Piarista gimnázium, Tata, 1870

i belőle az önhittséget, a lelki idéttelenség e rút nyava­lyáját; eszközlője az ízlés nemesedésének, a valódi mű­­érzelem kiképzésének s az aesthetikai műveltségnek egyik leghathatósabb előmozdító közege. Szóval, mint a lélek szendergő tehetékeinek ébresztője tűnik fel a kel­lemes alakzatok élesebb és részletesebb megfigyelését s utánzás kifejezését igénylő foglalkozás. A rajz több oldalról tekintve már kezdetben a há­rom egységes elvnek valósítására szolgál, ha nem pusz­tán gépies utánzásra szorítkozik, hanem felöleli minda­zon hajlamokat, melyek a gyermekkel mintegy vele születtek. E szép lelki tehetségek helyes irányban ké­pezve oly erős támaszaivá válnak későbbi tanulmányai­ban az ifjúnak, hogy csak általuk szerezheti meg magá­nak ama valódi gyönyört, melyet a tudományokkal való­­ foglalkozás nyújt. A rajztanításnak tehát nem feladata új szellemi tehetséget teremteni, hanem csak a gyermeki szív művészi hajlamainak szunyadó csíráit felébreszteni s növelni. Kisérjük csak kissé figyelemmel a gyermeket zsen­ge korában, tapasztalni fogjuk, hogy ártatlan kedélye mennyire felvidámul a szabad természet ölében, mint fut nagy elevenséggel a tarka pillangó után, keresi az egyes rovart vagy szebb virágot, s ostromolja ezer meg ezer kérdéssel kielégíthetlen tudvágya nevelőjét; tekint­sük meg játékában, a­mint egy malomkereket vagy ha­jócskát készít, az esővíz pocsolyáiban vagy a patak medrében, s mily örömujjongva kiséri sárkánya röptét a magas légben, vagy mennyi buzgósággal rajzolja le az előtte ismeretes tárgyakat papírra, homokba, néha még mások boszúságára a falra is: nem valódi jelen­ségei-e ezek a minden szép és hasznosra törekvő szel­lemi erőnek ? S mégis, mi oka annak, hogy e szép nyilvánulásai az ártatlan kedélynek, e valódi költöiés boldogsága a gyermekvilágnak már hetedik nyolczadik évében fogyni kezd, míg lassanként a nyilvános isko­láztatás minden jó irányú törekvései daczára egészen megszűnik? A baj valódi okát, úgy hiszem eltaláltam, ha azt korunk ferde eszméiben s elkorcsosult ízlésében keresem. A nevelés harczosai méltán panaszkodnak e tekintetben, mert míg azelőtt a gondos házi nevelés az isteni félelmet, felebaráti szeretetet s szerénységet ipar­kodott meggyökeresiteni a fogékony szívben, távol tart­va körétől mindazt, mi nemes érzelmeit megmételyez­hetné: most a szülők nagy része a csaknem fejletlen gyermeket, mint kiváló lángészt, korát meghaladó is­meretekkel biró elmét dicséri, gyermeki naivságából korán kivetkőztetni iparkodik, s minden törekvését in­kább a speculativ anyagi jövő kényelmeinek biztosítá­sára, mint a szellem valódi kiképzésére fordítja. Jóllehet a gymnasiumi nevelést képező minden tárgy, s az egész tanítási módszer iparkodik a jelenke­­­ző ferde kinövéseket nyesegetni, mégis kiválóan a ter­mészettudományoknak s rajznak feladata a szunyadó gyermeki léleknek szárnyat kölcsönözni, hogy a min­dennapiasságon kissé felülemelkedve, ne csak azt ke­resse, a mi anyagi hasznot nyújt, hanem a szellemi ter­mékekben is találjon nemesebb ízlése valódi gyönyört. Mindkét tudományágnak tárgyát maga az örökké szép természet teszi, annak egyes részleteivel foglalatoskodik, és a köztük uralkodó arányosságot s összhangzatot tün­teti fel. Míg a természettudomány részint a termények kül­alakját, szervezetét s hasznát, részint pedig az előfor­duló tüneményeket, azoknak okait s a változhatlan ter­mészet törvényeit ismerteti, addig a rajznak tulajdonké­pes feladata megfoghatóvá tenni a gyermeknek, mint képezhetők egyes síkok a vonalak arányos összetétele által, s hogyan alakulnak síkok által a testek. Ehhez járulnak még ama szabályok, mint lehet a vonalak ará­nyos kisebbítése vagy halványításával a testeknek va­lódi távolságát s a fény behatását azokra úgy feltüntet­ni, a mint az a szemlélőnek valóban látszik. Ez a meny­nyire lehet tapasztalatilag előadva valódi gymnastikája a szellemnek, általa nemcsak a látás fejlődik, hanem az ítélet is napról napra erősbödik. S mennyi van av­val nyerve, ha e foglalkozásban némi kitartás is esz­közölhető ! De a kedély sem marad tétlen ez alatt; mert míg az értelem műve hiányait látja, az érzelem mindjobban tapasztalja a nehezen utánozható példány szépségét, s az által, hogy aránytalan vagy elnagyolt műve oly gyarló másolatja az eredetinek, mindinkább feltűnik előtte ennek szépsége, növekszik szépészeti ér­zése s finomodik ízlése. Két czélt érünk el tehát a rajz által: a testek helyes megbírálását, s a valódi szép iránti fogékonyságot, mely ketté teszi az igazi művelt­ség alapját. A gymnasiális rajztanítás nem követelhet a tanu­lóktól egy külön u. n. talentumot, nem is foglalkozha­­tik csupán az ügyesebbekkel, hanem mindannyitól ál­talános figyelmet és szorgalmat kíván, és ép ez által válhatik minden tanulóra hasznossá. A külön természe­ti adománynyal felruházott ifjúnak művészszé való ki­képzése nem lehet a középtanodai rajztanításnak fela­data, de ennek is hasznára válik, mert rendszeres ala­pot, helyes látást szerez magának, mi magasabb tanul­mányaiban kiválóan segítségére leend. A rendszeres rajztanítás az egyes tantárgyakban, és az élet anyagi jólétének megszerzésében is nagy elő­nyére válik minden tanulóra nézve. Mennyire fontos például minden oktatásban, hogy az ifjú a tárgyakat részeik összefüggése szernt szemlélje, egyes dolgokat helyesen elképzeljen, sőt szükség esetében lerajzolni is tudjon. Vegyük csak a természettudományt, melynek tanításában leginkább megkivántatik a szemléltetés. A mily szép és gyönyörködtető e tárgy, ha helyesen ke­zeltetik , és oly száraz és nehéznek tűnik fel a kezdő előtt, ha azt a kellő kísérletek vagy képek nélkül kell be­tanulnia. Van-e nehezebb valami, mint egyes tárgynak sajátságos leírását megtanulni, ha azt soha sem láttuk ?

Next