Tanácsok Lapja, 1955 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1955-01-11 / 1. szám
ELEVENEBB, PEZSGŐBB LETT AZ ÉLET JÁRÁSUNKBAN Írta: Nyámádi József, a kiskunfélegyházi járási tanács vb-titkára Járásunk dolgozó népe november 28-án lelkesen választotta meg legjobbjait a tanácsokba. A tömegek bizalma a tanácstagok iránt lépten, nyomon megmutatkozott már a szavazás előtti hetekben. Dolgozó parasztságunk már a jelölések során bátran nyilvánította véleményét és ha nem értett egyet a népfront-bizottság javaslatával, a község, az ország felemelkedésének meggyorsítása, a párt és kormány célkitűzéseinek valóra váltása iránt érzett mélységes felelősséggel — alkalmasabb embert jelölt. A választók, járásunk dolgozó népének bizalma az általa és saját sorai közül választott tanácstagok iránt a választás után még inkább megmutatkozik. A választók sokat várnak tanácstagjaiktól. Már a választás utáni napokban számos problémával, kéréssel, sok okos javaslattal fordultak kerületük tanácstagjához. Javaslatok, kezdeményezések A tanácstagok is átérzik megbízatásuk nagyszerűségét. Tisztában vannak azzal, hogy mélységes felelősséggel tartoznak választóiknak. Alig egy-két hónappal a választás után tanácstagságunk részéről konkrét tevékenységben is megmutatkozik, hogy méltók is akarnak lenni a laikosság bizalmára. Öröm látni, hogy a választók és tanácstagok közötti bizalom és kapcsolat erősödése nyomán milyen mozgalmas, pezsgő lett az életjárásunkban. Kunszálláson a tanácstagok — ki-ki a maga körzetében — öntevékenyen összeírták a peronoszporakárt. Tiszaújfalun a dolgozók tanácstagjaikon keresztül tanyai iskolát, darálót kérnek, és az ivóvízhálózat kibővítését. Nemrég kapott a község villanyt. Szánkon Pál Imre és Törtell Ferenc tanácstagok naponta megjelennek a tanácsházán és lelkiismeretesen intézik választóik ügyesbajos problémáit. Alpáron szinte naponta viszik a tanácstagok a dolgozók kérelmeit, javaslatait a vb. elé. Kutak, csatornáik rendbehozását, árkok tisztítását, utak agyagolását kérik és javasolják. Jelentős társadalmi munkáikat is vállalnak. Pálimonostoron Cs. Kovács István, Seres Sándor, Nagy Mihály, Gyovai Rudolf, Husztka Sándor, Gyovai Antal és még több tanácstag a rendeleteket magyarázzák választónknak. Felvilágosító szóval és személyes példamutatásukkal lelkesítik választóikat az állami kötelezettségek teljesítésére. Ennek eredménye, hogy Pálmonvsteraközség az adóbevételi terv teljesítésében rövid idő alatt járási viszonylatban a második helyre emelkedett. A tanácstagok ebben a községben szinte naponta érdeklődnek a tanácsházán, hogy választókerületük hogyan áll az állami kötelezettségek teljesítésében, s kik a hátralékosok. Ha végig járunk egyegy községet, mindig találkozunk tanácstagokkal, akik választóikkal csoportosan megbeszélik a község problémáit, a tervek teljesítését. Szinte minden községünkre jellemző, hogy a dolgozók most már nem szaladgálnak olyan sűrűn a tanácsházára, hanem közvetlenül tanácstagjukhoz fordulnak. A tanácstagok pedig lelkiismeretesen, gyorsan intézkednek, s még aznap, de legkésőbb másnap őszinte választ is adnak a dolgozók kérésére, panaszára. Ötezer forintos társadalmi munka Gátéron, amely a járás egyik legkisebb községe, a választások utáni három-négy nap alatt 15 bejelentés érkezett a vb. elnökéhez