Állami főreáliskola, Temesvár, 1887

Dr. Tauffer Jenő, temesvári m. kir. állami főreáliskolai iskola­orvos és egészségtan-tanár jelentése az 1887—88. tanévről. Még ezelőtt 10—15 évvel, ha kimondta a tanító, hogy egyik-másikunk­nak iskola-betegsége van, a bajt rövid úton gyógyították meg, s még meg­nyugtatásul is szolgált a szülőknek, hogy egyéb baj nincsen. Pedig sokszor csalódhattak úgy a szülők, mint tanítók a szegény tanulók rovására. — Ha ma mondjuk ki egy tanulóra, hogy iskola­betegsége van, már egyúttal a felül is gondolkozunk: minő más pályára adjuk hát, ha iskolába nem való? Azt hiszem, mindkét felfogással túlságba megyünk. — Nem egyszer hallunk a tanulóktól múló panaszokat szédülésről, fej-, hát-, láb-, szemfájásról, s ha ekkor otthon tartjuk vagy az osztályból elbocsájtjuk, alig telik bele '0—1 óra, már megint vígan játszva találjuk őket. — Valljon mindig restség vagy a feleléstől való félelem volt az ok a panaszra ? Nem mindig. Kísértsük meg csak önmagunkon, néhány vagy akár csak egy órán keresztül testünknek meg nem felelő méretű padban ülni, különösen, ha valami a szép egyenes, vagy például mint az írás, a hajlott ülést kívánja: rövid idő múlva egészen furcsa helyzetekbe rakjuk lábainkat és nyújtóztatjuk derekunkat, kivéve, ha az illem abban nem korlátoz. De a szigorú tanár pillantása hathatósabb minden illemszabálynál, s bizony a szegény gyönge testalkatú gyermek hamar kifárad az egyidejű szellemi és testi munkában. Egyenesen kell ülnie, mert a fegyelem így kívánja, pedig a pad alkalmatlan, a hely szűk, de gyönge izomzata azt sokáig nem birja, elernyed és görbén ül; — háta kidomborodik, mellkasa összeesik, így tart ez pár percznyi szünettel 3—4 órán át folytonosan. Vegyünk szemügyre most egy ilyen helyzetben levő gyermeket. Medenczéjének kemény alapját képezi a pad ülése, melyre egész felső teste előre görbülve nehezedik.­­ Míg felegyenesedett helyzetében a hasüri és mellkasi szerveknek bőséges helyük van a légzési mozgásokkal járó kitérésekre, addig most a has és mell összenyomva lévén, alig tehetnek valamely mozgást s ennek megfelelőleg a tüdők, szív és belek mozgása is korlátozva van. 1

Next