Társalkodó, 1839. január-december (8. évfolyam, 1-104. szám)
1839-09-11 / 73. szám
73. szám, Pest, September’ II. 1839 Tovább-menés «*’ »Minimum* mellett, tt103 . 64. sz. Társalkodóban megjelent , további észrevételek vezérfonalával. Lehet, untató is már e’ tárgy , kivált azoknak, kik? miután mindennek olvasására nincs idejük, csak szemelnek. De kérem az olvasás’ türelmesb barátit, ajándékozzanak tiszta szándékbul tett fáradságáért az e’ tárgygyal utoljára küzdőnek még egypár óraperczet. Az érdemes Közönség’ kegyétől ezt bizton várom. A’ Minimum és Maximum’ tárgyábani további észrevételek’ közlője engem uj gondolatokra ébreszte , ’s a’ fölvett tárgy’ szentsége és nyomossága hallgatnom tilt. De még Szegedi urnak felőlem alakitott véleménye ’s engem különösen érintése is , melly egy válaszszal adósává tőn, a’ félreértetés’ felvilágosítása végett szólnom serkent. Sz. ur’szózata személyi vonzalom’ ’s tán egyszersmind személyi viszály’ sugalmán indulván , feleletem’ rendinek is irányt jelölt. Sz.úr , mint szerényen vallja, a’ Minimum-kérdést csak gyengeségből, ’s puszta név által ihletve , olvasá el. Ezért mi, kik a’ Társalkodóban csak fénytelen névvel állhatunk fel, neki egy váll vonító bókkal tartozunk. Mem tudom: vájjon a’lélekbelátó Széchenyi gr. is illy pártolást jó néven veendő ? Az indítványt nem az emeli, hogy van ember, ki azt szerzője’ nevének bóduló tiszteletből, melly magát valamit várókint fejezi ki, találja méltónak olvasásra; mert lehet olly ember is, ki hiszi, hogy a’ bajnoksegéd (secundans) az indítvány mellett csak szerzője iránti tiszteletből ’s ragaszkodásból fegyverkezik. Sz. ur, úgy látszik , engem Széchenyi’ homlokellenes harczosának ismert; miért is, mint a’ t.ez. Gróf’ híve, bár hármunkra czéloz , csak reám nyilaz. Igaz , én Széchenyinek olly tisztelője, mikép Sz., nem vagyok; de minő? azt érzi keblem. Az indítványnak én ellene nem valék , de igen azon állításnak, mit a’ nemes Gróf indítványa’ talpokául veve föl, t. i. hogy a’kis nemesség’ erkölcsi süllyedése annak apró birtokában fenekük. Sz.ur ezt soraimból könnyen kiláthatá, ha mint Plato’ embere , kiszórt rozs és ocsú közül, csak puszta látás után nem szemelne búzát, így aztán nem mondana ollyast, mit gyaníthat ugyan, de csak magától , hogy t. i. én a’ Minimum- kérdés által mint közbirtokos szorosan érintetem. Tudja meg hát birtokom’ mennyiségét. Ime az ártatlan első ember’ öltönyében állítom azt világ elé.’Ingó vagyonom két vállam fölött jelenleg egy inkább csak gondolkodni szerető mint tudós , ’s majd néhány év’ lefolyta után üres pörgőmé. Csekély ingatlanom , de melly naponkint öregbül, szivemben a’ jóra-kész akarat, egy termékeny beltelek. Ez mindenem. Kis kertem ’s gyümölcsösöm az ősi házhelyen, valamint Szegedi ur’ szerencsés művészei, kereskedőji, adakozó gazdag honfiai ’stb. ’s mint Széchenyinek is legnagyobb íiján kívül szivéhez épen olly közelfekvő , csupán ész’s tenyérügyességre nevelt több gyermeke , csak elmém ’s óhajtásom’ szép édene. Mint birtokos tehát a’ kitűzött kérdés által legkevésbbé sem érintetem. Ila Sz. ur gr. Széchenyi’ elvét figyelmesen ’s nem névért hanem valóságáért olvasta volna, meglátható, hogy a’ Minimum’ ön személyében kit sem érdekelhet, mert az indítvány nem jelenre, hanem a’most élőket eltörlendő jövőre szól. És amivel ezt észre sem véve, azt kell gyanítnom , minek már sok példájá t tudom, hogy némellyek, kik 100 ezer szavazónál ’s párezer jogtudósnál többet olvastak, úgy haladnak a’ mély tárgyakon keresztül, mint hajdan Mózses’ zsidóji a’ vörös tengeren. De hát abból, hogy szónoki at’ fölkéntének, mint hallá , nevez , mit gyanítsak ? ha azt nem, hogy ki a’ Társalkodóból csak érdekesket olvas, mivel tán mint fukarnak pénze , úgy ideje másra nincs; ugyanaz , hirharang hallgatásban, sőt pennával is tovább adott szóhajtásban, az olly drága idővel egy zaákszemnyit sem gazdálkodik. Mit szóljak arról, hogy még véleményemet is tudni akarja ? ., leghatalmasabban vél u.m. föllépni Édes Albert“’Amit arról, hogy Iloracz’ szavait paizsul ruházza reám ? Hisz a’ paizst nem harcz után szokás fölvenni. Én pedig, miután Sz. szavai szerint a’ Minimum-kérdéssel magam kiküzdöm (ezt helyesen ’s igazán mondja utószóul használtam az idézett mondást azokhoz, kiknél szokott hang ! „minek fog hozzá, kinek nem tiszted Valóban igy falánkozva csupán személyi érdekkel bíbelődvén , mitsem dönt, mitsem taglal, csak lyukgat, úgy haladván, mint gyermek a’ réten, ki hajló veszszejével tövis rózsákat törököknek képzelve fejez le, mig apja’ munkásai azt egészen simára kaszálják. Ezeket előrebocsátva, elég lenne Sz. urat arra kérnem , vegyen időt, bontakozzék kissé elmerültségéből, olvassa meg a’ nevezett czikkeket újra figyelemmel , ’s hiszem, észre fogja venni még többször is az első csillag alatt megismert tévedését. Mindazáltal mivel nem miatta írok , fő tárgyból folyó gondolatimmal tovább megyek. Én tapasztalás’ embere vagyok ’s nem fejtudós , nem főhang után beszélek tudásból v. hitből , hanem a’ tapasztalás’ kézzel meríthető forrásiból. Sz. ur az 1000 forintos földönfutóm sok szépet jövendöl; ’s az üres tarisznyásokról, kik még is csak testvér-- emberek , lenézve szól. De mit felel , ha elbeszélem , hogy , boldogult anyám P. megyében R . . n, mint Sz. . y és F.— s család’ leánya, nem megvetendő fekvő-öröksége’ árát 1814ben kezéhez véve, melly— árva leven ő , — már elébb pénzzé tétetek. Azonban a’ váltópénz’ ismeretes változása azt később néhány ezerből néhány százzá , mostani becsben pedig utóbb , úgyszólván csak néhány forinttá apasztotta. Gyönge nőt könnyen lesujta ez; de a’ szerencse’ szelíd reménye majd felüdíté, ’s az Sz.ur által magasztalt nyerészkedésre ébreszté. Bor, búza ’s más bevételek egypárszor jó sükerrel gyümölcsözének.. De 1818ban,— ha jól emlékezem, mert gyermek valék— őszkor löv. forinton vásárlóit nagymennyiségű gabonája tavaszszal 7 flon alig kelt, ’s másod őszön 4 forintra szállott le ; a’ borok tintaszínt nyerőnek a’szabad légen. Ekkor vége lön minden szerencsének, mint Péczely’ mesééiben a’ tojáson ülő tyúkra épült szép kilátásnak a’ korhadt nyoszolya’ rárogytával. Belőle csak egy fillérke sem mutatható. A’ gyermekeknek a’ nevelés’ idejére üres tarisznyán sors maradt , csak kevéssel több morzsalókkal az *14 hold’ szegény uráénál. A’ munkás nőt ’s anyaiba sorvasztá el alig 41 éves szép korában, őt, ki száz hasonlag bukottnál csak annyiban vala szerencsésb , hogy mindaz , mit elvesztett, sajátja volt. Hát még ha elbeszélném sok kesergő özvegy’ ’s árva’ előttem ismeretes történetét, értékük t. i. mint jön semmivé ? (mi okból : — Széchenyi’ Hitelét kérdezzük meg! Majd meglátnám, lenne illy köz-ügy magány-hitel mellett, melly ha-