a Tanácstagokon keresztül. Ilyen problémák a választások előtt is voltak, de nem jutottak el ilyen gyorsan a tanácshoz, az illetékes szervekhez. Most már a tanácstagok és a tömegek közötti bizalom erősödése folytán más a helyzet. A dolgozók kérései, javaslatai nemcsak, hogy eljutnak a tanácshoz, a vbhoz, hanem a lehetőségek határán belül a tanács és a tömegek összefogásával elintézést nyer még olyan nehezebb probléma is, amire eddig senki sem mert gondolni. Kisakamnajsán már javában dolgozik az új mezőgazdasági állandó bizottság Terhe Dezső állandó bizottsági elnök vezetésével. Gazdakörök létesítését, szőlő- és gyümölcstelepítés szorgalmazását és az amerikai szövőlepke kiirtását szervezik. Amiről szintén csak örömmel lehet beszélni,hogy a dolgozók nemcsak kérnek és favarolnak, hanem 3 választókerüetük tanácstagárak vezetésével aktív munkát is végeznek kiszségük, választókerületük érdekében. Kámpöc községben Váradi Sándor tanácstag néhány nappal a választás után megjelent a tamcsimzán és közölte a vb. elnökével, hogy kerületének dolgozói vállalták a községi út egy szakaszának megjavítását. Kérik a végrehajtó bizottságot, hogy az út megjavítására a többi kerületben is szervezze meg a társadalmi munkát. Azóta már folyik is az út javítása. Alpáron a választások óta közel ötezer forint értékű társadalmi munkát szerveztek a tanácstagok az utcák javítására. Ugyancsak társadalmi munkával javítják a község kútjait. Csolyospáloson hidakat javítanak, egy új hidat, is építenek nagyobbrészt társadalmi munkával. Pálmonostoron a tanácstagok szervezésével a dolgozók a Dózsa- és a Kereszt-utcát társadalmi munkával már rendbehozták. Most szervezik a többi utca, út rendbehozását is. Ezek a lelkesítő példák bizonyítják, hogy a tanácstagok és választók egyaránt tudják: együttes erőfeszítéseik nyomán fejlődik, szépül életük, falujuk. Nekünk, tanácsi funkcionáriusoknak, tanácsi dolgozóknak egyaránt kötelességünk, hogy ezt a lelkes munkát állandóan segítsük és ápoljuk azt a bizalmat, amelynek bontakozása itt zajlik le szemünk előtt, s amely széppé, eredményessé teszi a mi életünket. Ma, amikor a német újrafelfegyverzés ismét a világ békéjét veszélyezteti, szerkesztőségünk cikksorozatban kívánja az olvasók elé tárni a történelem tanulságait. Négy cikkben mutatjuk be a német nyintarizmust, agresszivitását az elmúlt száz esztendőben. Szeretnénk, ha a cikksorozat után olvasóink minél többen véleményt nyilvánítanának e cikksorozatról és személyes tapasztalatokkal erősítenék meg, hogy milyen veszélyt jelent a német militarizmus a békeszerető emberiség számára. Körülbelül egy évvel ezelőtt Bonn, Köln, München és a többi nyugatnémet város boltjaiban újfajta naptárt kezdtek árusítani. A címlapon egy középkori vassisakos lovag marcona ábrázata ékeskedett, alatta a felírás: »Deutsche Soldatenkalender« — »Német Katonanaptár«. Miért volt szükség »katomanaptár« kiadására — hiszen akkoriban még jog szerint, forma szerint Nyugat-Németországban nem létezett katonaság? Ez a kiadvány sem volt más, mint egyik láncszeme annak a propagandahadjáratnak, amely a sorozatos SS-találkozóktól kezdve, a náci tábornokok regényes életrajzain keresztül, a »Lil Marleen«-hez címzett bárig, a Wehrmacht feltámasztását hivatott »eszmeileg« alátámasztani. A »Deutsche Soldatenkalender« címlapja