Társalkodó, 1844. január-december (13. évfolyam, 1-98. szám)

1844-08-01 / 61. szám

61 szám. Pest, august. 1 jén, 1844. Az engesztelődés áldozatja. (Franczia beszélyke.) Ha Florenczben Arno mellett dei Bardi-utczában Santa Maria templomocskánál elhaladunk , két könyv közt czi­­merpaizst látunk, mellyen a’ florenczi nép czimere e’ rej­télyes felírással: „Factio me fece­. olvasható. Kérdésünk­re , ki építette a’ templomot ’s mit jelent a’ felírás, vála­szul azt, hogy a’ templomot di Buondelmonte Ipoly épít­tető ’s a’ következő történet elbeszélését kapjuk. 1225 körül , azaz , akkor, midőn a’ guelfek és ghi­­bellinek első elkeseredése teljes erejében vala még, Flo­­renezben egymásnak halálos gyűlöletet esküdött, két csa­lád Boundelmonti- és Bárdi­ ék voltak. De tudva van, hogy az atyákat elválasztó családi gyűlölet közé mindig a’ mag­zatok titkos szerelme lopózik, melly a’ bárka galambja­­kint olajágathoz. Ipoly és Diapora egy nap templomban találkoztak. A’ fiatal férfi Bandinelli utczából kiséré a’ fia­tal szép lyányt; ez a’ templomba lépett, amaz utána ment; a’ hölgy hátravető fátyolát szentelt vizet veendő. Ipoly látta őt, ő látta Ipolyt ’s minden megtörtént. Fiatalaink egymás szemében olvasák az érzeményt,mit értének, de csak két szót, neveiket, válthattak egymással A’ nap, mellyen egymást látták, jan. 17ke vala, Florenczben kibékülés napjának neveztetik, E’ perez óta más gondolata, más óhajtása Ipoly­­nak nem vala, mint látni azt, kit szeretett; folyvást ab­lakai alatt járt ’s hol a’ lyány , ott megjelent a’ fiatal fér­fi is ; ő semmi időtől nem tartott 's órákiglan várt, hogy egy másodperczig lássa őt, pedig gyakran, egy intésen egy pillantáson, egy szón kívül egyéb jutalom nélkül, mert Dia­­nora szigorú erkölcsű családhoz tartozék és gondosan szem­mel tartatott. — Egy napon észrevévé Dianora duennája, mi történt a’ két fiatal közt, bejelenté azt a’ lyány atyjá­nak ’s Dianora parancsot kapott, többé el nem hagyni a’há­zat. A’ legfényesb remények ’s arany álmakra valódi fáj­dalmak következtek. Egy ideig rejtve volt Ipoly előtt sze­rencsétlensége ; azt vélé , rövid távollét, rögtöni megbe­tegedés tartja Dianovát távol. Ő folyvást járt kedvese ab­lakai alatt, meglátogatá a’helyeket, hol őt meglátni remény­i, de hasztalan , meg nem látta őt. Egy este végre kéz nyúlt ki az ablakrács deszkáji között ’s Ipoly lábaihoz levelbe esett. Fölemelé azt, egy madonna előtt égett lám­pához, ment’s olvasá : „Atyám tudja, hogy szeretjük egy­mást ’s eltiltott látásodtól. Élj boldogul örökre.“ Ipoly azt vélé meg kell halnia. Viszszatért Bárdi palotájához ’s reggelig Dianora ablakai alatt maradott, reményivé, hogy meg egyszer felnyílik az ablakrács , de az zárva maradt. Megviradt’s Ipoly lakába volt kénytelen menni. Öt hat évét töltött azonkép és szintúgy hasztalan; Ipoly mindinkább szomoritva jön; hozzá intézett kérdések­re ali°­ felelt; magát anyját is elutasító. E’ hoszszu szen­­vedéss­el nem viselheté többé, ereje eltűnt megbetegedett. Florencz legjobb orvosai hivattak segélyül, de betegsége okát egy sem tudta kitalálni. Hozzá intézett minden­ kér­désre fejrázással és szomorú mosolylyal felelt. A’ gyógyá­szok csak annyit tudtak meg, hogy forró lázban szenved ’s m­eg kell halnia, ha az gyorsan el nem távolittatik. Anyja nem távozik tőle ’s esengve kérte őt betegsége oka fölfedezésére, mert ama finom érzéssel jól eltalálta, hogy a’ kór nem csupán testi szenvedés, hanem nagy lélek fájdal­mon is alapul. Ipoly hallgatott, de lázi őrjöngés közben beszélt. Anyja mindent megtudott, megtudá, hogy fia Dia­norát szereti. Künyüs szemekkel hagyta el fia kórágyát. Jól tudta a’ szegény nő, hogy Dianora