Tarjáni Acél, 1971 (21. évfolyam, 1-53. szám)
1971-02-26 / 8-9. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEICI darjáni A SALGÓTARJÁNI KOHÁSZATI ÜZEMEK PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XX. ÉVF., 8—9. SZÁMÁRA: 50 FILLÉR 1911. FEBRUÁR 26. Szakszervezeti küldöttválasztó értekezlet a művelődési házban fl szakszervezet a párt politikáját követve sikerrel oldotta meg a nagyobb igényű feladatokat A négyéves számvetés a munka konkrét bizonyítványa Felelősségteljes, nyílt és tárgyilagos vita — Ötvenkilenc tagú szakszervezeti tanácsot és 13 tagú szakszervezeti bizottságot választottak — A tanács is, a bizottság is megtartotta első ülését — Ismét Merlák Ervin lett a szakszervezeti bizottság titkára A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben február 20-án, szombaton tartották a szakszervezeti küldöttértekezletet. Az ülésterem ünnepélyes csendjében 250 szakszervezeti küldött foglalt helyet, hogy megvitassák a legutóbbi küldöttválasztó értekezlet óta eltelt négy esztendő szakszervezeti munkáját. Volt miről tanácskozni, hiszen az eltelt négy év tartalmában és módszereiben is minden eddiginél nagyobb igényeket támasztott a szakszervezeti vezetők és aktivisták iránt. A küldöttértekezleten jelen volt Koltai Endre, a Vas-, Fémes Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezetének titkára, Szabó Aladár, a városi pártbizottság titkára, Lipták József, a szakszervezetek megyei tanácsának vezető titkára, és Bíró János, a vasasszakszervezet területi bizottságának titkára is. A szakszervezeti küldöttértekezlet Vincze János elvtárs elnökletével folyt le, akinek megnyitó szavai után Merlák Ervin elvtárs tartott szóbeli referátumot, az előzőleg kiadott írásos beszámoló kiegészítésére. A beszámoló hangsúlyozta, hogy a legutóbbi választásunk óta eltelt négy év időszakában a Salgótarjáni Kohászati Üzemek Szakszervezeti Tanácsa, munkáját az MSZMP, a SZOT, a vasasszakszervezet, valamint a vállalati küldöttértekezlet határozata alapján végezte. Küldöttértekezleteink feladata, hogy a határozatok által megjelölt célkitűzések tükrében, számot adjunk az elmúlt négy év munkájáról, eredményeiről, feltárjuk gyakorlati munkánk során elkövetett hibákat, hiányosságokat és meghatározzuk azokat a tennivalókat, amelyeket következő időszakban, minden a irányú , továbbfejlődésünk biztosítása érdekében szükséges megvalósítani. kolság közvetlen ellátásaira irányuló árulkibocsátást, fokoztuk exporttevékenységünket. A számok erejével Termelés vonatkozásában az eredeti célkitűzéseinket 99,8 százalékra, értékben pedig várhatóan 99,3 százalékra teljesítjük. A termelés volumenei öt év alatt hat százalékkal emelkedett, az árbevétel pedig 16 százalékkal. Az emelkedés évi átlagos mértéke, mintegy 3,2 százaléknak felel meg. A termelékenység növekedését önkritikusan értékelte a beszámoló: ez ugyanis öt év alatt mindössze 15 százalék, amely évi három százalékos emelkedést jelent. Ez alatta maradt a népgazdasági célkitűzéseknek. A tervciklust figyelembe véve termelés növekedését 100 százalékban a termelékenység emelésével fedeztük. A vállalat költtségszintje 95 százalékról 88 százalékra csökkent. Ennek részbeni eredményeként a nyereség 90 millió forintról 170 millió forintra emelkedtett. A részesedési alap nagyságrendje 5,8 millió forintról 10,8 millió forintra nőtt. A tervidőszakban a dolgozók jövedelmi szintjét 15,7 százalékkal növeltük, amely jelenleg 24 800 forintos átlagos keresetet biztosít. A beszámoló ezt követően a beruházási munkáról szólott. Beruházásra a harmadik ötéves terv során 280 millió forintot fordítottunk. (Folytatás a 2. oldalon) Tartalmasabb, igényesebb munka A határozatok által megjelölt feladatok megvalósítása a négy év előtti időszakhoz képest mind módszereiben, mind tartalmában sokoldalúbb munkát igényelt. Más szervezetekkel való közös tevékenység változatlan erősítése mellett, sajátos szakszervezeti funkciók hatékonyabb betöltésében is előbbre kellett lépni. Ennek megfelelően megnőtt a szakszervezetek hatásköre, jogköre, ugyanakkor társadalmi felelőssége is. A beszámolási időszak fejlődése és az a körülmény, hogy a gazdasági mechanizmus reformja a vállalat önállóságában átfogó