a középkori német lovagot eszményként akarta állítani az új Wehrmacht leendő tagjai elé. Elátkozott lovagok Jobbat nem is választhattak volna! Maga az eszménykép elárulja, hogy milyen szellemben igyekeznek életre kelteni a német hadigépezetet. Ha a kutató évszázados krónikák elsárgult lapjait forgatja, gyakran megdöbbentik a rég pihenő kezek fakó sorai: örökre elátkozzák a vassisakos lovagok emlékét. Magyar, olasz, francia, flamand, lengyel, orosz és ki tudja még hány nyelven sorolják fel az íródeákok a német lovagok gazságait. Rablásban, kegyetlenségben nem ismertek határt. Még a német krónikás sem szépíthette viselt dolgaikat. Pl. a Balti-tenger cselszigetén: »a menekülők után hajszát rendeztek, verték őket egészen a faluig, az utakon és a házakban, kiráncigálták a házakból és legyilkolták őket; azokat, akik a házak tetejére és a farakásokra mászva védekeztek, szintén összefogdosták és megölték... A faluból menekülőket a mezőn hajszolták, üldözték őket a mezőn is egészen az ő szent ligetükig (pogány istentiszteleti hely) és ez a szent liget bíborvörös lett vérüktől... ötszáznál többen hulltak el az öldöklés helyén, sokakat pedig a mezőkön, utakon és más helyeken boncoltak fel.« (Mindez több mint hétszáz évvel történt Oradour és Lidice előtt...) Persze meglehet, hogy a címlaptervező nem ment ennyire vissza a történelemben és a Teuton lovagrendnek csak egy későbbi nagymestere, Hohenzollern Albrecht ihlette meg. Az eszménykép azonban ebben az esetben is rendkívül kifejező. Ez a »kiváló« férfiú volt ugyanis az, aki 1525-ben a pápát és a császárt kijátszva, a lovagrend birtokaiból megalakította a militarizmus későbbi klasszikus hazáját, az »örökös Porosz Hercegséget«. Ez a kis ország híven ápolta a lovagrendek hagyományait, rabló, hódító politikát folytatva, hol fegyveres erőszakkal, hol ravaszsággal egymás után ragadta magához a szomszédos területeket. Egyszer egyik, egyszer másik szövetségesét árulta el és ily módon terjesztette ki határait. Választófejedelemséggé, majd királysággá emelkedett és végleg átalakult — amint egy 18. századbeli kortárs jellemezte — »rablóállammá«. Mit jelent a militarizmus szó Érdemes bepillantani a 18. századi Poroszország belső ügyeibe, azonnal érthetővé válik mindenki számára ez az idegen szó: militarizmus. Igen sokat mondanak a következő számok: 1739-ben I. Frigyes Vilmos alatt az ország összes jövedelme 6 millió 920 ezer tallér. Ebből katonai kiadás 5 millió 955 ezer tallér, vagyis az összes bevételek túlnyomó része. Ebben az időben az ország lakossága 2,2 millió lelket számlált és a hadsereg létszáma ennek mintegy 4 százalékát, 80 ezer főt tett ki, több volt, mint a négyszer akkora lakosságú Ausztria hadserege. 1740-ben Berlin 90.000 főnyi lakosságából 22.000 volt hivatásos katona. Vagyis, ha a családtagokat és a hadsereg polgári alkalmazottjait bele sem számítjuk, akkor is minden negyedik berlini, a felnőtt férfilakosságnak több mint kétharmad része a katonasághoz tartozott. Ugyanez volt a helyzet II. Frigyes uralkodása alatt is (akit a német nacionalisták »Nagy« jelzővel tüntettek ki). Csupán az összegek emelkedtek, az arány hasonló maradt: a megnövekedett lakosság 4 százalékát kitevő 200.000 főnyi hadseregre költötte a porosz állam a bevételek 76 százalékát, 12 és fél millió