Piarista gimnázium, Tata, 1882

■L I. A nyelvről átalában. A nyelv átalában véve gondolatainknak kifejezése, megtestesítése czikkelyezett hangok, azaz szavak által , minek folytán mások is ké­pesítve lesznek gondolatainkat e hangok, szók — mint jelek által föl­fogni, megérteni. A beszéd a használt szavak belseje , érteménye , a nyelv a szólás­képesség ; beszélni pedig annyit tesz , mint értemény­­nyel bíró czikkelyezett hangokat, azaz szavakat hallatni. Czélja belsőnk külsőítése, gondolataink közlése ; vagy Herder szerint a nyelv az em­ber képzésére szolgáló különös eszköz.1) Nézzük röviden a beszélés mechanizmusát. A hang a tüdőből ki­­tóduló levegő folytán képződik a gégefő hangrésében, ahol a levegő rezgésbe jő; azután keresztül hatol a szájon , hol a szótagolás törté­nik. A hangot különféle módon idomítják a hangrés izmai kitágulásuk és összehúzódásuk által; a szótagolást pedig a nyelv, a szájpadlás, az arczizmok és ajkak eszközük. „Az értelmes beszéd létrejöttére azonban még egyéb is szükséges, mert nyilvánvaló , hogy a szóban forgó ide­geknek az eredő helyükön való izgatása csak rendetlen, a kiváltott nyelv, száj, és gége mozgások is csak rendetlenek lesznek. Vannak ugyanis az agyvelőben az említett idegekkel összefüggő ideg­készülé­kek, vagy ú. n. idegközpontok, amelyeknek mindegyike csak egy-egy határozott czélú működésnek felel meg, ezekhez érkeznek meg — úgy­szólván — a gondolatok parancsai; itt rendeződnek ezek, s innen in­díttatnak meg ama gége, száj és nyelvmozgások , a melyek az embe­ri beszédet alkotják.“ ) Ezen sajátszerű ideg­központok a beszélő te­hetség szervi központjai, —■ s Broca meghatározása szerint a harma­dik homloktekervény baloldali részén fekszenek. Ezen idegekről az aphasia — vagyis a beszélő tehetség rogsoin elvesztésének esetében, ha különben még az értelmi tehetség megmaradt, azt tapasztaltatták hogy őket rögtöni bénulás érte, az oly törpefejű egyéneknél pedig, kik sohasem tanultak meg beszélni, ezen idegek idült sorvadtságát derí­tette ki a vizsgálat.1 2 3) — Vessünk még egy pillantást etym­ologiájára, vagyis az etymon szó szerint a szónak valódi jelentésére. A zsidóban a nyelvet safa(h) fejezi ki. Gen. XI­­I terra autem erat labii unius, adat safa(h), de safa(h) tulajdonképen labium. 1) Idézi Steinthal „Ursprung der Sprache“ 61. 1. Berlin, 1851. 2) Topinard „Anthropologia.“ 200—1. 1. 3) Topinard. i. m. 137. 201. 1. 5

Next