Mladiáta János szerk.: A Tenger 30. évfolyam 1940
1-3. szám - Entz Géza dr.: Az ember és az állatvilág.
2 A TENGER AZ EMBER ÉS AZ ÁLLATVILÁG írta: ENTZ GÉZA dr. egyet, tanár. A következőkben arról akarok röviden egyet-mást emlékezetünkbe idézni, amit az ember az élők világával szemben véghezvitt azalatt, hogy a földet birtokába vette. Hogy ezt az elmefuttatást elvégezhessük, abból az időből kell kiindulnunk, amikor az ember a Földön megjelenít s meg kell állapítanunk, hogy milyen állattársaságban élt, mit tett ezekkel az állatokkal s hogyan illeszkedett be az akkori viszonyokba. Mikor az ember a Földön megjelent, a mai klimatikus viszonyoktól éltértek voltak a Föld létfeltételei. Az a korszak uralkodott, amit jégkorszak nevével szoktunk megjelölni A jégkorszak állatai közül csupán az emlősökről van tudomásunk, abból a tekintetből, hogy az ember milyen kapcsolatba jutott velük. Táplálékául használta őket föl, esetleg, mint a barlangi medvével, megküzdött, mert ő is a barlangban akart tartózkodni. Mint a gyermek, nem gondolt a jövőre, csak a saját fenntartását célozta akkor, amikor minden tekintet nélkül pusztította mindazokat az állatokat, amelyek, majdnem azt lehetne mondani, útjába estek. Az újabb kutatások azt látszanak bizonyítani, hogy a mammutot valószínűleg az ember irtotta ki. A barlangi medvéről ugyan ez nem állítható egész határozottsággal, mert legalább bizonyos területeken a barlangi medvék az idők folyamán degenerálódtak (Mixnic barlang). A hideg sarki klímához hasonló jégkorszakihőviiszonyok lehetővé tették, hogy ma csak a sarkkörön belül élő álatok egész Dél-Franciaországig el lehettek terjedve. Hogy ezek a sarkköri állatok, mint pl. a pézsmatulok, a zarándszarvas, sarki róka északra vonultak vissza, az a klímaváltozással kapcsolatos. De az akkor Európa-szerte elterjedt emlősök közül a vadló, vaditulok, bölények, tatár-antilope fokozatos térvesztésébe már nyilván az ember közreműködése is belejátszott. Tudjuk ugyan, ahogy ezek közül a vadlovak, vadtulkok, hosszú idővel a jégkorszak után is éltek Délkelet-Európában és hogy még a korai középkorban is benépesítették a füves pusztákat, de számban megfogyhattak. A megfogyatkozásnak egyik oka megint csak az ember, mert hogy a maga részére megfellelő életteret teremthessen, kultúrába vette magát a talajt. Megfogytak a legelőhelyek és így a pusztai állatok számának is meg kellett fogyniok. Ez az állatpusztítás csak példája annak, hogy mi történt akkor, amikor az ember egy új földrészt birtokába vett. Amit az emberről mondunk, az elsősorban az európai emberire vonatkozik, aki veszedelmes fegyvereivel és nagy kultúrigényével mindenütt borzasztó pusztítást vitt véghez az ősrégi állatvilágban. Szárazról és vízről megállapíthatjuk ezt. Például Szent Ilona-szigetére