Katolikus főgimnázium, Temesvár, 1884
Az értelmi megismerés elmélete aquinói szent Tamás nyomán: lamvero inter Scholasticos Doctores, omnium princeps et magister, longe eminet Thomas Aquinas. — Nulla est philosophiae pars, quam non acute simul et solide pertractant: de legibus ratiocinandi, de Deo et incorporeis substantiis, de homine aliisque sensibilibus rebus, de humanis actibus eorumque principiis ita disputavit, ut in eo neque copiosa quaestionum seges, neque apta partium dispositio, neque optima procedendi ratio neque principiorum firmitas aut argumentorum robur, neque dicendi perspicuitas aut proprietas, neque abstrusa quaeque explicandi facilitas desideretur. Leo XIII. Encycl. Aeterni Patris. 1. Kant transcendentális logikájában azt ígéri, hogy az eszme eredeti jelentményét, melyben azt Platon vette s mely a lefolyt idők szellemi áramlataiban nagyon elmosódott, újra vissza fogja állítani s annak a philosophia terén ismét tiszteletet szerezni. De mielőtt azzal, a transcendentális nyelvhasználat értelmében, az ész három állítólagos absolut fogalmát jelölné, nagy negéddel fölszólítja mindazokat, kiknek a philosophia szivükön fekszik, hogy az eszmét eredeti jelentménye szerint, mint azt ő meghatározta, fogadják védelmükbe, nehogy ismét ama téves kifejezések közé kevertessék, melyekkel a fogalmak különféle nemei gondatlan rendetlenségben jelöltetnek s igy a tudomány kárt szenvedjen. Kante kívánsága reményen fölül teljesült, mert követői a kedves védencet annyira cirógatták és magasztalták, hogy áhitatos buzgalmakban majd félistenné formálták át, amennyiben legalább részben isteni tulajdonságokkal ruházták föl; majd meg, hogy mesterek nagy művét betetőzzék, egyenesen Isten trónusára ültették. A bölcselő szellem e magasra törő erősödései, melyek a Kant utáni korszakot kiválóan jellemzik, világosan mutatják egyrészt azt, hogy a königsbergi bölcs hiába fáradozott, midőn az eszme eredeti jelentményét törekedett visszaállítani; másrészt azt, hogy az eszmék természetére vonatkozó kérdés a tulajdonképeni sarkpont, mely körül minden más bölcseleti kérdés forog, úgy, hogy a különböző philosophiai rendszerek formai tökélye és szilárd alapossága egyedül annak helyes megoldásától függ, ugyannyira, hogy minden túlzás nélkül azt állíthatjuk, miszerint az eszmékre vonatkozó hamis és ferde nézetek, melyek eddig sok bölcselő fejében megfogamzottak, mintegy gyökerét képezik ama tévedéseknek, melyek a tudomány igéző és termékeny mezejét oly sivárrá és komorrá teszik. Kívánatos tehát, hogy feladatunkhoz képest ez alapkérdésre kiváló súlyt fektessünk, egyúttal arra törekedve, hogy sz. Tamás lángelméjének világosságával eloszlassuk azt a sötétséget, mely az újkori philosophia egén az eszmék kérdése fölött borong. "