Természetjárás, 1958 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1958-01-01 / 1. szám
A pfalzi udvar belső életével legalaposabban Károly Tivadar (1742— 1799) idejében ismerkedhetünk meg... ... Károly Tivadar az isten kegyelméből uralkodó többi fejedelemhez hasonlóan úgy vélekedett, hogy az isteni kegyelemben a szeretőtartás is bennfoglaltatik. A törvényes feleség kénytelen volt eltűrni, hogy Hubert mannheimi pék leánya ezen a réven szerzett érdemeiért megkapja a Bergstein grófnői címet, — egy szép színésznő pedig, Seiffert kisasszony, Heydeck grófnővé lépjen elő. „Fejedelmi bálvány" Részlet Ráth-Végh István könyvéből A címek ugyan nem kerültek semmibe, a nők annál többe, sőt ha a viszonyt az ég áldása kísérte, a balkézi sarjak költségei is az alattvalók nyakába szakadtak. A színésznő fia háromszázezer forintjába került az államnak: ennyiért vette meg neki apja Bretzenheim nagybirtokot. Ettől kapta nevét is, anyja érdermeinek elismeréséül pedig a császár birodalmi herceggé nevezte ki. Utóbb az új herceg Bretzenheimet elcserélte a bodeni tó melletti Lindau városával, majd ezt átengedte Ausztriának két magyarországi birtok fejében. A két birtok az annak idejében elkobzott Rákóczi-vagyon része volt: Sárospatak és Regéc. Az ősi eredetére annyira büszke magyar arisztokrácia pedig kebelébe fogadta az immár „regéci Bretzenheim” hercegi családot, de genere Seiffert kisasszony ... A Hegyalja és a Hegyköz regéi és mondái Nemcsak a tudósok kutatják a természet titkait: a nép fantáziáját is foglalkoztatja, miképpen jött létre ez vagy amaz. A Hegyalja—Hegyköz vidékének is gazdag a rege- és mondavilága. Talán nem is véletlen, hogy az ősi sárospataki kollégium könyvtárában őrizték az első magyar népmesegyűjteményt. ★ Már a honfoglaló vitézek is megjelentek mondavilágunkban. Amikor egy dombtetőről először pillantja meg Árpád Magyarország termékeny lapályát, így kiált fel örömteljesen: „Szerencsés ország!" Ezért lett annak a helynek neve Szerencs. Pedig a sorsa, korántsem volt szerencsés. Számtalan csata dúlt közelebbi és távolabbi környékén. A fallal körülvett, gyakran lőréssel is ellátott, ősi református templomok mind a háborús idők emlékei. Láthatunk ilyet Abaújszántón, Göncruszkán, Hejcén, Vizsolyon. Számos regét, mondát dolgozott fel erről a tájról Tompa Mihály. Ő ennek a hegyvidéknek a költője. Személye úgy hozzátartozik a Hegyaljához, mint Petőfi az Alföldhöz. Pataki diák korában ugyancsak bebarangolta a környéket. Ha errefelé túrázunk, tegyük be a hátizsákunkba Tompa verseskötetét is. Felejthetetlen élmény ott, a helyszínen olvasni ezeket a szép költeményeket. Verseiben új életre kelnek a lassan feledésbe menő népi hiedelmek. Megemlékezik az egykori csatákról. „Kemény harc volt Harangodon" (Szerencs szomszédságában) — írja a „Sárkánytörés”ben. Egy tó keletkezett a rengeteg kifolyt vérből s abban egy irtóztató sárkány tanyázott. Ez nemcsak a legelésző állatokat hordta el, hanem az embereket is megtámadta. Egy ízben azután rajtavesztett, mikor az egyik közeli helységből egy ifjú mátkáját ragadta el. Az ifjú szörnyű elkeseredésében nekirontott a szörnyetegnek s kaszáját a sárkány „nyílt torkába mértté”. A szörnyeteg ott fetrengett a parton s szörnyű kínok közepette pusztult el. ,,S ahol feltörte a gyepet — A sebzett tói sárkány — Hűvös forrás buzdula fel — Harangod sík határán”. S ezt nevezték Sárkánytörésnek. A török időkről szól a „Pogánykút” (ott fakad Hercegkút határában). Amikor híre jött, hogy közeleg a török, a lakosság otthagyva házait kimenekült az erdőkbe, nádasokba (nemcsak hatalmas erdők, hanem nagy kiterjedésű nádasok is voltak itt egykor: a Bodrogköz a szabályozás előtt a holt folyómedrek világa volt). A hegyoldalban a pincék színültig voltak óborral. A gazdák, hogy megmentsék, leeregették a hordókat a völgybe s a Pogánykút körül elásták. De hogy, hogy nem, a törökök valahogy kiszaglászták hol rejtőzik a bor, kiásták és alaposan nekiláttak. (Nesze neked Mohamed.) S közben egyre többen és többen jöttek, ahogy híre ment a zsákmánynak. Végül is a sok részeg török „. .. mint a zsák a szérűn, — Egymás hátán hevert”. Több sem kellett a közelben rejtőzködő