Társalkodó, 1844. január-december (13. évfolyam, 1-98. szám)
1844-08-01 / 61. szám
61 szám. Pest, august. 1 jén, 1844. Az engesztelődés áldozatja. (Franczia beszélyke.) Ha Florenczben Arno mellett dei Bardi-utczában Santa Maria templomocskánál elhaladunk , két könyv közt czimerpaizst látunk, mellyen a’ florenczi nép czimere e’ rejtélyes felírással: „Factio me fece. olvasható. Kérdésünkre , ki építette a’ templomot ’s mit jelent a’ felírás, válaszul azt, hogy a’ templomot di Buondelmonte Ipoly építtető ’s a’ következő történet elbeszélését kapjuk. 1225 körül , azaz , akkor, midőn a’ guelfek és ghibellinek első elkeseredése teljes erejében vala még, Florenezben egymásnak halálos gyűlöletet esküdött, két család Boundelmonti- és Bárdi ék voltak. De tudva van, hogy az atyákat elválasztó családi gyűlölet közé mindig a’ magzatok titkos szerelme lopózik, melly a’ bárka galambjakint olajágathoz. Ipoly és Diapora egy nap templomban találkoztak. A’ fiatal férfi Bandinelli utczából kiséré a’ fiatal szép lyányt; ez a’ templomba lépett, amaz utána ment; a’ hölgy hátravető fátyolát szentelt vizet veendő. Ipoly látta őt, ő látta Ipolyt ’s minden megtörtént. Fiatalaink egymás szemében olvasák az érzeményt,mit értének, de csak két szót, neveiket, válthattak egymással A’ nap, mellyen egymást látták, jan. 17ke vala, Florenczben kibékülés napjának neveztetik, E’ perez óta más gondolata, más óhajtása Ipolynak nem vala, mint látni azt, kit szeretett; folyvást ablakai alatt járt ’s hol a’ lyány , ott megjelent a’ fiatal férfi is ; ő semmi időtől nem tartott 's órákiglan várt, hogy egy másodperczig lássa őt, pedig gyakran, egy intésen egy pillantáson, egy szón kívül egyéb jutalom nélkül, mert Dianora szigorú erkölcsű családhoz tartozék és gondosan szemmel tartatott. — Egy napon észrevévé Dianora duennája, mi történt a’ két fiatal közt, bejelenté azt a’ lyány atyjának ’s Dianora parancsot kapott, többé el nem hagyni a’házat. A’ legfényesb remények ’s arany álmakra valódi fájdalmak következtek. Egy ideig rejtve volt Ipoly előtt szerencsétlensége ; azt vélé , rövid távollét, rögtöni megbetegedés tartja Dianovát távol. Ő folyvást járt kedvese ablakai alatt, meglátogatá a’helyeket, hol őt meglátni reményi, de hasztalan , meg nem látta őt. Egy este végre kéz nyúlt ki az ablakrács deszkáji között ’s Ipoly lábaihoz levelbe esett. Fölemelé azt, egy madonna előtt égett lámpához, ment’s olvasá : „Atyám tudja, hogy szeretjük egymást ’s eltiltott látásodtól. Élj boldogul örökre.“ Ipoly azt vélé meg kell halnia. Viszszatért Bárdi palotájához ’s reggelig Dianora ablakai alatt maradott, reményivé, hogy meg egyszer felnyílik az ablakrács , de az zárva maradt. Megviradt’s Ipoly lakába volt kénytelen menni. Öt hat évét töltött azonkép és szintúgy hasztalan; Ipoly mindinkább szomoritva jön; hozzá intézett kérdésekre ali° felelt; magát anyját is elutasító. E’ hoszszu szenvedéssel nem viselheté többé, ereje eltűnt megbetegedett. Florencz legjobb orvosai hivattak segélyül, de betegsége okát egy sem tudta kitalálni. Hozzá intézett minden kérdésre fejrázással és szomorú mosolylyal felelt. A’ gyógyászok csak annyit tudtak meg, hogy forró lázban szenved ’s meg kell halnia, ha az gyorsan el nem távolittatik. Anyja nem távozik tőle ’s esengve kérte őt betegsége oka fölfedezésére, mert ama finom érzéssel jól eltalálta, hogy a’ kór nem csupán testi szenvedés, hanem nagy lélek fájdalmon is alapul. Ipoly hallgatott, de lázi őrjöngés közben beszélt. Anyja mindent megtudott, megtudá, hogy fia Dianorát szereti. Künyüs szemekkel hagyta el fia kórágyát. Jól tudta a’ szegény nő, hogy