Társalkodó, 1844. január-december (13. évfolyam, 1-98. szám)

1844-08-01 / 61. szám

első érzeménye rémület volt ; hangosan felkiáltott 's futni akart; de az ajtón viszszafordult ’« Ipolyt olly halványan, ol­y kérőleg látta állani maga előtt, hogy akaratlanul ke­zét majd neki nyújta. E’ perczben felnyilt a’kápolnába ve­zető ajtó ’s esetleg a’ káplán lépett be, ott néhány kulcsot elteendő. Fiatalaink, nem várva e’ tüneményt, a’ papban égi követet láttak ’s térdeikre borultak. A’ kápolna egé­szen közel vala ; az isten embere ismerte a’ két család közti gyűlöletet ’s úgy vélé, hogy a’ gondviselés nyittat­ja az atyáknak gyermekeik keze által a’ kibékülés kapuját. — ’S midőn kerék öt, mondaná ki sziveik szövetsé­gére az egyház áldását , nem volt ereje azt tölök meg­tagadni, öszszeadá őket ’s azután eltűnt. Ekkor a’ fiatal házasok megegyeztek abban, hogy három nap múlva est­szürkületkor Dianora nagynénje ’s Ipoly anyja jelenlété­ben ismét látandják egymást. A’ ház, mellyben Dianora la­kott, Florencz legtávolabb’s legpusztább utczáji egyiké­ben állott ; az ő szobája utcza felé volt; ablakáról 6 se­­lyemsinórt akart leereszteni; Ipoly arra kötél-hágcsót, ezt Dianora az ablakhoz volt kötendő ’s a’ férfinak is kelle nejéhez jutnia. Ebben jön a’ megállapodás, midőn Luczia viszszatért. Ipoly lépteket halra közelíteni ’s rejtekébe bújt. Dianora nagynénje karjaiba veté magát ’s fülébe sugár .köszönet! köszönet!, aztán ismét’s tánczterembe ment. A’ viszontlátás napja eljőve ’s a’ fiatal Duondelmonte nyugtalanul várta a’besötétedést. Még reggel vett kötélhág­csót, mellyet egész nap vizsgált és csókolt. Dianora az ablakot néhány perczczel nyolcz után volt felnyitandó. I­­poly a’Vecchio-hidon át ment a’ Bardi-utczába. Ez sötét volt és puszta; egy lélek sem háborító a’ magányt, csak Ipoly lépteinek nesze hangzék a’ kietlenben. A’ fiatal férfi megérkezék az ablak alá; ámbár a’ meghatározott idő előtt jőve, Dianora máris régóta várta őt; a’ vékony selyem­zsinór nyomban lebocsáttaték; az ifjú hozzá köté hágcsó­ját ’s Dianora ezt az ablakhoz. Azonban alig kezde fel­­kuszni a’ hágcsón, midőn éji őrség jelent meg, melly ész­revéve ’s megszólitá őt. Ipoly leugrék, a’ hágcsót erősza­kosan lerántá ’s Vecchio-hid felé iramait De félúton, fáj­dalom , más éji őrséggel találkozott, melly öt viszszatérni kényszerité. A’Bardipalota egy ivezete alá rejtőzött, de mivel a’ két éji őrség közt volt, mellyek egymásnak szem­közt ’s azon hely felé jövének, hol ő eltűnt, fölfedeztetett ’s elfogatott. Florencz akkor még nem volt a’ XVI. szá­zad Florencze, mellyet a’ Mediciek száz év alatt erkölcs­telenség— és zsarnoksággal átalakítottak, hanem a’ régi tiszta, szigorú erkölcsű Florencz, mint Roma Lucreti­­’s Cornelia idejében. Ipoly a’ helyett, hogy szabadon bo­csáttatnék, mi Medici Lörincz vagy Sándor leg alatt meg fogott volna történni, a’ podestához vezetteték. K­t felszó­­littatott; mondaná meg, illy késő éjjel mit csinál a’ vá­rosban, a’ kötélhágcsót mi okból hordja magánál, mellyen a’ Bardipalota esgyik ablakába fölmenni törekvők. Ipoly vá­­laszolá, hogy a’ Bardipalotában van egy darab az igazi keresztből, mellyet nagy Károly császár adott a’ mostani család elődeinek. ’S mivel ő e’ sz­­talizmánnak tulajdonitja azon előzvényeket, miket Bardiék sok csatában nyertek Buondelmontiékon, e’ palládiumot hatalmába törekvők kerí­teni. — ,E’ lopás végett törekvők­ön a’ palotába jut­ni?4 kérdő a’ podesta.— „Igen“ felelt Ipoly. — ,Hiszen az lehetetlen !4 viszonzá a’ podesta. — „Úgy van“ mondá Ipoly.— ,Tudja ön e’ vallomással minő büntetésnek teszi ki magát?4— „Tudom'4 felelt szomorú mosolylyal Ipoly; „tudom , hogy Florenczben a’ lopást halállal büntetik. —“ ,’S megmarad ön vallomásánál ?­ — „Meg.