Társalkodó, 1835. január-december (4. évfolyam, 1-104. szám)
1835-07-15 / 56. szám
TÁRSALKODÓ. Pest, julius’ lökén 56. szára 1835. PINCZEDAL Cs. Ormós Lászlótól. Erre erre bús barátim , Pislogó kanócz után! Tán kitűnik a’ nap is majd Lelkeink’ borúlatán, Hogyha bánat-éjjelünket Elfeledve, boldogul, Zord egünk egy szebb örömnek Hajnalától elpirul. Hagyjuk ott fen a’ világot, Föld alatt legyünk vígan; Földalatti borfolyamba Bajnak árja nem zuhan ; Föld felett vihar csatázik, Gond’ halálos férge rág — Vesszen a’ ki szerzi búnkat, Vesszen a’ ravasz világ. Nossza! nossza! bús barátim! Rajta! rajta! csak hamar! Joj öröm ki börtönedből Kit fa-dongás zár'takar; Rajta! rajta ! bús barátim ! Oldjuk meg a’ szenvedőt, ’S áldjuk azt, ki e’ fa-dongás Börtönébe zárta őt. Éljen, a’ ki feltalálta Bornak e’ fa-börtönét, Éljen, a’ ki ebbe zárta A’ gyönyörnek kéjtüzét. Éljen, a’ ki ezt dalolva issza mindig víz helyett; Vesszen a’ ki asszonymódra Csak dicséri a’ vizet. Az nem ember, a’ ki férfi, ’S még is vízért esdekel, Vére váljék víz-özönné, Többet ő nem érdemel; Ah! de bár vizért epedve — Szép leányok éljenek! Égy is ők szerelmi tűznek Tengerében küzdenek. Nossza! nossza víg barátim! Kezd oszolni fellegünk, Űzzük székijel azt is, a’ mi Még busítja szép egünk’; Hogyha e’ lopó száguldva Jámborés fenékig ér, Száz pokol’ csatájitól se Tudjon lenni bús e’ tér. Most kiáltsuk a’ Magyarnak Istenéhez: tartsa meg A’ királyt, ki honfi-környet Látni népe közt remeg! Éljen, a’ ki a’ hazának Tettel áldja szent fejét, ’S száz tűnő díjért nem adja Puszta honfi egy nevét. Éljen, a’ ki dúlt igazság Mellett lángol ontni vért, A’ ki gaz nép’ serge közt is Él hal a’ becsületért; Vesszen, a’ ki pénzen adja Lelke’ tiszta kincseit, Elhazudva nyúgalommal Égril a’ nap’ fényeit! Ah ! de mit tesz e’ sóhajtás, Mellytől égve a’ kebel Fölkiált: — a’ jó nem élhet, A’ gonosz nem veszhet el. Föld felett vihar csatázik , Gond’ halálos férge rág, Nem sokára már zsidónak, Gaznak áll csak a’ világ. Mennyi csöpp e’ színig öntött Billikomban pezsg, ragyog: Annyi víg napunk ragyogjon Élet-orsónk míg forog; Annyiszor felejtsük a’ bút, Melly szivünk’ egére szállt, S annyi kéjét által-élve Csak nevessük a’ halált!