tallért. Frigyes utódai sem adták 71—75 százaléknál alább. Már ezek a számok megmutatják, hogy a Porosz Királyság magán viselte a militarizmus legfontosabb ismertető jelét — a hivatásos katonai rétegek túlnyomó szerepét az állam életében. Jobbágynyúzó Junkerek Ezt a túltengő szerepet azonban csak a Porosz Királyságban uralkodó hírhedt kaszárnyaszellem ismeretében tudjuk kellően értékelni. A katonatisztek a porosz földbirtokosok, a junkerek soraiból kerültek ki. Katonáikkal éppen olyan kegyetlenül bántak, mint falvaikban a jobbágyokkal. Kialakult a hadseregben a porosz tiszt típusa. Számára a világon a legfontosabb volt a kaszárnya, az egyenruha és »Istentől rendelt hivatású« királyának gondolkodás nélküli szolgálata. Ez utóbbi annál is inkább kívánatos volt, mivel Poroszországban az összes tiszti állásokat a király saját belátása szerint töltötte be. A közkatonák évtizedekig szolgáltak, mert már 1713-ban rendeletest hoztak arról, hogy aki egyszer felcsapott katonának, az addig köteles szolgálni, amíg őfelsége el nem bocsátja. Pedig a szolgálat még békében is keserves dolog volt, telve fárasztó gyakorlatozással, kiképzéssel, fegyelmezéssel és rengeteg botozással. Az altisztek állandóan pálcát hordtak és a legkisebb fegyelmezetlenség esetén is verték a katonákat. Óriás katonfi és ágyútöltelék Ezt a pálcás fegyelmezést maga a király is gyakorolta. I. Frigyes Vilmos Berlin utcáin sétálva, sajátkezűleg botozta meg a neki nem tetsző járókelőket, sőt előfordult, hogy minisztereit is megverte. Úgy látszik, kicsit bele is habarodott a katonásdiba, mert igen furcsa ötlete támadt. Óriásokból, 180—200 cm magas legényekből szervezett magának testőrséget. Ezt a »szervezést« úgy kell érteni, hogy az embervásártól, az emberrablásig minden eszközt megragadtak ügynökei a kellő számú, termetes legény előkerítésére. Persze a drága pénzen vett, nehezen összeszedett óriásgárda csatába soha sem ment. Kár lett volna értük! Ágyútölteléknek megfelel az alacsony katona is és az nem is került annyiba... Ilyen volt tehát a »rablóállam« belső életének néhány jellemvonása. Külpolitikájáról ugyanakkor csak ennyit mutatóba: II. Frigyes az Ausztria elleni háborúban megszerezte Sziléziát és Lengyelország felosztása során a Balti-tenger partvidékének egy részét, több mint kétszeresére növelte országát. A 18. század második felében sem hiányzott tehát Poroszországban a militarizmus másik ismertető jele: katonai erőszak rendszere uralkodott a külső és belső politikában egyaránt. A vassisakos középkori rablólovagtól egyenes út vezet a porosz militarizmus rablóétvágyához, onnan pedig Vilmos császáron át Hitlerhez ... Ez az út a rablás, a pusztítás, a háború útja, ez a »Deutsche Soldatenkalender« készíttetőinek áhított eszményképe. Tamaska Ödön T3535353S •3CSÚCS A NÉMETMILITARIZMUS MÚLTJÁBÓL ,EGY VAGON SZÉN SORON KÍVÜL" TAKÁCS JÁNOS, a lengyeltóti tanács if.'.