“ — .A’ vádlottat vezessétek el !4 parancsolá a’ podesta. A’ fegyveresek , kik elfogták, a’ fiatal férfiút tömlöczbe vezették. Ipoly pere az egész város nagy bámultára legott tár­­gyaltaték. Nem hihetők, hogy a’ nemes fiatal férfiú, ki­nek becsületességét ismerő mindenki, olly gyalázatos tett­re hagyta volna magát ragadtatni , de a’ leghitlenebbek is lemondani voltak kénytelenek hitlenségökről, midőn ’a tárgyaltatás megkezdetett ’s Buondelmonte Ipoly mindnyá­jok előtt ismerte, mit a’ podestának már megmondott, t.i., hogy Barbipalotába akart menni, az igazi kereszt ama be­cses darabját hatalmába kerítendő. — Kevéssel azelőtt Ro­mában ugyanaz történt ; egy nő a’ csodatevő Krisztus­gyermeket lopta el az Ara Coeli-templomból. Az óhajtás, biztosítani családjának a’ győzelmet, igen jól megmagya­rázható Ipoly kísérletét, jelesül az utált gyűlölet és föl­lelkesült hit ama’korában. E’ szerint Florenczben hinni kez­dők csakugyan, hogy Buondelmonte Ipoly e’ lopást való­ban el akarta követni. ’S mivel ezenfelül tagadás helyett igenlé azt, mivel a’ biró minden kérdésre egy azon vá­laszt nyeré, a’ bírák kénytelenek voltak kimondani az íté­letet , halálra iséltetett. Ámbár mindenki tudá a’ törvény határozatát, a’ bírák ez ítélete mégis nagyon feltűnt; sza­badon bocsáttatást várt mindenki. "S perczig csakugyan magok a’ birák is késedelmeztek ; de a’ vádlott folytonos igenlési mellett egyebet elitéltetésnél nem tehettek Hogy fogták volna azután kimondhatni e’ büntetést igazi tolvaj­ra , ki tettét tagadná ? Azt hívek azután , hogy Ipoly az öt halálra elkészítendő papnak titkot fog megvallani, egye­bet azonban nem szóla, csak hogy nagy bűnös ’s imád­kozzék érette a’ pap. Anyja rimánykodék, bocsátta­nék hozzá; a’ szegény kétségbeesett nő minduntalan állitá,— hogy fia ártatlan , hogy sikerülend neki megtudni tőle a’ titkot, mihelyt látandja őt. Ipoly azonban nem bízott szi­vében ’s anyjának megmondatá, hogy égben látandják egy­mást. Ipoly csak egyet óhajta, hogy, becstelen leven a’ tolvajok halála, engedje meg a’ signoria , miszerint fel­akasztás helyett nyakaztassék le. A’ signoria megadá az itéltnek ezen utolsó kegyet. Kivégeztetés előtti napon tud­­tára adák , mikor fog halálra vitetni. Köszönetet mondott a’ törvényszéki jegyzőnek ’s mivel e’ mögött félig veres­be , félig feketébe öltözött igen nagy férfi állt, kérdezé, ki az?4.Bakó* kapta válaszul. Ekkor nyakáról Ipoly arany­­lánczot von le’s a' hóhérnak adá azt.Azután elvégezve imá­ját elaludt. Más­nap , fölébredve , elhivatá a’ börtönért ’s kérte őt, menne a’ podestához, ettől egy kegyelmet ké­rendő , engedné meg t. i., hogy a’ menet Bárdi háza előtt menjen el.E’ kérelme okául azon óhajtást adá Ipoly, hogy elleneinek megbocsásson ’s török is bocsánatot nyerjen. Azonban még egyszer akarta, mielőtt meghaljon, látni a’ szeretett Dianovát. A’ körülmények,mellyek közt a’ kérést tevő,sokkal komolyabb jellemet adtak annak, hogy sem meg­­tagadtathatott volna. Ipoly tehát engedelmet nyert, hogy Bárdi háza előtt vezettessék el. A’ menet reggeli hét órakor indult el; az utczák ’a tér, hol a’ kivégeztetés vala történendő, sünnen ellepettek emberekkel. A’ menet Vecchio-hidon ment, azután Bardi­­utczába jutott. Elöl satonák, helyet csinálandók, mentek, azután a­ hóhér kivont karddal , utána Ipoly egészen fe­kete öltözetben, meztelen lábbal, fedetlen fejjel, szilár­dul , de gőg nélkül. Néha az őt kisérte pappal beszélt, Ipoly mögött a’ veszéklök jövének, vive a’ koporsót, melly­­be teste lenyakaztatása után volt temetendő. A’ Bardi-csa­­lád minden tagjai palotájok előtt állának Buondelmontetól bocsánatot veendők ’s hozzá békeszavakat intézendők. Dia­nora , özvegyként feketébe öltözve, atyja ’s anyja közt álla. Közledvén az elitélt, minden Bárdi letérdelt; csak Dianora maradt állva, halványan és szoborként mozdulat­lanul. A’ ház előtt Buondelmonte megállva a’ Miatyánket elejétöl végig szelíd, nyugott hangon elmondá. Bardiék , amen­t mondának ’s fölkeltek. Azután Buondelmonte tér­delt le. E’ perczben Dianora lépett elő ’s Ipoly mellett térdé­re borult. ,Mit csinálsz , lyányom?4 kérdők Dianora atyja ’s anyja egyszerre. — „Önöktől bocsánatot várok44 szólt a’ lyány. — ,’S mit kell neked megbocsátanunk ?4 — „Hogy férjet választék magamnak elleneink családjából, Buon­delmonte férjem.4* — A’ körül Állók csodálkoztak. — „Igen44

Next