Társalkodó, 1834. január-december (3. évfolyam, 1-104. szám)

1834-03-26 / 25. szám

25. szám Pest, martzius’ 26 dikán 1854 TÁRSALKODÓ. FÍZÉR A' MAGYAR TÖRVÉNYTU­DOMÁNYBÓL (Folytatás.) ÓHAJTÁS ( 1­8­3­4.) Mióta Be­cc ári­a tagadta, hogy a’ köztársa­ságnak joga van, valakit halállal büntetni, e’ fon­tos kérdés sokfele fejtegetés tárgyává lett ’s méltán is, mert mellyik lélekismeretes biró merne ember­társának halálára szavazni, ha csak legkisebb két­sége volna is a’ felől, hogy arra joga van ? Becca­­ria’ fő okoskodását, hogy t. i. senkinek sincs joga saját életére ’s így ezt a’ köztársaságnak sem en­gedhető által, könnyű volt ugyan megczáfolni, mert nem azon jogot ruházták az egyes polgárok a' köz­társaságra , mellyel bírtak tulajdon életükre , hanem azt, mellyel bírtak a’ megtámadó’ életére, —­rus inculpatae tutelae. De ebből még csak az követke­zett, hogy a’ vétkest halállal büntetni szabad , ha a’ köztársaság [másképen meg nem menekhetik az ő megtámadásától; mert az egyesek’ védelmezési joga sem terjed tovább az e­l k­e r­ü­­­h­e­tt­e­n szükség’ eseténél. Mivel pedig a’ köztársaság, kivévén a’ nyilványos lázadást, többnyire vég nélkül erősebb a’ vétkesnél, az ollyan eset, mellyben tőle másképen , mint halála által, magát nem védelmezhetné, ritkán vagy épen soha sem adná magát elő. F­­­lang­­­éri, homályosan érezvén ezen theo­­ria’ elégtelenségét, azon állítását, hogy a’ gyil­kost, (t. i. a’ szánt szándékost) mindig szabad halállal büntetni, következő elmés okoskodással tá­mogatja . A’ ki más’ életét megtámadja, ez által el­veszti saját életére való jogát, mert kétséget sem szenved, hogy az, kit megtámadott, őt szabadon megölheti; ha tehát a’ megtámadó elveszti saját éle­tére való jogát, midőn erőtlenebb a’ megtámadott­nál , képtelenség volna azt állítni, hogy akkor el nem veszti azt, midőn ő erősebb, azaz, midőn azt valósággal­ megölte, kit megtámadott. Akkor tehát a’ megtámadottnak joga, hogy J a’ megtámadót megöl­hesse , mellyet a’ megtámadott maga többé nem gyakorolhat, ált megy a’ köz­társaságra. — Ez már igen szép és helyes volna, hogyha az által, ha a’ gyilkos, hóhér’keze által elvész, a’meg­gyilkoltatott feltámadna, mert akkor a’ halálos bün­tetés valóságos elégtétel (satisfactio) volna , mellyre a’ sértő, élete’ elvesztésével is, köteleztet­­hetnék. De ez nem így van, és így Filangieri okos­kodásában titkos fallad­a lappang; mert miért van a’ megtámadottnak joga megtámadóját megölni? Az­ért , hogy az által maga életét mentse meg, melly K­ÖLTÉSZE­T. Nina­ majilha messzi leszek — Túl a' kék homályokon, Túl a’ völgyek’, túl a' bérezek’ Barna láthatárukon: Ails/.­e nyájas, játszi fényt, Melly, teremtve, szű­l reményt? Lúinyka j­en a’ szírt-tetőknek Vad , nyaratlan tárém­ , A’ bü­kköknek e­s fenyőknek Csermely­/, ugra völgyein Rád gondolva sóhajtok — ’S jól tudom, mit óhajtok. Es ha — havak ’s évek után — M­egszánva keservemet, A’ haladó fellegekre Felsohajtod nevemet: Akkor — akkor boldog én ! Keservem csak tünemény. Hozzád lengek szellő’ szárnyán —* ’S szívedig ha juthatok, Vágyómnak e’ báj­ határán — Adsz-e, a’ mit óhajtok? Kérelmem kevés — nem s''!;: „Egy örökkétartó csók !•'* Gyula .Y» Hattyúról. K É It K T, E M, Lányka­, vonznak kellemid’ Tündér bájai, Rejtve nőnek bő szivem’ Néma vágyai. Kéj-fehelló szép szemed ittasult szivem’ Altlüvellé ’s nyilait Mélyen érezem. Nincs nyugalmam, bú ’s öröm Vrja keblemet, Mondd­ meg, kérlek , hogy kegyed Aid é engemet ? Mondd , szivednek rejtekin Feltalálom é Földi mennyen»’ ’s képzetim Teljesülnek é ? Hogy ha kebled víhatlan, Lányka , meg ne mondd ! És ha engem zár­ ki csak — Lányka, meg ne mondd! Tanár ky fi klór, bölcseik, tanuló­k. Körösö«.

Next