változószakvátasokat eredményez, a szervezeti tanács és mennyi szakszervezeti tisztségviselő feladataiban, hatásköreiben és munkamódszereiben is korszerűsítést vont maga után. Ma már egyértelműen megállapíthatjuk — hangsúlyozta a beszámoló —, hogy vállalatunknál a pártszervezetek, szakszervezet, KISZ- és gazdasági vezetők, valamint szervezett munkások jó együttműködése eredményeként az új mechanizmus előkészítése és az erre való áttérés kisebb zökkenőktől eltekintve sikeresen valósult meg. Nagyobb szerep Az új gazdasági irányítási rendszer követelményének megfelelően elértük, hogy szakszervezeti tanács munkájában előtérbe került az összefüggő gazdaságpolitikai feladatok se, nagyobb komplex értékelőszerepet kapott a gazdaságosság, a vállalatok jövője, a munkaerő, az életszínvonal alakulásának vizsgálata, nagyobb figyelmet fordítunk a káderpolitikára, a hármas követelmény érvényesítésére, s az eddig bevált formákon kívül sor került új módszereik kialakítására. A gazdasági szervező munka eredményeiről szólva a beszámoló kiemelte, hogy közvetlen érdekvédelmi funkció betöltése mellett a szakszervezeti tanács munkájában központi helyet foglalt el a termelést szervező, gazdaságos termelést elősegítő feladatok megoldása. Az elmúlt négy év alatt az előző időszakhoz viszonyítottan jelentősen megnövekedni termelési, értékesítési, szervezési és fejlesztési feladatokat kellett megoldani. Biztosítani kellett a vállalat termelésének rétét, fokozni dinamikus növekedett erőfeszítéseinket a jövedelmezőség és a nyereség növelése érdekében. A tevékenységet értékelve megállapíthatjuk, hogy vállalatunk kollektívája általánosságban eleget tett a népgazdasági előirányzatokból vállalatunkra hárult kötelezettségeknek. Javítottuk a la A rúdhúzó letörleszti adósságát Az üzem fennállása óta januárban gyártották a legtöbb laposacélt A rúdvasüzemnél az elmúlt hónapban az ózdi 20—38 milliméteres átmérőjű anyagok késése miatt csökkenteni kellett a mennyiségi tervet. Az említett anyagok hiánya éreztette hatását a 30 tonnás húzógép működtetésénél. A februári hónapban viszont a korábbi hónapról elmaradt mennyiség gyártását is célul tűzték ki. A második hónapban rúdhúzó sikeresen teljesíti az a egyes napokra előirányzott magasabb mennyiségi tervet, így az üzem vezetője, Einreiter István kifejezte azt a reményét, hogy ilyen ütemű termelés mellett túl is teljesítiik majd az első negyedévi előirányzatot. A rúdhúzó januári csökkentett terve mellett azonban olyan mennyiségben dolgozott fel különböző laposacélokat, — amely amire példa igen jól fizet — még nem volt az üzem fennállása óta. Az elmúlt időszakban egy-egy hónap alatt 80 tonna körüli volt a legyártott laposacél mennyisége. Január hónapban pedig mintegy 200 tonnát állítottak elő. Ezzel a részleg értékterv-teljesítése jól alakult. A rúdhúzóüzem ezekben a napokban már felkészülten várja a szovjet export gyártásához szükséges alapanyagokat. A termék előállítására megtették a szükséges intézkedéseket, így a második negyedévben el is kezdik a 2000 tonnás szovjet export rúdacélok gyártását. A kedvező Indulás jó folytatást vár A termelés számai a munka egészséges lendületéről tanúskodnak Kisebb gond lett az anyaghiány ? — Hiányzó dróthúzók Fokozott készáru-kiszállítás Az idei évből alig telt el két hónap, de már megállapítható, hogy vállalatunk dolgozói a tavalyinál nagyobb lendülettel végzik munkájukat. Erről tanúskodnak a termelés számai, amelyekről Bakacsi Gyula, vállalati fődiszpécser tájékoztatta lapunkat. — Az eddig elért eredményeket vizsgálva utalni kell az év eleji kezdésre — mondotta Bakacsi elvtárs. — Szerencsére ez az év a szokásosnál jobban annyit jelent, kezdődött, ami hogy kisebb volt az anyagellátási gond. S, hogy ez mennyire meghatározója vállalatunk tevékenységének, mutatják a számok. A termelő gyárrészleg közül a hideghengermű ütemesen teljesíti feladatait, s így az év első nyolc hetében, február 22-ig 100,7 százalékra teljesítette tervét. Ez az eredmény azonban nem jelenti azt, hogy tökéletes rend uralkodik a hengerművek házatáján, hiszen nemcsak volumenében, hanem programjában is eleget kell tenni a tervnek. Amint ezt a fődiszpécser megjegyezte: — Dicséretes az ütemes