Táncművészet, 1984 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1984-01-01 / 1. szám

Budapesti Művészeti Hetek keretében — és a Táncfórum szervezésében - október 17—24. között táncművészeti bemutatósorozat zajlott le a fővárosi színházakban. Az Állami Operaház balettje A próba és egy gálaest előadásával kapcsolódott a szemlébe, a Pécsi Balett a „Svéd balettestet’’ adta elő, felléptek hivatásos együt­teseink, az amatőr néptáncegyüttesek pedig kö­zös esten mutatkoztak be.­­ A látottakról a Magyar Táncművészek Szövetsége két alka­lommal szakmai vitát rendezett, a szocialista országokból érkező megfigyelők és a hazai szakmabeliek részvételével. A Táncművészet hasábjain ezúttal hely hiá­nyában nem vállalkozhatunk a teljes előadásso­rozat tükrözésére; beszámolóinkban elsősor­ban a ritkábban látható darabokról és műsorok­ról, illetve premierről kívántunk hírt adni. - Szerk. NAPHÍVOGATÓ A Budapesti Művészeti He­tek egyhetes táncművészeti szemléjén a Budapest Tánc­­együttes új műsorral mutatko­zott be okt. 17-én a Nemzeti Színházban. Míg az együttes 1982-es bemutatója a művé­szeti vezető, Kricskovics Antal alkotóművészetét reprezentál­ta, az új programban három koreográfus - Szilcsanov Má­ria, Kricskovics Antal és Si­mon Antal - művei sorakoz­tak fel. Az estet Szilcsanov Mária tisztán folklór kompozíciói nyi­tották meg. (Zenei kíséretüket Vavrinecz Béla készítette; az élő zenekíséret Daróczi B. Ta­más vezényletével szólalt meg.) Szilcsanov alkotói ka­rakterét leginkább a táncokat egyöntetűen jellemző, robba­nékony dinamikából érzékel­hettük. Az egyformán pattogó ritmus, a hatalmas lendület és áradó jókedv azonos hangula­tú, szinte egyetlen táncfolya­mattá olvasztotta az egymás­tól igencsak távoleső táncdia- TÁNCMŰVÉSZET ’83 Kricskovics: Játék két táncosra

Next