfojtották, a második győzni fog. Más történelmi körülmények között ez meg is valósult. Mindez nemcsak az országon belüli osztályharcok közepette ment végbe: szerves része volt a nemzetközi osztályharcnak. A nyugati kapitalista államok minden segítséget megadtak a belső reakció erőinek, ellenforradalmi fellépésekre bujtogattak, még a háborús fenyegetésektől sem riadtak vissza, csakhogy megzavarják az ország forradalmi előrehaladását. De amit 1919-ben tettek, azt nem sikerült megismételniök. Az első Duna menti munkáshatalmat leverték, az új Duna menti munkáshatalmak elfojtásához nem volt erejük. Tehát nem tudták megakadályozni a mi második szocialista forradalmunk diadalát sem. A körülmények ugyanis gyökeresen megváltoztak. Ennek keretében a Szovjetunió határa — Kárpát-Ukrajna és az Ukrán Szocialista Szovjet Köztársaság újraegyesülése révén — átlépte a Kárpátokat. A Szovjetek nagy országa, nemzeti függetlenségünk és szabadságunk legfőbb nemzetközi támasza az új népi, szocialista Magyarország közvetlen szomszédja lett. Éppen a gyökeresen megváltozott nemzetközi körülmények között aratott új győzelmeket a szocialista forradalom. És tudvalevő, hogy a mi országunk szocialista átalakulása szintén szerves részét képezte az új szocialista világrendszer létrejöttének. Bármit is igyekeztek tenni az imperialisták, bárhogy törekedtek is a washingtoni uralkodó körök az atombomba birtoklásának ideiglenes monopóliumával a népek megfélemlítésére, nem akadályozhatták meg, hogy a szocialista forradalom egy sor országban történelmi győzelmet arasson. A szocializmus, az amerikai imperializmus atommonopóliuma és atomzsarolása ellenére is, világrendszerré vált. Nem az új szocialista hatalmakat likvidálták, hanem az amerikai atommonopóliumot. És ezt a Szovjetunió tette, ami igen nagy dolog, melynek jelentősége felbecsülhetetlen a szocialista világrendszer, s az egész emberiség számára. De engedjék meg elvtársak, hogy most visszatérjek Magyarországhoz, országunk felszabadulásának ünnepi évfordulójához. A nép, történelmi sorsfordulójának 25. évét ünnepelve, visszatekint a megtett útra. Magyarország kis ország, de a nép által megtett út nagyságát nem az ország kiterjedésével, nem a lakosság számával mérik, hanem a társadalmi fejlődés eredményeivel, amelyeket útja során elért. Kedves Elvtársak ! Önök előtt, a nagy szovjet nép képviselői előtt, amelynek fiai szabadították fel országunkat, népünk nevében örömmel és büszkeséggel mondhatjuk: MTA II. , sít. Köti, 19, 1970