munka, viszont fokozni kell az edzetlen ötvözött és az edzett ötvözött szalagok, valamin a hidegen hajlított idomok termelését, mert ezek termetése a száz százalék alatt áll. A huzalma eredménye csupán 97,6 százalék. Nagyon fontos lenne pedig fokozni a fekete és fényes kivitelű acélhuzalon, a C02-es hegesztőhuzal, valamint a bútorrúrgó termelését. Kétségtelen tény az is, hogy a gyárrészlegben éppen a legfontosabb posztokról, a dróthúzógépek mellől hiányzik 30 ember. Ugyanakkor akadályozza a munkát a TÜKI-kemencék örökös elromlása is. De számottevő kiesést okozott a meleghorganyzói üstlukadás is. A kovácsológyár a 98,1 százalékos eredményével néhány tized százalékkal megelőzte a hatalmat. Ám egyedül ebben a gyárrészlegben éreztette hatását erőteljesen az alapanyaghiány. A boronatárcsa, lapátlemez, a csőperemalapanyag hiánya miatt megakadt egy időre a termelés. A lemaradást még csak fokozta a hatezer és a nyolcezer méter kilogrammos kalapács hibái, az időnkénti szerszám, hiány. A számszerű eredményt tekintve, első helyen áll az öntöde gyárrészleg ebben az időszakban. Az acélöntödei termelőmunka megindulásával azonban várható, hogy a vasöntödében hiány lép fel, segédmunkásaii érezteti majd a hatását. Pedig nagyon fontos, hogy továbbra is az eddigi ütemben készüljenek a kokillák. Vállalatunk termelési tervét az első nyolc hét alatt 99,2 százalékra teljesítette. A készáru kiszállítása ettől jobb, 102 százalék. Az exportszállítmányok egy részét — bulgár és román érdekeltség — az okmányhiány akadályozta, azonban ezt már elhárították. Továbbra is fontos feladat a raktárkészlet csökkenése, a jelenlegi 4373 tonnáról legalább háromezer tonnára. Ennek érdekében hatékonyabban kell megoldani a raktáron álló DEXION- termékek komplettírozását. A sok apró rendelés ésszerűbb szállítási „házasítása” pedig javítaná a vagonkihasználásunkat mondta végezetül Bakacsi elvtárs. Még mostohák a körülmények Kicsapolták az első adagot a felújított acélöntődében Csaknem féléves szünet után, szerdán délután ismét csapoltak Már órákkal az acélöntődében, előtte sok érdeklődő vette körül az impozáns csarnokban a Maktinkemencét, ahol Fájd Károly főművezető irányításával folytak az első csapolás előkészületei. Néhány másodperccel 14 óra előtt Márton Sándor olvasztár megnyitotta a csapolónyílást, amelyen át szikraesőt árasztva kifolyt az első adag acél. Formázok, öntők, olvasztárok, műszaki dolgozók, más üzemek munkásai nagy érdeklődéssel figyelték a munkát. A gyár életében fontos eseményt, a vállalat több vezetője is megtekintette. Az acélöntödeiek nagy megkönnyebbüléssel fogadták az első csapolást, s a még sok mostoha körülmény ellenére is jobbkedvűen végzik munkájukat. A szakszervezeti küldöttértekezlet elnöksége A város központjában Megnyílt vállalatunk bemutató terme KTSZ a közelmúltban fejezte be. Ezután került sor, február 22-én a bemutató terem átadására. A nagyközönség a teremben megtekintheti vállalatunk teljes termékstruktúráját. A hidegen és melegen megmunkált termékféleségek részben eredeti nagyságban láthatók. A nagyobb daraboknak pedig makettjeit mutatja be vállalatunk. Márton Vilmos elvtárs, üzemünk információs osztályának vezetője tájékoztatta lapunkat arról, hogy az érdeklődők minden nap délelőtt 11 órától délután négy óráig megtekinthetik bemutató termünket. Sőt, üzemünk nem zárkózik el az elől sem, hogy a város más vállalatainak — meghatározott időre !— ne adja kölcsön, bemutatás céljára e termet. Ezzel nyilván elősegítik más vállalatok termékeinik megismerését is. A látható termékféleségeket nem árusítják a bemutató teremben, mert azok megvásárolhatók a Nógrád megyei Iparcikk-fiskereskedelmi Vállalat szakboltjában. A DEXION-SALGO építőelemeket viszont ajánlják mind a vállalatoknak, mind a lakosságnak, mivel megyénkben még nincs olyan szerv, amely forgalmazná ezeket az elemeket. Minden bizonnyal hasznos lesz ez a bemutató terem és méginkább felkelti az érdeklődők figyelmét, termékeink iránt. A város központjában, az SZMT-székház tőszomszédságában a járókelők hosszú hetek óta kíváncsian figyelték, miként épül DEXION-SALGO elemek felhasználásával vállalatunk árubemutató terme. A kivitelezési munkálatokat a Tervező és Építő