Piarista gimnázium, Tata, 1877
A föld mint égitest. Csillagászati rajz. Több idevágó munka után irta: Vécsey J. Bökény. Midőn csendes derült nyári estén valamely sik mezőn, tengeren vagy tavon megállunk és szemeinket szabadon körüljártatjuk, úgy tetszik nekünk, mintha valamely nagy üres félgömbnek középpontján állanánk, és miután a nap azon gyönyörű égi test, melynek fénysugarai elözönlik az eget és földet, amelynek jótékony melegét tapasztaljuk, lenyugszik, beáll az est; fölöttünk pedig köröskörül a lehajló félgömb felületen különféle fénynyel ragyogó testek jelennek meg, melyek a sötétség növekedtével mindig nagyobb számban és fényben tűnnek elő s a teljes éj beálltával nagyszerű látványt nyújtanak a szemlélőnek. Ezen beláthatlan űrben (félgömb-felületen) ragyogó testek égi testeknek vagy csillagoknak neveztetnek; — ezek együttvéve alkotják a világrendszert s a csillagászatnak tárgyaiul szolgálnak. Az égi testek, általában kétfélék: önfényüek és sötétek. Azon testek, melyek nemcsak önmagukat, hanem más testeket is láthatókká tesznek, önfényüeknek hivatnak, ezek látszólag egymással szorosan összefüggő, elválaszthatlan csoportokat képeznek, és minthogy azon rövid idő óta, melyre az emberi észlelések vonatkoznak, egymás irányában helyzetöket meg nem változtatták, legalább annyira nem, hogy ezáltal a csillagos ég más alakot nyert volna, — állócsillagoknak vagy napoknak neveztetnek. Ilyen a mi napunk is, mely hasonlóan önfénynyel bir. Az álló-csillag névre azonban meg kell jegyeznünk, hogy az ma már csak puszta név, mert a tudomány kimutatta, hogy minden égitest mozog s meghatározott pályát fut be, mely azonban töméntelen távolságánál fogva általunk s látszereinkkel többé nem észlelhető. Az állócsillagok nagyságát, földünktőli távolát és pályáikat töméntelen távoluk miatt biztosan számba nem vehetjük, csak néhány 7- nak, a közelebb esőnek távolát tudjuk megközelítőleg, ezek közül a mi napunk 21 millió, a Sirius 18, a Vega 20, az Arcturus 33 billió mérföldre van tőlünk. *