Társalkodó, 1839. január-december (8. évfolyam, 1-104. szám)

1839-09-11 / 73. szám

73. szám, Pest, September’ II. 1839 Tovább-menés «*’ »Minimum* mellett, tt1­03 . 64. sz. Társalkodóban megjelent , további észre­vétel­e­k­ vezérfonalával. Lehet, untató is már e’ tárgy , kivált azoknak, kik? miután mindennek olvasására nincs ide­jük, csak szemelnek. De kérem az olvasás’ türelmesb barátit, ajándékozzanak tiszta szándékbul tett fáradsá­gáért az e’ tárgygyal utoljára küzdőnek még egypár óra­­perczet. Az érdemes Közönség’ kegyétől ezt bizton vá­rom. A’ Minimum és Maximum’ tárgyábani további észrevételek’ közlője engem uj gondola­tokra ébreszte , ’s a’ fölvett tárgy’ szentsége és nyomossá­ga hallgatnom tilt. De még Szegedi urnak felőlem alakitott véleménye ’s engem különösen érintése is , melly egy vá­­laszszal adósává tőn, a’ félreértetés’ felvilágosítása vé­gett szólnom serkent. Sz. ur’szózata személyi vonzalom’ ’s tán egyszersm­ind személyi viszály’ sugalmán indul­ván , feleletem’ rendinek is irányt jelölt. Sz.úr , mint sze­rényen vallja, a’ Minimum-kérdést csak gyengeségből, ’s puszta név által ihletve , olvasá el. Ezért mi, kik a’ Társalkodóban csak fénytelen névvel állhatunk­ fel, neki egy váll vonító bókkal tartozunk. Mem tudom: vájjon a’lélek­­belátó Széchenyi gr. is illy pártolást jó néven veend­ő ? Az indítványt nem az emeli, hogy van ember, ki­ azt szer­­zője’ nevének bóduló tiszteletből, melly magát valamit várókint fejezi­ ki, találja méltónak olvasásra; mert lehet olly ember is, ki hiszi, hogy a’ bajnoksegéd (secun­­dans) az indítvány mellett csak szerzője iránti tisztelet­ből ’s ragaszkodásból fegyverkezik. Sz. ur, úgy lát­szik , engem Széchenyi’ homlokellenes harczosának is­mert; miért is, mint a’ t.ez. Gróf’ híve, bár hármunk­ra czéloz , csak reám nyilaz. Igaz , én Széchenyinek olly tisztelője, mikép Sz., nem vagyok; de minő? azt érzi keblem. Az indítványnak én ellene nem valék , de igen azon állításnak, mit a’ nemes Gróf indítványa’ talpokául veve föl, t. i. hogy a’kis nemesség’ erkölcsi süllyedése annak apró birtokában fenekük. Sz.ur ezt soraimból kön­nyen kiláthatá, ha mint Plato’ embere , kiszórt rozs és ocsú közül, csak puszta látás után nem szemelne bú­zát, így aztán nem mondana ollyast, mit gyaníthat ugyan, de csak magától , hogy t. i. én a’ Minimum- kérdés által mint közbirtokos szorosan érintetem. Tudja meg hát birtokom’ mennyiségét. Im­e az ártatlan első ember’ öltö­nyében állítom azt világ elé.’Ingó vagyonom két vállam­ fölött jelenleg egy inkább csak gondolkodni szerető mint tudós , ’s majd néhány év’ lefolyta után üres pörgőmé. Csekély ingatlanom , de melly naponkint öregbül, szivem­ben a’ jóra-kész akarat, egy termékeny beltelek. Ez min­denem. Kis kertem ’s gyümölcsösöm az ősi házhelyen, valamint Szegedi ur’ szerencsés művészei, kereskedőji, adakozó gazdag honfiai ’stb. ’s mint Széchenyinek is leg­nagyobb íiján kívül szivéhez épen olly közelfekvő , csu­pán ész’s tenyérügyességre nevelt több gyermeke , csak elmém ’s óhajtásom’ szép édene. Mint birtokos tehát a’ kitűzött kérdés által legkevésbbé sem érintetem. Ila Sz. ur gr. Széchenyi’ elvét figyelmesen ’s nem névért hanem valóságáért olvasta volna, meglátható, hogy a’ Mini­mum’ ön személyében kit sem érdekelhet, mert az in­dítvány nem jelenre, hanem a’most élőket eltörlendő jö­vőre szól. És amivel ezt észre sem véve, azt kell gya­nítnom , minek