Társalkodó, 1838. január-december (7. évfolyam, 1-104. szám)
1838-02-14 / 13. szám
13. szám Pest, február’ 14. 1838 NÉHÁNY SZÓ A’ SZÍNJÁTÉK ELLEN ÉS MELLETT. Majd mindennap halljuk mondatni: „haladunk a’ kor’ lelkével“ — vajha e’szók ne volnának csak üres hangok! — „naponkint a’mindenbeni tükéletesbülés tűnik élőnkbe“— de talán csak csillogó külfény mind, minek semmi tárgyas valósága nincs ? tán csak zsibbasztó inger, melly érzékeinket vakítja, hogy igy a’ valódi igazat, ’s helyest eredeti tisztaságukban ne láthassuk, következőleg saját beesők szerint ne méltathassuk? Illy ötletek keletkeztek elmémben egy városi társaskörből hazatértemkor, — hol bizonyos számú férfiak valának jelen , nőszemélyekkel vegyest. Egész utamban a’ föntebbiekkel foglalkozott vizsgálódó elmém ; többször röppent bús sóhaj mellemből, mert nem a'kint találám az előhaladás’ hévmérőjét, mint kell vala találnom. Legott hivatkoztam, — a’ műveltség’ nem olly pontoni állása iránt, — azon társaságra, mellyből haza tértem; — csinos társaságnak mondhatom, mert az általányos szép ízlés koránsem vala száműzve , — ’s a’ tökéletesb utáni vágy egyenkint majd mindeniknek fő elvül szolgált, — ámde még illy kis-korű társaságban is voltak, kiknek ez volt fő elvök: „maradjunk a’régi mellett“; — ezek tüstint megfejték a’föladást, ’s bebizonyíták, hogy koránsem olly nagy sebességgel haladunk, nem is olly tetőpontján állunk még a’ miveltségnek, ’s hogy sokkal sebesebb léptekkel mehetnénk e’ nemes pályán. E’ társaskörben több beszélgetés, és különféle tárgyak fölötti vita közt a’ pesti magyar színház’ ünnepélyes megnyitása legérdekesb tárgy vala. üröm sugárzék szemeinkből, p áldás hangzók azon jeles honfiakra, kik indítóji, előmozdítóji, ’s valósítóji valának e’ dicső vállalatnak. De ezen ártatlan örömnek csak hamar találkoztak zavaróji, — egy illy parányi társas körben is, — gondolám magamban, — hát még országszerte hányan lehetnek, kik balvéleményük's félszeg állításaik által, a’józanul gondolkodónak, ’s a’ nemesen érzőnek e’ tárgy fölötti édes örömeit megkeserítik!?? — Bizonyos D .... úr több rokon érzelmű társával (mert természetes, hogy similis simili gaudes), kik secundáltak mellette, rosz alá minden véleményünket, sőt kárhoztató édes örömünket; mondván: „no hisz van is minek örülni, jobb volna sírnátok ; szeretném tudni, mi haszon van akár egyik, akár másik színházból; ez épen olyan , mintha egy iskolát gondolnánk , hol minden roszat, és semmi jót nem tanítanak, csak pénz és időtékozlásra szolgáló intézet, hogy pazaroljuk el mindkettőt, hol hiúságot tanul minden ember ’s szerelmet; ezekre mutatják*meg az igaz utat, holott mindkettőre színház nélkül is igen hajladók vagyunk; aztán ki győzné még előszámlálni, minő tetemes károkat okoz , szóval: a’ rósz erkölcsöt összesen a színházban tanulhatnimeg.