ára a »régiek« közé tartozik. A tanácsok megalakulása óta a község végrehajtó bizottságának titkára. Azt mondják róla a megyében, hogy talán hárman sincsenek, akik ilyen kiválóan alapos szakértelemmel végeznék munkájukat. Lengyeltóti lakói különösképpen szerencsések, mert tanácstitkáruk tudja a módját, hogy rendben menjen minden az államigazgatás területén egy ilyen nagy községben, ahol az új élet eredményei igen sokrétűen lemérhetőek. Több tsz, állami gazdaság, gépállomás, óvoda, napközi otthon, szülőotthon, tüdőkórház van a faluban. Hol az egyik kéz, hol a másik és segíteni mindegyiknek kell. NEMRÉGEN TÖRTÉNT, Коду a TÜZÉR többszöri sürgetésre sem szállította le a tanács által megrendelt szenet az iskolának. »A gyerekeknek nem mondhatjuk, hogy nincs és nem is fagynak« — mondta Takács elvtárs. És azon nyomban összeköttetést keresett a várpalotai bányászokkal. Személyes beszélgetés, telefon, sok fáradság meghozta eredményét: soronkívül egy vagon szenet kaptak a várpalotai bányászuktól a lengyeltóti gyerekek. De ezer és ezer ilyen esetet sorolhatnánk fel. Sem a könyvtárról, sem a termelőszövetkezetről, sem az iparosokról nem feledkezik el. A mindennapos helyi problémák, gondok mellett országos kérdésekkel is foglalkozik. Aggasztja az utánpótlás kérdése. — Szakemberek keltenék az államigazgatásba — mondja. Takács János megoldást is találna, ha nem is teljes egészében, de előbbre vinné az ügyet. Szívesen elvállalna egy-egy gyakornokot, aki ott tanulna ő mellette és megismerné az álamigazgatás gyakorlati problémáinak valamennyi csinjál-binját. SOK EMbERREL találkoztam már az országba, akik lelkesen dolgoztak, de egy-egy kudarc elkedvetlenítette őket. Takács János nem ezek közé az emberek közé tartozik. Pedig nagyon nagy sérelme van. Tanulni szeretne tovább a tanácsakadémián. Kérte is a megyei tanácsot: intézzék el, hogy levelező hallgató lehessen. Egyelőre még nem sikerült, de még ebben az évben sikerülni fog, mert egy jól dolgozó vb-titikárt nem lehet elzárni a továbbtanulás elől. Takács János lelkes munkáját már eddig is örömmel látta a lengyeltóti lakosság. Bizonyos, hogy az 1955-ös évben sok siker és megbecsülés fűződik majd munkásságához. Ez lesz a legszebb jutalma, amit egy vb-titkár várhat a lakosságtól Lendvai Vera t kell tudnunk a tanácsülés ügyrendjéről? November végén megjelent a tanácsülések ügyrendjéről — külön a községi tanács ülésének ügyrendjéről — két határozat. A végrehajtó bizottságok tagjainak, a nemrég megválasztott tanácstagoknak, de maguknak a hivatali szervezet dolgozóinak is meg kell ismerkedniük ezekkel a határozatokkal. Ezért lapunk sorozatosan közöl rövid ismertetéseket ezekről a határozatokról. Első alkalommal a tanácsülés előkészítésének néhány kérdésével foglalkozunk. A tanácsülés előkészítése elsősorban azt jelenti, hogy a tanács végrehajtó bizottságának, az állandó és ideiglenes bizottságoknak, valamint a tanácstagoknak együttes erővel össze kell állítaniuk a napirendi tervezetet és a tárgyalási anyagot. A napirendi tervezet elkészítéséért a végrehajtó bizottság felelős. Helytelen lenne azonban, ha ezt a munkát a végrehajtó bizottság egyedül végezné. A tanácsülés ügyrendjéről szóló határozat kötelezi a végrehajtó bizottságot, hogy a napirendi tervezet összeállításánál saját elképzelésén kívül támaszkodjék a felsőbb államhatalmi szervek, felettes végrehajtó bizottságok és a Minisztertanács rendelkezéseire, a tanács bizottságainak, a tanácstagoknak indítványaira, a Hazafias Népfront helyi bizottságának, a dolgozók tömegszervezeteinek, a tanács alá rendelt és a tanács alá nem rendelt szervek — községeknél a mezőgazdasági termelőszövetkezetek és a termelési bizottság — javaslatára, valamint az alsóbbfokú tanácsok