Dianora atyjától mit sem várhat; ismerte a’ két családot elválasztó mély gyűlöletet ismerte a’politikai pártok hajthatlan nyakasságát. Arra nem is gondolt, hogy férjéhez forduljon, hanem barátnőjökhez, Bárdi Lucziához sietett. E’ barátnő Florene töl félórányira villa Moticelli nevű mezei házban lakott. Ő Dianora nagynénje vala. Luczia megigérel a szegény vigasztalatlan anyának, hogy fia és Dianora meglátandják egymást, mert ő maga is kívánta megszüntetni az ellenségeskedést,a melly a’ két családot elválasztá. Ipoly anyja ,Buondelmonte-palotába tért viszsza. Fia zárt szemekkel, nyitott szájjal még mindig kórágyán fekvék. Az orvos fölébe hajolva fejét rázá, mint az, kinek reménye többé nincs. Az anya mosolygott A’ gyógyász, eltávozta után ő foglalá el annak helyét ’s fia ágya fölébe hajolva hideg verítéktől nedves homlokát megcsókol;» és félhangon szóla: Ipoly, Dianorát meg fogod látni! A’ fiatal férfi szemeit rögtön felveté ’s anyjára nyugtalan pillantásával tekintett az elitéltnek, kinek azon perezben jelentik a’ megkegyelmezést, midőn lábát a’ máglya első lépcsőjére tette. Azután átkulcsolá karjával anyja nyakát és kiálta: „Az anyám, anyám, gondold meg jó, a’ mit mondasz !“ —Én neked , fiam, igazságot mondok ; te szereted Dianorát, nemde?4 — „Ah, anyám, szeretem !‘* __ ,Te azt véled, hogy örökre vagy tőle elválasztva!—„Fájdalom , úgy van 4— ,’S azért akarsz meghalni?4 — Ipoly sóhajt nyomott el ’s anyát szivéhez szokta. — ,Nem, te nem fogsz meghalni, monda anyja, Dianorát meglátod ’s ha ő szeret téged, még szerencsések lehettek.4— Az ifjúnak nem volt ereje válaszolni; szemeiből könyök patakzának. Nagy fájdalomtól régóta nyomatott szivének ez örvendetes hírre, úgy látszék, meg kell szakadnia; azután újra meg újra elbeszéltete magának mindent ’s meg nem unta hallgatni az édes szavakat; mint hervadó virág a’ reményt,mit neki anyja nyújtott. Végre könyökére támaszkodott, anyjára nézett ’s mintha olly nagy szerencsét nem hihetne, kérdés ,’S mikor fogom őt meglátni?4 — ,.Ha eléggé erős leszesz villa Monticeliig elmenni, válaszolt az anyja. — ,Ah, anyám, én mindjárt akarok menni.4 Megkisérte fölkelni, azt azonban nem teheté ’s erőtlenül hanyatlott ágyára viszsza. A’ szegény anya letérdelt, esengve kérte őt, lenne türelme’s megnyugodnak látszék Másnap az orvos, ki haláltól félté, már lázszabadnak lelte. Az érdemes férfi nem tudta, mit gondoljon. Ipoly ereje lassanfeint viszszatére , türetlenségéhez képest igen lassan , más nap mégis fölkele ’s három nap múlva annyira felüdült , hogy kimehetett. A’ városban nagy ünnepély volt jelentve, villa Monticelliben tartandó; valamennyi Bárdi meg volt hiva, de Buondelmontiék közül természetesen senki, mivel ezek gnelfpártélén állának.—Bárdi Dianára vonakodék elejénte részt venni az ünnepélyben, mert ő is gyönge volt és beteg; de Luczia nagynénje kiváná azt ’s Dianora végre, ha fejrázva is, beleegyezett. Azután fölékesité magát, mert a’ hölgy homlokának, bár szive szomorú volna, szépnek kell lenni mindig, így jött Dianora Monticelli villába. Az ünnepély fényes volt. Minden nagy ghibellin család jelen vala ’s Dianora végre megkérdé nagynénjét, miért kívánta annyira, hogy ő is daczára gyászának megjelenjen. Luczia inte neki, követné őt, hoszszu tornáczba ’s a’ kápolnával határos szobába vezeté őt. Ajánlván neki, hogy itt néhány perczig várjon, becsulná maga után az ajtót ’s eltávozott. A’ szobának két ajtaja volt; az egyik kis kabinetbe, a’másik kápolnába nyílt. Kevés perez múlva Dianora könnyű zörejt hallá; oda fordult, honnan e’ neszteni látszék; ekkor az ajtó felnyílt ’s Ipoly lépett be. Dianora