Társalkodó, 1838. január-december (7. évfolyam, 1-104. szám)

1838-02-14 / 13. szám

13. szám Pest, február’ 14. 1838 NÉHÁNY SZÓ A’ SZÍNJÁTÉK ELLEN ÉS MELLETT. Majd mindennap halljuk mondatni: „haladunk a’ kor’ lelkével“ — vajha e’szók ne volnának csak üres hangok! — „naponkint a’mindenbeni tükéletesbülés tűnik élőnkbe“— de talán csak csillogó külfény mind, minek semmi tár­gyas valósága nincs ? tán csak zsibbasztó inger, melly érzékeinket vakítja, hogy igy a’ valódi igazat, ’s he­­lyest eredeti tisztaságukban ne láthassuk, következőleg saját beesők szerint ne méltathassuk? Illy ötletek kelet­keztek elmémben egy városi társaskörből hazatértemkor, — hol bizonyos számú férfiak valának jelen , nőszemé­lyekkel vegyest. Egész utamban a’ föntebbiekkel foglal­kozott vizsgálódó elmém ; többször röppent bús sóhaj mel­lemből, mert nem a'kint találám az előhaladás’ hévmérő­jét, mint kell vala találnom. Legott hivatkoztam, — a’ műveltség’ nem olly pontoni állása iránt, — azon tár­saságra, mellyből haza tértem; — csinos társaságnak mondhatom, mert az általányos szép ízlés koránsem vala száműzve , — ’s a’ tökéletesb utáni vágy egyen­­kint majd mindeniknek fő­ elvül szolgált, — ámde még illy kis-korű társaságban is voltak, kiknek ez volt fő­ elvök: „maradjunk a’régi mellett“; — ezek tüstint megfejték a’föl­adást, ’s bebizonyíták, hogy koránsem olly nagy sebes­séggel haladunk, nem is olly tetőpontján állunk még a’ miveltségnek, ’s hogy sokkal sebesebb léptekkel me­hetnénk e’ nemes pályán. E’ társaskörben több beszél­getés, és különféle tárgyak fölötti vita közt a’ pesti ma­gyar színház’ ünnepélyes megnyitása legérdekesb tárgy vala. üröm sugárzék szemeinkből, p áldás hangzók azon jeles honfiakra, kik indítóji, előmozdítóji, ’s való­­sítóji valának e’ dicső vállalatnak. De ezen ártatlan örömnek csak hamar találkoztak zavaróji, — egy illy parányi társas körben is, — gondolám magamban, — hát még országszerte hányan lehetnek, kik balvélemé­nyük's félszeg állításaik által, a’józanul gondolkodónak, ’s a’ nemesen érzőnek e’ tárgy­ fölötti édes örömeit meg­keserítik!?? — Bizonyos D .... úr több rokon­ érzelmű társával (mert természetes, hogy similis simili gaudes), kik se­­cundáltak mellette, rosz alá minden véleményünket, sőt kárhoztató édes örömünket; mondván: „no hisz van is minek örülni, jobb volna sírnátok ; szeretném tudni, mi haszon van akár egyik, akár másik színházból; ez épen o­lyan , mintha egy iskolát gondolnánk , hol minden ro­­szat, és semmi jót nem tanítanak,­­ csak pénz és időté­kozlásra szolgáló intézet, hogy pazaroljuk­ el mindket­tőt, hol hiúságot tanul minden ember ’s szerelmet; ezekre mutatják*meg az igaz utat, holott mindkettőre színház nélkül is igen hajladók vagyunk; aztán ki győz­né még előszámlálni, minő tetemes károkat okoz , szó­val: a’ rósz erkölcsöt összesen a­ színházban tanulhatni­­meg.