“ — Boldog isten! milly silány ellenvetések, — mi mindnyájan ámulánk D.... ur ’s társinak botor nézetein, miket tűzzel ’s vassal védenek. Szegény színház! pénz ’s időtékozlás’ helye! valljon nem több pénzt pazérolnak-é el D.... ur's társai a’kávéházakban ? — nem örömestebb mennek-é olly helyekre, hol az éjjeli ifjak szoktak tivornyázni, hogy ott a’ fecsegők’ számát szaporítsák? Nem láthatják általa.... ur ’s társai, még nagyitócsöveit sem, mikép kevés embernek van annyi okossága, hogy magának illedelmes gyönyört szerezhessen , s hogy többnyire mindenki egy gyönyörűség után röpköd, a’ mi t. i. már szenvedelmévé vált ? csak ebből is kitetszik, milly elkerülhetlen, kivált nagy városokban, egy nyilványos mulatóhely, hol a’ vágyódó szív élvezetet találhat akár vig, akár szomorú játékokban — azt pedig, hogy mibe kerül ezen időtöltés, mindenki tudhatja; pazérlása az pénzünk ’s időnknek, mint D___ur ’s társai állitják; a’ ki színházba jár, űzessen értékéhez képest a’ legdrágább, közép, vagy olcsó helyért; maga nemében pazérlás csak az, ha valaki megerőteti magát, ’s nagy költségeket teszen. Zárjanak be minden színházat, mégsem fogják azok pénzüket kímélni, kik pénzért akarják magukat gyönyörködtetni, keresnek azok más alkalmat, és nem jobb-e ha ollyat keresnek, hol okos gyönyört lehet élvezniük? — Továbbá rendes foglalkozásinktól nekünk is szabadoknak kell lennünk, hogy igy uj erőt ’s vidámságot nyerjünk , különben is vannak órák, mellyekben nem képes az ember valami fontosat végezni; szükség hát, hogy egész valónk a’ magát-gyünyörködtetés által fölviduljon. — Ha már most én ezen élvezetet, ezen fölvidulást a’ színjátékban találom föl, úgy időm nincs eltékozolva Igaz ugyan, hogy a’ színdarabokat hona is olvashatnók , ’s igy gyönyörűséget, hasznot is meríthetnénk belőlük; de csak a’ színpadom nyilványos előadás által használhat leginkább a’ színdarab, midőn t. i. a’ színész vagy színésznő ügyessége által mintegy életet kap a’ szerep. Sokan vagy nem olvasnák a’ színdarabot, vagy hanyagságból nem éreznék azt eléggé, — mert előadás nincs, — a’színpadon pedig ez teszi érezhetővé, ez okoz benyomást. Elveszti a’legjobb darab is erejét, ha az előadás nem gerjeszt figyelmet, — egy jó színész’ ügyessége legjobb orvos itt, e gyanithatlan kényszerit minket figyelemre; valljon nem jobb-e hát — felindulás lévén a' czél, — színházba menni, mint más helyet keresni, hol bor ’s kártya a’ mulattató ? — nem jótékonyabb hatással van-é amaz egész lényünkre; ez pedig nem kártékony befolyással bir-e egész életünkre? — sőt nemcsak miénkre, hanem még utódunkéra is? Legyenek hát színházak, bennük jeles színészek és színésznők képeztessenek naponkint! — ez forró vágyam. — D.... ur 's társai fölhozzák azt is ellenvetésül, hogy a’ színjáték hiúságra ’s szerelemre csábít. Valljon azt teszi-é ez, hogy a’ színjáték ürügyet ad a’ szépnemnek sőt a’ férfiaknak is, mikép egész pompában fölpiperézve mutogathassák magokat ? Azt teszi-é, hogy a’színdarab’ tartalma által olly kívánságokra ’s követelésekre csábitatunk, mellyek csupán érzékeink’ ’s eleven képzelődésink’ megnyugtatásukra irányozvák ; ezekről épen nem vádolhatni a színjátékot, — mert az elsőre minden nyilványos társaságok, — ’s igy még azok is, mellyek ahitatosságra rendeltetvék,— adnak ürügyet; — a’ második veszélynek ki vagyunk téve minden társaságban, ha jót nem figyelünk magunkra. Meg kell ugyan vallanunk, hogy a’ színdarabok többnyire telvék bűnös szerelemmel, szerelmi ármányokkal , miket , mint mindennapiakat boszonkodás nélkül nem hallgathatni; hogy sokszor túlzásra vetemülnek az írók ; de ez az írók hibája , aminek eltávoztatására figyelmezni lehet; de bár mennyire figyelmezzenek is, mégsem lehet a’ szerelmet kihagyni, legföbb is csak óvást tenni, mikép kevesebb darab végződjék házas