Tanácsok, 1950 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1950-10-15 / 1-2. szám

I ÉVFOLYAM ■& 1—2 SZÁM ■& BUDAPEST, 1950 OKTÓBER 15-ÉN A TANÁCSVÁLASZTÁSOKRÓL írta: RÁKOSI MÁTYÁS Az október 22-én megtartandó helyi tanácsválasz­tások a népi demokrácia alkotmányának megteremtése óta a legfontosabb lépést jelentik abban az irányban, hogy államunk hatalmának minden forrása és birtokosa még inkább és még teljesebben a dolgozó nép legyen. A helyi tanácsokról szóló törvényjavaslat azt mondja: „A szocializmus útján haladó Magyar Nép­­köztársaság olyan államszervezetet épít, amely bizto­sítja a dolgozók tevékeny és állandó közreműködését az államhatalom gyakorlásában és az államigazgatás munkájában, közelebb viszi az ügyintézést a dolgozó tömegekhez de következetesen érvényesíti a szocialista törvényesség elveit.” Hogyan hajtjuk végre ezeket az elveket? Hogyan visszük közelebb a közigazgatást a dolgozó néphez? A régi közigazgatási rendszerben csak 1105 faluja az országnak volt önálló, a többi­ körjegyzőségekhez tar­tozott, ami annyit jelentett, hogy az ilyen községekben semmit elintézni nem lehetett. A törvény most 2805-re emelte fel az önálló közigazgatással rendelkező köz­ségek számát. Ezekben a helységekben lakik a falusi lakosság 97 százaléka. Nem szorul magyarázatra, hogy ezzel a közigazgatás közelebb jutott a földműves néphez. Ezenfelül az új tanácsok megválasztása után a minisztériumok feladataik egy részét átadják a megyei tanácsoknak, a megye eddigi feladatainak jelentékeny részét a járási tanácsokra bízza, a járás pedig a köz­ségi tanácsoknak ad át egy sor funkciót. A gyakorlat­ban ez azt jelenti, hogy több mint 40 közigazgatási szerv, amely azelőtt a megyék területén működött, a helyi tanácsok irányítása alá kerül és ezzel a felme­rülő ügyeket közvetlenül a faluban az államhatalom helyi szerveinél, a tanácsoknál intézik el. A törvénynek ezek a rendelkezései, bár lényegesen csökkentik a régi hivatalos huzavonát, magukban véve még nem biztosítanák a törvény szándékát. A felsza­badulás előtt az a körülmény, hogy egy község önálló volt, nem sokat használt az ottani dolgozó parasztság­nak, mert a népellenes közigazgatás gondoskodott róla, hogy a dolgozó ember életét megkeserítse. Ezért fogadta remegő kézzel a dolgozó paraszt a község­házára való behívást ezért lépett be rettegve és elfo­­gadva a jegyzői hivatalba és­ ezért hallgatta alázato­san, meggörnyedt háttal a jegyző foghegyről odavetett fenyegető, megvető szavait. És mert az ügyek legtöbb­jét a községben nem lehetett elintézni, a hatóságokkal való érintkezés legtöbbször véget nem érő látást-futást jelentett a járási székhelyre, a megyeszékhelyre, Pon­­ciustól Pilátusig, a dolgozó néppel ellenséges közigaz­gatási bürokrácia útvesztőiben. Nem volt jobb a helyzet az akkori községi képvi­selőtestületekben, városi tanácsokban, megyegyűlése­ken, ahol a legtöbb adót fizetők, a kupecek, kortesek, a régi úri rend kiszolgálói vitték a szót. Dolgozó paraszt oda alig kerülhetett. A felszabadulással ez a helyzet természetesen vál­tozni kezdett. Meggyorsult ez a változás 1947—1948 után, amikor a dolgozó nép már keményen ült a nye­regben. Az ideiglenes tanácsok, melyek ez év nyarán alakultak, már egészen más levegőt vittek a közigaz­gatásba. De a döntő fordulatra csak most kerül a sor, a tanácsok megválasztásával, amikor az alkotmány megteremtette keretekbe százezrével áramlanak be a dolgozó nép legjobb képviselői. A törvény előírásának megfelelően október 22-én kereken 220.000 tanácstagot és póttagot kell választani. A választás lebonyolításánál, a különböző bizottságok­ban több mint 70.000 választó segítségére van szükség. Már ezek a számok is mutatják, hogy a tanácsok létre­hozása százezrek közvetlen közreműködését követeli. A jelöltek pártállásának, szociális összetételének szemügyrevétele még jobban kidomborítja azt a tényt, hogy a dolgozó nép az, amely a tanácsok révén a maga teljességében bevonul a közigazgatásba. A jelöltek az egész dolgozó népünket átfogó Füg­getlenségi Népfront jelöltjei. Egyharmad részük népi demokráciánk vezető erejének, a Magyar Dolgozók Pártjának tagja. A többi más pártokhoz tartozik, vagy pártonkívüli. Szociális megoszlásukra nézve 55.000 a jelöltek közül ipari munkás, 132.000 dolgozó paraszt, 10.000 az értelmiségi, több mint 5000 a kisiparos és kiskereskedő, a többi alkalmazott és egyéb foglalkozású. A parasztjelöltek 80 százaléka egyénileg gazdálkodó dolgozó paraszt. A munkásjelöltek között ott vannak a legjobb újí­tók, az élmunkások, a sztahanovisták, azok, akik a termelésben, a kölcsönjegyzésben, a falujárásban, egy­szóval a példamutatásban és áldozatkészségben az élen

Next