“ — Boldog isten! milly silány ellenvetések, — mi mindnyájan ámulánk D.... ur ’s társinak botor néze­tein, miket tűzzel ’s vassal védenek. Szegény színház! pénz ’s időtékozlás’ helye! valljon nem több pénzt pazé­­rolnak-é el D.... ur's társai a’kávéházakban ? — nem örömestebb mennek-é olly helyekre, hol az éjjeli ifjak szoktak tivornyázni, hogy ott a’ fecsegők’ számát sza­porítsák? Nem láthatják által­a.... ur ’s társai, még nagyitócsöveit sem, mikép kevés embernek van annyi okossága, hogy magának illedelmes gyönyört szerezhes­sen , s hogy többnyire mindenki egy gyönyörűség után röpköd, a’ mi t. i. már szenvedelmévé vált ? csak ebből is kitetszik, milly elkerülhetlen, kivált nagy városokban, egy nyilványos mulatóhely, hol a’ vágyódó szív élvezetet találhat akár vig, akár szomorú játékokban — azt pe­­dig, hogy mibe kerül ezen időtöltés, mindenki tudhatja; pazérlása az pénzünk ’s időnknek, mint D___ur ’s társai állitják; a’ ki színházba jár, űzessen értékéhez képest a’ legdrágább, közép, vagy olcsó helyért; maga nemében pazérlás csak az, ha valaki megerőteti magát, ’s nagy költségeket teszen. Zárjanak­ be minden színhá­zat, mégsem fogják azok pénzüket kímélni, kik pénzért akarják magukat gyönyörködtetni, keresnek azok más alkalmat, és nem jobb-e ha ollyat keresnek, hol okos gyönyört lehet élvezniük? — Továbbá rendes foglalko­­zásinktól nekünk is szabadoknak kell lennünk, hogy igy uj erőt ’s vidámságot nyerjünk , különben is vannak órák, mellyekben nem képes az ember valami fontosat végezni; szükség hát, hogy egész valónk a’ magát-gyü­­nyörködtetés által fölviduljon. — Ha már most én ezen élvezetet, ezen fölvidulást a’ színjátékban találom­ föl, úgy időm nincs eltékozolva Igaz ugyan, hogy a’ szín­darabokat hona is olvashatnók , ’s igy gyönyörűséget, hasznot is meríthetnénk belőlük; de csak a’ színpadom nyilványos előadás által használhat leginkább a’ színdarab, midőn t. i. a’ színész vagy színésznő ügyessége által mintegy életet kap a’ szerep. Sokan vagy nem olvas­nák a’ színdarabot, vagy hanyagságból nem éreznék azt eléggé, — mert előadás nincs, — a’színpadon pedig ez teszi érezhetővé, ez okoz benyomást. Elveszti a’leg­jobb darab is erejét, ha az előadás nem gerjeszt figyel­met, — egy jó színész’ ügyessége legjobb orvos itt, e gyanithatlan kényszerit minket figyelemre; valljon nem jobb-e hát — felindulás lévén a' czél, — színházba menni, mint más helyet keresni, hol bor ’s kártya a’ mulattató ? — nem jótékonyabb hatással van-é amaz egész lényünkre; ez pedig nem kártékony befolyással bir-e egész életünkre? — sőt nemcsak miénkre, hanem még utódunkéra is? Legyenek hát színházak, bennük jeles színészek és színésznők képeztessenek naponkint! — ez forró vágyam. — D.... ur 's társai fölhozzák azt is ellenvetésül, hogy a’ színjáték hiúságra ’s szere­lemre csábít. Valljon azt teszi-é ez, hogy a’ színjáték ürügyet ad a’ szépnemnek sőt a’ férfiaknak is, mikép egész pompában fölpiperézve mutogathassák magokat ? Azt teszi-é, hogy a’színdarab’ tartalma által olly kíván­ságokra ’s követelésekre csábitatunk, mellyek csupán érzékeink’ ’s eleven képzelődésink’ megnyugtatásukra irányozvák ; ezekről épen nem vádolhatni a színjátékot, — mert az elsőre minden nyilványos társaságok, — ’s igy még azok is, mellyek ahitatosságra rendeltetvék,— adnak ürügyet; — a’ második veszélynek ki vagyunk téve minden társaságban, ha jót nem figyelünk magunk­ra. Meg kell ugyan vallanunk, hogy a’ színdarabok többnyire telvék bűnös szerelemmel, szerelmi ármá­nyokkal , miket , mint mindennapiakat boszonkodás nélkül nem hallgathatni; hogy sokszor túlzásra ve­­temülnek az írók ; de ez az írók­ hibája , a­minek el­­távoztatására figyelmezni lehet; de bár mennyire figy­elmez­zenek is, mégsem lehet a’ szerelmet kihagyni, legföb­b is csak óvást tenni, mikép kevesebb darab végződjék házas­

Next