Állami főreáliskola, Temesvár, 1887
A többé-kevésbbé szűk tanterem levegője amúgy is romlott, porral, ártalmas gázokkal telített; ha most még ezenkívül a tüdőknek csak kis felülete juthat érintkezésbe levegővel, s így ami még belőle a vér élenyítésére felhasználható lenne, korlátozva jut hozzá: aránylag csak kis mennyisége a vérnek elengülhet, és csak szénsavtartalom halmozódhatik föl benne. Azonkívül a fokozódott hasüri és mellkasi belső nyomás által a vér egyenletes elterjedése is akadályozva van, minélfogva a tüdők és szívben, a hasüri és a medenceszervekben pangás, vérfelhalmozódás jön létre. Mik mindezeknek a következményei ? Elsősorban a könnyen, utóbb a már nehezen vagy sohasem múló iskolabetegségek. Azt mondhatnák középiskolai tanártársaim: de hát hogyan van az, hogy a rest tanulók többször panaszoskodnak fejfájásról, szédülésről, sőt még a véletlen orrvérzés is az ilyeneknél fordul elő gyakrabban; kétségtelen, hogy addig fúrják orrukat, mígnem az vérzeni kezd. Ennek egyszerű magyarázata van: a rest tanulók rendesen félnek is, és ha feleltetésre kerül a dolog, míg a tanár jegyzőkönyvében keresgél, a nagy csöndben nem egy tanulónak lenne hallható szívdobogása. Tehát ideges, fokozott szívműködés jön létre, mely kettőzött erővel hajtja a vért az erekbe. De ugyanekkor szinte két rétbe meg is lapul a, szegény fiú, amint feladatát előre olvassa. Ez által a vérkeringés szabad menete még fokozódtabb mérvben van gátolva. E szerint természetes, hogy, ha ez gyakran megesik, a nagyfokú vérpangás miatt fejfájás, szédülés, orrvérzés, szemhurutok fordulnak elő és épen a rest tanulóknál leggyakrabban. Míg ennek az úgynevezett „druckolásnak“ megvan a maga mulatságos oldala, addig megvan a sok hátránya is, azért a valódi emberbarát ezt nem fogja gyakorolni. Némely iskolában a tíz percnyi szünetekben nem bocsátják az udvarra a tanulókat, azon, nem tagadom, némileg igazolt tanügyi elvből indulva ki, hogy az órák közötti játszás után, különösen az alsóbb osztályokban, csak nehezen tudják a gyermekek figyelmüket megint egy tárgyra koncentrálni, úgy, hogy az órának jó része eltelik, míg a csend, rend, figyelem ismét helyre áll. Hát ennek a dolognak két oldala van; igaz, hogy nehezen jönnek játék után megint rendbe, de valljon nem annál jobban figyelnek-e azután, ha kissé kipihenték az első, majd a második és harmadik óra szellemi fáradalmait. — Ha a tanulókat a tanterem elhagyására nem kényszerítik, jó részök rendesen ülve marad és olvas a következő órára előre. — Valljon ez nem fárasztja-e ki a fiatal gyermek elméjét annyira, hogy azután már, ha akarna, sem képes figyelni? Bizonyára így áll a dolog. De ehhez jön még a kérdésnek a már említettem egészségtani szempontból való megítélése is. Tehát, míg a paedagogiai felfogás egyoldalú megvilágítása a mellett szól, hogy a 2. és 3.