atyjától mit sem várhat; ismerte a’ két családot elválasztó mély gyűlöletet ismerte a’politikai pártok hajthatlan nyakasságát. Arra nem is gondolt, hogy férjéhez forduljon, hanem barátnőjökhez, Bárdi Lucziához sietett. E’ barátnő Florene­­ töl félórányira­ villa Moticelli nevű mezei házban lakott. Ő Dianora nagy­­nénje vala. Luczia megigére­l a szegény vigasztalatlan anyának, hogy fia és Dianora meglátandják egymást, mert ő maga is kívánta megszüntetni az ellenségeskedést,a melly a’ két családot elválasztá. Ipoly anyja ,Buondelmonte-palotába tért viszsza. Fia zárt szemekkel, nyitott szájjal még mindig kórágyán fek­­vék. Az orvos fölébe hajolva fejét rázá, mint az, kinek reménye többé nincs. Az anya mosolygott A’ gyógyász, eltávozta után ő foglalá el annak helyét ’s fia ágya fölébe hajolva hideg verítéktől nedves homlokát megcsókol;» és félhangon szóla: Ipoly, Dianorát meg fogod látni! A’ fia­tal férfi szemeit rögtön felveté ’s anyjára nyugtalan pil­lantásával tekintett az elitéltnek, kinek azon perezben jelen­tik a’ megkegyelm­ezést, midőn­ lábát a’ máglya első lép­csőjére tette. Azután átkulcsolá karjával anyja nyakát és kiálta: „Az anyám, anyám, gondold meg jó­, a’ mit mon­dasz !“ —Én neked , fiam, igazságot mondok ; te szere­ted Dianorát, nemde?4 — „Ah, anyám, szeretem­­ !‘* __ ,Te azt véled, hogy örökre vagy tőle elválasztva!—„Fáj­dalom , úgy van 4­— ,’S azért akarsz meghalni?4 — Ipoly sóhajt nyomott el ’s anyát szivéhez szok­ta. — ,Nem, te nem fogsz meghalni­, monda anyja, Dianorát meglátod ’s ha ő szeret téged, még szerencsések lehettek.4— Az if­júnak nem volt ereje válaszolni; szemeiből könyök patak­­zának. Nagy fájdalomtól régóta nyomatott szivének ez ör­vendetes hírre, úgy látszék, meg kell szakadnia; azután újra meg újra elbeszéltete magának mindent ’s meg nem unta hallgatni az édes szavakat; mint hervadó virág a’ reményt,mit neki anyja nyújtott. Végre könyökére támasz­kodott, anyjára nézett ’s mintha olly nagy szerencsét nem hihetne, kérdés ,’S mikor fogom őt meglátni?4 — ,.Ha e­­léggé erős leszesz villa Monticeliig elmenni, válaszolt az anyja. — ,Ah, anyám, én mindjárt akarok menni.4 Megki­­sérte fölkelni, azt azonban nem teheté ’s erőtlenül hanyat­lott ágyára viszsza. A’ szegény anya letérdelt, eseng­ve kérte őt, lenne türelme’s megnyugodnak látszék Más­nap az orvos, ki haláltól félté, már lázszabadnak lelte. Az érdemes férfi nem tudta, mit gondoljon. Ipoly ereje las­­sanfeint viszszatére , türetlenségéhez képest igen lassan , más nap mégis fölkele ’s három nap múlva annyira felü­dült , hogy kimehetett. A’ városban nagy ünnepély volt jelentve, villa Monti­­celliben tartandó; valamennyi Bárdi meg volt hiva, de Bu­­ondelmontiék közül természetesen senki, mivel ezek gnelf­­pártélén állának.—Bárdi Dianára vonakodék elejénte részt venni az ünnepélyben, mert ő is gyönge volt és beteg; de Luczia nagynénje kiváná azt ’s Dianora végre, ha fej­­rázva is, beleegyezett. Azután fölékesité magát, mert a’ hölgy homlokának, bár szive szomorú volna, szépnek kell lenni mindig, így jött Dianora Monticelli villába. Az ün­nepély fényes volt. Minden nagy ghibellin család jelen vala ’s Dianora végre megkérdé nagynénjét, miért kívánta annyira, hogy ő is daczára gyászának megjelenjen. Lu­czia inte neki, követné őt, hoszszu tornáczba ’s a’ ká­polnával határos szobába vezeté őt. Ajánlván neki, hogy itt néhány perczig várjon, becsulná maga után az ajtót ’s eltávozott. A’ szobának két ajtaja volt; az egyik kis ka­binetbe, a’másik kápolnába nyílt. Kevés perez múlva Dia­nora könnyű zörejt hallá; oda fordult, honnan e’ neszteni látszék; ekkor az ajtó felnyílt ’s Ipoly lépett be. Dianora

Next