már sok példájá t tudom, hogy némellyek, kik 100 ezer szavazónál ’s párezer jog­­tu­dósnál többet olvastak, úgy haladnak a’ mély tárgyakon keresztül, mint hajdan Mózses’ zsidóji a’ vö­rös tengeren. De hát abból, hogy sz­ónoki at’ föl­ként­­­ének, mint hallá , nevez , mit gyanítsak ? ha azt nem, hogy ki a’ Társalkodóból csak érdekesket olvas, mivel tán mint fukarnak pénze , úgy ideje másra nincs; ugyanaz , hirharang hallgatásban, sőt pennával is tovább adott szóhajtásban, az olly drága idővel egy zaákszem­­nyit sem gazdálkodik. Mit szóljak arról, hogy még vé­leményemet is tudni akarja ? ., leg­hatalmasabban vél u.m. föllépni É­des Albert“’A­mit arról, hogy Iloracz’ szavait paizsul ruházza reám ? Hisz a’ paizst nem harcz után szokás fölvenni. Én pedig, miután Sz. szavai szerint a’ Minimu­m-kérdéssel magam kiküzdöm (ezt helyesen ’s igazán mondja­ utószóul használtam az idé­zett mondást azokhoz, kiknél szokott hang ! „minek fog hozzá, kinek nem tiszted Valóban igy falánkozva csu­pán személyi érdekkel bíbelődvén , mitsem dönt, mit­­sem taglal, csak lyukg­at, úgy haladván, mint gyermek a’ réten, ki hajló veszszejével tövis rózsákat törökök­nek képzelve fejez­ le, m­ig apja’ munkásai azt egészen simára kaszálják. Ezeket előrebocsátva, elég lenne Sz. urat arra kérnem , vegyen időt, bontakozzék kissé elm­e­­rültségéből, olvassa meg a’ nevezett czikkeket újra fi­gyelemmel , ’s hiszem, észre fogja venni még többször is az­ első csillag alatt megismert tévedését. Mindazáltal mivel nem miatta írok , fő tárgyból folyó gondolatim­mal tovább megyek. Én tapasztalás’ embere vagyok ’s nem fejtudós , nem főhang után beszélek tudásból v. hitből , hanem a’ tapasztalás’ kézzel meríthető forrásiból. Sz. ur az 1000 forintos földönfutóm­ sok szépet jövendöl; ’s az üres tarisznyásokról, kik még is csak testvér-- emberek , lenézve szól. De mit felel , ha elbeszélem , hogy , bol­dogult anyám P. megyében R . . n, mint Sz. . y és F.— s család’ leánya, nem megvetendő fekvő-öröksége’ árát 181­4ben kezéhez véve, melly— árva leven ő , — már elébb pénzzé tétetek. Azonban a’ váltópénz’ ismeretes változása azt később néhány ezerből néhány százzá , mostani becsben pedig utóbb , úgyszólván csak néhány forinttá apasztotta. Gyönge nőt könnyen lesujta ez; de a’ szerencse’ szelíd reménye majd felüdíté, ’s az Sz.ur által magasztalt nyerészkedésre ébreszté. Bor, búza ’s más bevételek egypárszor jó sükerrel gyümölcsözének.. De 1818ban,— ha jól emlékezem, mert gyermek valék— őszkor lö­v. forinton vásárlóit nagymennyiségű gabonája tavaszszal 7 flon alig kelt, ’s másod őszön 4 forintra szál­lott le ; a’ borok tinta­színt nyerőnek a’szabad légen. Ek­kor vége lön minden szerencsének, mint Péczely’ mesé­éiben a’ tojáson ülő tyúkra épült szép kilátásnak a’ kor­hadt nyoszolya’ rárogytával. Belőle csak egy fillérke sem mutatható. A’ gyermekeknek a’ nevelés’ idejére üres­ tarisznyán sors maradt , csak kevéssel több morzsa­­lókkal az *14 hold’ szegény uráénál. A’ munkás nőt ’s anyai­ba sorvasztá­ el alig 41­ éves szép korában, őt, ki száz ha­­sonlag bukottnál csak annyiban vala szerencsésb , hogy mind­­az , mit elvesztett, sajátja volt. Hát még ha elbe­szélném sok kesergő özvegy’ ’s árva’ előttem ismere­tes történetét, értékük t. i. mint jön semmivé ? (mi okból : — Széchenyi’ Hitelét kérdezzük meg­!­ Majd meglát­nám, lenne­­ illy köz-ügy magány-hitel mellett, melly h­a-

Next