Piarista gimnázium, Tata, 1907
A szülők és az iskola. A gyermekek nevelői a természet rendje szerint elsősorban a szülők. A társadalmi viszonyok azonban olyan igényeket támasztottak, hogy a szülők egymaguk a teljes nevelést nem végezhették s igy a nevelésnek egy jó része az iskolának jutott. Minthogy a nevelés munkája így megoszlott, természetes, hogy a közös fáradozásnak csak úgy lehet eredménye, ha a szülők és az iskola a nevelés elveiben, a nevelés céljának elérésében karöltve, egymást támogatva, a legszebb harmóniában munkálkodnak. A legtöbb intézetben meghonosodott már az a szokás, hogy a rendes időszaki értesítőkön kívül a tanár mindannyiszor küld a szülőknek írásos tudósítást, valahányszor a tanulóknak akár szorgalma, akár viselete ellen kifogása van. De a tanárok a megmondható, milyen kivételes eset, hogy a szülők az ilyen tudósítás kézhez vétele után felkeresik-e az illető tanárt a teendők megbeszélése végett. Miért a nemtörődömség? Kiveszett talán a szülői szívből a gyermek iránti szeretet? Vagy az emberek nem a tudást, a lelki műveltséget, hanem csak a bizonyítványt tartják szükségesnek a boldogulásra? Avagy talán megvetik a nevelés fárasztó munkáját s nem tartják érdemesnek a gyermeki lélek alakításával foglalkozni? Van-e ennél ideálisabb munka, magasztosabb foglalkozás a földön? Ha gyönyört és boldogságot nyújt a művész munkája, ki a durva kőből szobrot, a festék masszából képet teremt, nem százszorta nagyobb gyönyör, állandóbb boldogság jóvá műveltté, nemessé alakítani a csiszolatlan, forma és tartalom nélküli gyermeki lelket? Ne gondolják a szülők, hogy midőn gyermekeikért a tandíjat lefizették, a könyveket megvásárolták, ruházzák, táplálják, már eleget tettek a szülői kötelezettségnek.