Társalkodó, 1842. január-december (11. évfolyam, 1-104. szám)

1842-12-03 / 97. szám

386 m­ai Japiter maczedoniai Úját lelkünk mélyéből sajnál­hassuk azért, hogy a’ Nil deltáján épült világkereske­­dési városa egy erdélyi szász doctor és magister sze­mei előtt olly kevés kegyelmet találhatott—mert akkor a’ népek olly elszigeteltek valának. Oh, igenis­ az a’ tökéletes latin nyelv, melly a’ nem­sai népszónok be­szédeinek olly erőt kölcsönöz, hogy az templomjáró öre­­gecske nőknek még veséibe is hat; az a’jeles latin nyelv, melly tanulóji’s imádóji között mindenütt a’czi­­vódást gerjesztette ; az a’ felséges latin nyelv, melly által mérnök tiszteink tábort jelölnek ki ,’s várakat szál­lanak meg; az a’ hasonlithathm latin nyelv, melly ál­tal gyáraink,kereskedésünk virágoznak ; —nagy Columb ! te sohasem találád vala fel Amerikát, ha valamellyik latin iró zugában a’ hajdani „Atlantis“róli regére nem akadtál volna!! Mi a’ tudományokban , az életben hasznos, az la­tinra már régóta nem szorul. De ti füvész-kofák , többé ne merészeljétek, egy növény tulajdonait is dicsérni, ha csak nem tudjátok, hogy polyandriához tartozik , vagy monogyniához ’stb. Ti gőzösek, ’s ti vasutak, miért nem vál­t­j­át­ok ki szabaditékaitokat latin nyelven? Íme! doctor uram! korunk cosmopolitai, philan­­thropiai és human, vagy ha doctorsága megengedi hogy ne görögül, ’s latinul beszéljünk, világpolgári, ember­baráti, emberségi törekvése! A’ világ, az ember, az emberek ! Magister uram latin társalkodása még soha, egy párt sem tett szorgalmassá, sem kézművest ügyessé , tisztviselőt közszeretetűvé , vagy tudóst—gazdaggá! Doctor úr az iránti aggódását, hogy a’ magyar nyelv az idegen szavak kiselejtezése miatt kárt vallhatna nyájas főhajtással, de egyszersmind kis csúfoló mosoly­­lyal köszöni a’ virgoncz hajadon. Ha kedve kereked­nék magister uramnak, mi ketten, doctorságod ’s cse­kély magam, valami részrehajlatlan kéz-vagy sorshú­zás által feladott tárgyat, a’pártoltak nyelvre fordíthat­nánk. Areopágnak válaszszon kegyed magyar hidegvérű bírót, teszem a’ Jelenkort, én beérem a’ „Siebenbür­ger Bote“ méltóságával—(ha kívánja kegyed, lehet megfordítva is). Meglátjuk, ki találja jobban. Vagy in­kább — hogy semmi „fruges conenmere“t ki ne szalasz­­szunk ; ’s meg azért is, mivel kegyed mindkettőnk kö­zös anyai nyelvét — (a’ terjedt németet, nem a’ korlá­tolt szászt, mellyet úgyis a’ brassói hírlap már ki kí­vánt irtatni), — javaslatba méltóztatott hozni; fordítson kegyed németre, mig én magyarra.—Igenis, uram, ezt meri tenni a’ hölgy. Ki mer lépni a’küzdtérre, ’s ezt meri csak — tizenöt évi ápolás után. Felülmulhassan okoskodásában, hogy „valamint a’ latinbul, mellynek használására kénytelenittettek más né­pek , rósz római nyelv ’s jellem eredt, úgy az oláhok és mások magyarositásábul is rósz magyarság találna eredni, csakugyan hálóruhája után húzhatta volna a’ doctort lelkiösmérete. Mert­­) hisz ő is kiszalasztotta azon veszedelmes „fruges consumere“-t, miért az öreg Flaccus egy ,,amphora interioris notae falerni“ által , küldi köszönetét; habár az csak Megyes vagy Beretha­­lom vidékén termett is. Ezek am — igen is megismer­jük , — ezek a’ latinizálás gyümölcsei! 2) ,,No­­­ivos is denn mit uns zwá ? Sán mer Ehstreicher oder Sachsen?“ Nemde a’ német miveltség, irodalom, nemzetiség, melly ott lent, egy szögletben a’ magya­­rismust kisértgeti, azon néptörzsökök öszszeolvadása ál­tal, terjedt olly hatalmasan!? mellyek (32. 