Társalkodó, 1835. január-december (4. évfolyam, 1-104. szám)

1835-01-03 / 1-2. szám

1 és 2 szám t­ársalkodó. Pest, január 1­3-án HELMECZY MIHÁLY URNAK, a’ Jelenkor és Társalkodó Szerkesztőjének — Testen. Tisztelt Szerkesztő Ur! Ujságlevele felől, noha az csak néhány év óta divatoz, a’ megjegyzéseknek még is olly nagy számát hallottam már, mellyel jó darabig folyvást el lehetne untatni a’ józanabb közönséget. ’S miután e­ tárgy körültt szinte minden mendemonda egy kis helyet nyert jegyzékimben , ollyast tenni némileg hatalmamban is van , de ezzel élni nem akarok, nehogy másoknak ve­gyem kenyerét, ’s magam is e’ szabadságot túl ne gyakoroljam , mellyet tán úgy is annyiszor kicsapongó­­lag bitorlottam­. Az ellenfél legközönségesb gáncsait hírlapja iránt azonban mégsem hallgathatom egészen el. Nem érti azt része, része pedig csudálkozik: miért nincs minden benne ; része végre azért nehez­tel , miért van benne olly igen is sok. — “Én csak tudok magyarul, mert magyar vagyok, ’s mit tudnék egyebet, ha magyarul nem; de a’ Jelenkort, azt én nem értem” — “Eleinte jól indult meg, ’s tudta az ember , legalább mi történik; de most éppen a’ legér­­deklőbbeket hagyja­ ki; már látszik, megváltozott ’s udvariskodni kezd” — “Olly veszedelmes princípiumo­kat állít­ fel ez az újság, hogy soknak csupa méreg, bizony el kellene tiltani.“ Illyések az észrevételek. Már az “értés és nem-értés“ körül kiben a’ hiba az olvasóban é vagy a’ jelenkorban ; a’ “mindent ki nem mondás” körül a’ jelenkorban é vagy valami másban ; az “időszellemi elvek” kérdési körül az éb­resztőben é vagy a’ tovább is alulni akarókban , nem vizsgálom, mert illyesekbe avatkozni nem szokásom; de általjában örülök a’ Jelenkornak, melly előttem felette kellemes tünemény, ’s olly ív , mellynek hol szelidebb hol csipősb kiröppentei leghathatósban foly­nak be szabad elmék szelíd kifejtésére, a’ trón ja­vára , a’ hon diszére. Én sem értem ugyan minden szavát a’ jelenkor­nak. De miután velem együtt sokan mások, uj tudo­mányi tárgyak körül is forgolódunk, ’s nem csak a’ hazai multkornak kicséplett szalmáiban keresünk ma­got , ’s nem csak pangó törvénytudósokkal vagy egye­dül a’ házi pesztonkával kívánunk conversálni, hanem azt is szeretnők kitapogatni ‘mi volna szebb társaságba illő’, igen jól esik valamint azoknak , úgy nekem is némellykori ezelőtt nem hallott kitétel, mellyet azon­ban vak szófogadással soha nem fogadok­ el; de úgy tekintem,mint vásárra kiállított árut, mellyet kiki ott hagyhat, ha nem tetszik, ha pedig tetszik , magáévá is tehet, azon kellemes különbséggel mindazáltal, hogy­ amazért senki nem fizet, sőtcsak nem ritkán még mint öncsinálmányt odébb is adja. Mi okból a’ jelenkorra s annak szerkesztőjére mint az uj szavak bányászára, gyártójára és kalmárjára én legalább neheztelni nem tudok, sőt fáradozásaiért inkább hálát érzek, ’s a’ nem-értési hibát előbb magamban keresem, mint lap­jainak érthetetlenségében. — Én sem szeretem mind annak belőle kihagyását, mik az egész világ’ láttára és hallatára történnek a’ jelenkorban, és miket mint színpadi titkot kiki tud , ’s ha nem tud, olvashat; de fájdalom,rendszerint tejes tintája,igen rossz és szem­rontó irásból. — Én sem vigadok annak végre, hogy az általa elhintett hasznos magvakat tán mások szedik­­fel, kiket nem illet, ’s nem azok, kiknek parlagaira igen igen hasznosak volnának. — De azért, mint mon­dám, a’jelenkoron általjában örülök, és sokkal job­ban mint a’ múlton, valamint a’ mai napon és azt kö­vetőkön is sokkal erősebben, mint a’ tegnapokon. Ujságlevele ellen mind ezek mellett, tisztelt Szerkesz­tő Úr, még is nekem is van kifogásom. Én azonban — mert illyesekbe avatkozni nem szokásom — egy cseppet sem szólok hírlapjának bel­becsérül , sem ellene , se mellette , de egyedül csak kül­seje iránt teszek észrevételt. Soha nem volt ugyan politikai vallásomnak egyik elve ezen sor “Forma dat esse rei”, mert mindig na­gyobb sympathiát érzettem valaminek lelkével mint boritékával; de azért a’szép formáknak sem valók soha is ellensége; ’s jól emlékezem, ifjú koromban igen sokszor közel állok a’ felidézett latin sort a’ lehető legnagyobb igazságnak tartani; s most is, jóllehet Isten segítségével ’s némi kis tapasztaláson után már bátorságosabban andalgok a’ józan princípiumok’ ös­vényin, még sem védelmezhetem magamat eléggé a’ szép formák csábjaitul ’s veszélyéül. És mivel én érzek így , azt hiszem, mások is így éreznek , több vagy kevésb különbséggel. És ez ok­ból azt óhajtnám “Újsága ne negyedrétben mint most, de másod- vagy fok­eretben és két vagy három oszlopban nyomat­nék.” Még mikor kevésbé foglalatoskodom újságokkal, ’s nem igen vettem fontolóra, milly formákban leg­józanabb azokat a’ közönséggel közleni, nem felejtem soha, milly jó ízűt nevettem az első angol újság’ meg­­ láttára. Azt gondoltam, lepedő ’s olly nagy újsághoz semmi kedvem nem volt. Midőn azonban idő halad­

Next