és végrehajtó bizottságaik kezdeményezéseire. Helyes tehát, ha a végrehajtó bizottság összegyűjti ezeket a javaslatokat és eldönti a tanácsülést előkészítő ülésén, ezek közül milyen kérdéseket javasol felvenni a tanácsülés napirendjére. M Ha a tanács előző ülésén határozatot hozott arra, hogy valamilyen kérdést a következő ülésén meg kíván tárgyalni, a végrehajtó bizottság köteles azt felvenni a napirendi tervezetbe. Ugyancsak köteles felvenni azokat a — már korábban említett — pontokat, amit a felsőbb államhatalmi szervek, a Minisztertanács, a felettes végrehajtó bizottság elrendelt, vagy amelyeknek a napirendre tűzésére a Hazafias Népfront helyi bizottsága, vagy a tanács valamelyik bizottsága javaslatot tett. A határozat ezt azért mondja ki, mert egyrészt a végrehajtó bizottság köteles betartani a felsőbb államhatalmi szervek, végrehajtó bizottságok, a Minisztertanács rendelkezéseit, másrészt ezen a rendelkezésen keresztül módot nyújt arra, hogy a lakosság a Hazafias Népfront helyi bizottságán keresztül, a tanácstagok a bizottságon keresztül olyan kérdések napirendre tűzését biztosítsák, amelyek a lakosságot nagymértékben érdeklik. A végrehajtó bizottság tehát ilyen esetben nem vitathatja azt, hogy az eléje kerülő napirendi pontokat a tanácsülés elé vigye-e vagy sem. Ha azonban az egyes tanácstagok, a tanács alá rendelt és a tanács alá nem rendelt szervek, alsóbb tanácsok, végrehajtó bizottságok, tömegszervezetek stb. javaslatot tesznek (a vb ülésére a javaslattevőt meg kell hívni) és ajavaslatot a végrehajtó bizottság nem veszi fel a tanácsülés napirendi tervezetébe, az indítványozókat a vb köteles három napon belül értesíteni, és a tanácsülésen beszámolni a fel nem vett napirendi pontokról. K Külöm kiemeli a határozat, hogy a végrehajtó bizottságnak élénkítenie kell a tanácsülések napirendjét. Eddig igen sok tanácsülésen a lakosságot nem érdeklő, lényegtelen, egyhangú napirendi pontok szerepeltek. Most biztosítani kell, hogy az illető terület minden lényeges kérdése, elsősorban a lakosság ellátása, a községpolitika, a mezőgazdaság időszerűkérdései napirendre kerüljenek. Biztosítani kell, hogy a tanács, mint az államhatalom helyi szerve valóban irányítsa a terület társadalmi, gazdasági és kulturális tevékenységét. (Folytatjuk) Jogok és kötelességek Polgárdi község tanácsa az állam Polgárdi község új tanácsa rászolgált a bizalomra: rövid működése alatt sokat megvalósított a község lakosságának kívánságaiból. A napokban készült el a »térdig sáros« Deák Ferenc utca kövezése. Most szervezik a község utcáiban a gyalogjárók kavicsozását. A községi tanács mindenkinek díjtalanul bocsátja rendelkezésére a szükséges mennyiségű kavicsot, amellyel a lakosság szépen rendbehozhatja és esős időben is járhatóvá teheti a háza elejét. A téli, korai sötétedés beállta óta sürgetik iránti kötelezettségek teljesítéséért a polgárdiak a közvilágítás megjavítását, mert a 32 utcai lámpatestből csupán egy-kettő »tesz eleget hivatásának«. A tanács intézkedett, s most már csak a körzeti villanyszerelő gyorsaságán múlik a panasz orvoslása. Az új polgárdi tanács azonban azt is tudja, nemcsak a község, hanem az egész ország lakossága iránt vannak kötelezettségei. Legfőbb feladatának tartja ezért most a sertésbeadásban mutatkozó hátralék felszámolását.