Gonda Béla szerk.: A Tenger 14. évfolyam 1924
1-6. füzet - Dr. Havass Rezső: Magyar emlékek Dalmáciában (Képekkel)
MAGYAR EMLÉKEK DALMÁCIÁBAN Irta : Dr. HAVASS REZSŐ —• Képekkel — A tengernek nagy gazdasági és politikai jelentőségét az Árpád- és az Anjouházból származott, messzire tekintő nagy királyaink már évszázadokkal ezelőtt fölismerték s jól tudták, hogy csak az az ország lehet igazán hatalmas és gazdaságilag független, melynek tengere van. Ezért Szent László és Kálmán, kik Dalmáciát elfoglalták, II. István, II. Géza, III. Béla, Róbert Károly és Nagy Lajos mindig törekedtek hatalmukat megszilárdítani Dalmáciában, melynek virágzása összeesik Magyarország fénykorával. A magyar uralom Dalmácia egyes részei fölött a XI. század végétől a XVI. század elejéig, tehát több mint négy évszázadon át tartott s Nagy Lajos alatt egész Dalmácia, a Quarnerótól Durazzóig, Magyarországé volt. Dalmáciának a magyar szent koronához való ragaszkodását történelmünk számos adata bizonyítja. Midőn 1797-ben a campoformiói béke következtében a régi Velence megszűnt , Dalmáciát Ausztriához csatolták, Dalmácia városai örömmel fogadták Ausztriát, mert megunták a velencei uralmat. A bécsi titkos levéltár s a haditanács iratai bizonyítják, hogy a városi nép, a papság s az intelligencia nem felejtette el a „magyar korona" fennhatóságát s Ausztria alatt Magyarországot értették. Spalatóban tekintélyes párt folyamodott a királyhoz, hogy a magyar koronához csatoltassanak. A mozgalom komoly jelleget öltött, a városokban s a szigeteken kitűzték a magyar címert, a papok a szószékről hirdették a magyar király iránt való hűséget, de Thugut, Ausztria akkori külügyminisztere, meghiúsította a magyar királysághoz való csatoltatást. Magyarország azonban nem mondott le Dalmáciára való jogáról. Maga az a körülmény, hogy Kaunitz kancellár 1786-ban, amikor Ausztria Dalmáciára szemet vetett, Pray tudósunkat bízta meg azzal, hogy II. Józsefnek, mint magyar királynak, Dalmáciára való igényét kimutassa: jogaink elismerését jelenti. 1802-től