1.) a’rajnai magyaroknak mint lelki kifejlődésök mintája ajánltattak, ’s braunschweigi, porosz és vesztfáliai, sváb és szász bizony megismerik önmagukat azon másolatban, melly ott a’ törzsökök és törzsököcskék tarkaságában tükrözik. És mégis­ daczára a’ „bozhofti báibel, báhs i nit buh is!“ és több hasonló nyelvet ratizó szóejtésnek, mely­ikek országszerte hallhatók „de nem német alnép ajkain, mind a’ nyelvtusa hőse, mind kedvelt „sieben­­bürger Bóteja“ igenis beleszerettek azon eszmébe , hogy magyar és szláv ’stb. németté váljék , mivel a’ németek közt gazdagabb miveltségben részesülne. Oh igenis! német miveltség az osztrák birodalomban! Csehország kézzel lábbal törekszik nemzetiségre. Olasz­ország meszk­ül köszöni a’ német módosítást. A’ szlá­vok elegendőkép kimondák már vélekedésüket. Az oláh, magyar és szlávság között tántorog. Galiczia neve már magában foglalja jövendőjét. Mit Horvátország tett füg­gelékével együtt, csiklandja az erdélyi német hírlapírók újait, noha nyelvrokonságot részekre onnan nem reméll­­hetni. A’ rémitó magyar nem akar hajolni a’ germán bál­vány előtt. Hát ki van még hátra számotokra? Az ör­mény? zsidó? czigány?! Hisz Tiridát maradékai már a’ magyar zászlóhoz esküvének.’S a’ czigányokhoz akar­tok vetemülni? Hisz azokat már a’ magyarnak ajánlá például doctorotok. Vagy úgy! A’ zsidók! E’ férfiak, kiknek — mint a’ gyöngéd lelkipásztor szól, — testök ollyat nélkülöz, mivel mások birnak—szolgál­hatnának ám némileg pótlékul nektek szászoknak. ’S mit most? A’ németség elernyed , elhal a’vegyülésben. Úgy járt Róma géniusza. Úgy fog járni a’magyar is. Isten neki! A’ románi-germán , a’ germán-szláv , és a’ tatár-normann alakok a’ nemzetiségben azért még is egy öntvénynek lettek. A’ frank-gál, a’ Jombard-la­­tin , a’ normann-római elemnek a’ tiszta germánság — még most is fejet hajt. A’görög pelasgi, deucalioni, pelopida volt, és mi—még most is — bámuljuk. Róma hajdan ollymi volt, mint mainap Botanykay és Ujseeland — és mégis a’ világon uralkodott! !! Doctor uram ! doc­tor uram! betege meghal keze alatt, ha csakhamar más gyógyszerhez nem nyúl. Draudt: Egybekelés a­ vérpadon. Franczia beszély. 150fdik évben, egy napon,Nápoly utcza-szögle­­teire ezen hirdetést faggatták : „Az, ki Rocco del Pizzo calabriai haramját, élet­ben vagy holtan az igazság kezeibe szolgáltatja, négy ezer aranyat kapand jutalmul.“ Arragem­mi firm­el In kormánytant. Három nap múlva a’ rendőr-miniszternél egy férfi jelent meg, ’s nyilványitá, mikép­p csalhatlan eszközt tud azon ember kézbekeritésére, kit keresnek, de az aján­lott pénz helyett egy kegyelmet kér, mit csak a­ kor­­rmányzónő teljesíthet; ugyanazért ezen dolog iránt ma­gával a’kormányzónővel óhajtana értekezni. A’ miniszter válaszolá : mikép­p, a’ kormányzónőt illy csekélységekkel nem terhelheti, különben is négy ezer aranyat ígértek ’s mást semmit. Ha ezen négy ezer aranyat akarja, úgy csak Rocco del Pizzot szükség kiad­nia, ’s a’pénz azonnal kifizettetik. Az ismeretlen gúnyosan rázta fejét ’s távozott. Ugyanazon este, Resina ’s Terra del Greco közt, olly merész rablás történt, hogy kiki egyhangúlag hitte, mikép a’ tényt csak Rocco del Pizzo követheté el. Izabella másnap mindjárt, az esemény felől felvi­lágosítást kívánt a’ rendőr-minisztertől. Ez mitsem ad­hatott ; a’ tettes, mint rendesen, eltűnt ’s hihetőleg valahol az ország más részébe termett. Ekkor emléke­zett a’ miniszter azon emberre, ki az előtti naponnal.

Next