Piarista gimnázium, Tata, 1870
A rajztanításnak feladata a gymnasiumi nevelésben, tekintettel az életre s a gymn. reáltantárgyakra. földi boldogságnak alapját három ismeret szerzi meg : 1. a nagy természet vizsgálása az örök igazság értelmében; 2. önhajlamaink fékezése egy velünk született erkölcsi törvénynek — a valódi jónak — érdekében; 3. egy lélekemelő gondtalan szórakozás, mely az igaznak és jónak alapján születik, a szépnek élvezete.“ E sorokat, habár az író megnevezése nélkül leltem egy olvasókönyvben, eléggé figyelemre méltókként írtam jegyzeteim közé még azon években, midőn tartalmuk igazságát sejtettem inkább, mint beláttam. Tapasztalataim mindinkább nyomatékolják azt, s jól esik olvasnom ugyanazon fogalomnak számtalan alakban előfordulását oly elmék hagyományaiban, melyek tekintélye elévülhetlen. Minden rendes gondolkozást, s jelesen szellemirányzó bölcselők kiváló gonddal értelmezik a szép, igaz és jó elveit, s ezeknek életünk nemesítésére ható üdvös befolyását. A kalokagathiat lelkesen ajánló hellen tudomány óta a józan művelődés a szellemi élet e hármas egységének minél teljesebb megvalósítását vallja igazi alapjának. Ez alapon célszerüleg haladva jutnak egyéni, úgy mint társadalmi törekvéseink az élet nagy feladatának helyes megoldására. Ez okból kell a nevelés és oktatásnak is minél inkább ez elveket alkalmazni s annak elérésére legczélszerűbbeknek bizonyult eszközöket serényen felkarolnia. A művelődés történetét alaposan ismerők tudják, hogy ez általán helyeselt, sőt magasztalt elvek foganatosítása az emberi szellem korlátoltságánál fogva majd mindenkor némi részben félszegül történik. Innét az erre amarra elhajló rendszerek s aránytalan törekvések téves eredményei. Eléggé kitetszenek ezek a mai kísérletek kinövéseiben szintúgy, mint a hajdaniakéban, ha azokat bíváló szemle alá veszszük. Bármennyi hiányát ismerjük is fel azonban napjaink művelődési irányzatának, azon buzgalmat lehetetlen nem méltányolni, mely a szép iránti érzék kifejtése s folytonos nemesítésével igyekszik alapot készíteni az igaz s jó felfogása s valósításának. Csakhogy mint mindenben, úgy e fölöttébb fontos műtétben is könnyen megtörténhetik, hogy a legjobb szándékú törekvést egészen váratlan eredmény lepi meg. Innét van, hogy sok mondanivaló jut még a jövő kornak is azok meszszeágazó részleteit s gyakorlati alkalmazását illetőleg. Szerény gondolataim távol vannak attól, hogy korszellem mozgatólag hassanak , de a parányok elméletéhez képest nem vélem fölöslegesnek azon szemerke járulékot sem, melyet a tapasztalat teréről, korunk komoly kérdéseinek egyikéhez, legalább eszme gerjesztésül benyújthatok , óhajtván, hogy az itt gyöngén tolmácsolt óhajtás erősebb szervek által hathatósabb nyilatkozást nyerjen. A rajztanítás fontossága már a régi hellén nevelésben is nagy méltánylatban részesült, hol az írás, olvasás mellett a testgyakorlat és rajztanítás képezi az első nevelés alapját, s az utóbbi időben már több ízben lelkesen üdvözöltetett azok részéről, kik annak didaktikai sőt paedagogiai jótékony befolyását tudják. Hogy azonban e hasznos intézmény még mindeddig nem látszik nálunk azt eredményezni, mit attól vágyva óhajtunk, nem illetéktelen részről eléggé hallatszik. Oka a különböző szempontból felfogott eljárás a tanítás körül; az eredmény a szerint a mint pusztán némi kézi ügyesség megszerzése, az anyagi vagy szellemi érdek előnyösítése a vezérirány, egymástól nagyon elütő. Itt tekintve a tanoda tárgyainak harmonikus öszszege között a rajzolás tanítását, annak a gymnasiumban első rendben didaktikai és paedagogiai előnyeit veszem fontolóra. Az iskolai rendszernek nagyfontosságú feladata a szellem öszhangzatos kiképzése az öntevékenységre, mely cél elérésében, úgy hiszem nagy jelentőségű a helyes látás kifejlesztése. A látás magában véve művészet már, azt tanulni kell, mondja Pestalozzi. Mi által lehet pedig a látás tehetségét alaposabban kifejleszteni, mint a rendszeres rajztanítás által, melynek feladata a szemmértéket, s megfigyelés tehetségét, az egésznek tiszta átpillantását, s minden látható tárgy egyes részleteinek kellő méltatását az ifjúban felébreszteni s kiképezni. Ez már magában véve is elég volna, hogy a rajz a rendes tantárgyak között helyet foglaljon. Pedig ezen kívül mennyi kézi ügyességet kölcsönöz az ifjúnak, hozzá szoktatja őt a pontossághoz és tisztasághoz, s kiöli