lakosságnak: a helyszínen lekaszabolta valamennyit. ,,S ott, hol a pogány vér hajdan ömölt, máig — Pogánykútnak a hűvös bérc — forrás mondatik”. Telkibányán egykor arany- és ezüstbányászatot űztek. A bányák kimerültek, a földalatti kincs elfogyott, de megmaradt az emberek sóvárgása a kincs után. Kincs után kutatnak itt is, ott is. Hol a földet túrják, hol a barlangok odvaiban keresgélnek, hol meg az omladozó várnak földalatti folyosóit bújják. Mély meggyőződéssel, hogy ott rengeteg kincs van, csak meg kell találni a nyitját. Abaújváron Aba Sámuel egykori várának helyén az ekevas bőven forgat ki a földből cserépdarabokat, fegyvertörmelékeket, pénzeket. De ez mind semmi. „Van ott a földben elásva két eke, az egyik ezüstből, a másik színaranyból”. Állandóan kutatnak is utánuk. — A regéci várban is kincseket sejtenek. Konrád Ferenc óhutai fuvarosember — jó két évtizeddel ezelőtt — így nyilatkozott erről: ,,. . . a vár apránként rengeteg kincset harácsolt össze. Van abból most is jócskán, de persze meg kellene keresni. . .” Bizonyságul felemlítette öregapjának a kalandját, ,,. . . aki egyszer nagypéntek éjszakáján, éppen akkor szekerezett el a vár alatt, amikor két nagy villámláng csapott ki a kincsesgödörből. Az arany tisztult a villám által." Tompa Mihály is feldolgozott két ilyen kincses történetet, hogy mint rohannak vesztükbe a kapzsi kincskeresők. Az egyik a „Várhegy”-ről szól. „Hegyalján egy magas bérc — Várhegy nevet visel”. Lejtőjén szőlők díszlenek, tetején vár omladozik. Itt élt egy özvegy, hét fiával, ki állandóan kincsek után sóvárgott. Amint egyszer odavetődik a várhoz, látja, hogy „.. . a beomlott várpincében — Sok arany volt, hét káddal éppen”. Nosza hívja mind a hét fiát s szedik a kincseket edényekbe, lepedőkbe. A fiúk hasztalan mondják, hogy eleget gyűjtöttek már, s hiába figyelmeztetik anyjukat a fenyegető jelekre, ő csak árnyéknak, képzeletnek mondja azokat és csak harácsolja tovább a kincseket. „Anyám, anyám! s a két fiú Rémülten felszaladt . . . A vár pedig dörgés között Utánuk beszakadt; És a nőt, ott kapkodva még: Odaüté az omladék.” Telkibányától északkeletre, — a piros útjelzés mentén — emelkedik a bányahegy s lejtőjén a Vörösviz fakad. Erről az alábbiakat írja Tompa a „Verespatak"ban: Hajdanában arany- és ezüstbányák voltak a hegyben. Az itt dolgozó bányászoknak az volt a fizetsége, hogy szombat déltől estig a maguk részére bányászhattak. Elképzelhető, minő lázas munka folyt itt akkor. A hegy szelleme, megutálván a kapzsi népet: „barlangja ajtaján kilépett. — S hogy ellenségit elveszítné, — Hatalmas karját szétfeszíté". Hiába hívta estimára a harang a bámaszokat, hiába figyelmeztette őket rémülten a bányaőr: „Isten nevére esküszöm, hogy — A bánya száll! siessetek ki...!! —_ De a kincsvágy erős a szívben! — Gúnyszó felelt, — s nem jött ki senki!” S nagy dörgés közepette a bánya összeomlott. „A veres patak — szól a monda A gyilkoló sziklák alatt, — Kik háromszázan voltának A holtak véréből fakadt." ★ Azután következett Rákóczi szabadságharca. Tele van a vidék a Nagy Fejedelem emlékével. Egy sereg helynév őrzi emlékét: Rákóczi-kő, Rákóczi-kút, Fejedelem-forrás ... Az Izra tavát tápláló egyik forrásnak is Rákóczi-forrás a neve. A regéci várban töltötte legszebb gyermekéveit. Végrendeletében is Regéc örökös urának nevezimagát. Amikor 1678 májusában visszaköltöznek Szerencsre nagy öröm vár a kis „Ferkóra”. Zaáry András tiszttartó olyan betanított ponnylóval lepi meg az ő „kis urát”, amely „nem nagyobb a kecskénél, grádicsokat is jár.” 1711-ben elvész Regéc s a többi vár is: a bujdosásba kényszerült II. Rákóczi Ferenc összes birtokait elkobozták. Csodálatos-e, ha annyi gondterhelt század eseménye elevenen él tovább a nép képzeletében? „Beszélik, hogy a holdfényben úszó, fekete hegyek közt ködlovagok kísértenek. Azok bizonyosan az Abák hazajáró vitézei. Itt amott ködsátrak púposodnak az erdei tisztásokon. Kurucz katonák táboroznak ottan”. A nép egyébként is babonás hiedelmekre rendkívül hajlamos. — Kolacskovszky Lajossal történt meg — ugyancsak Regécen —, hogy magukkal vitték a vendéglős Jóska fiát, mutatná meg az utat a várba. A gyerek útközben megmászott egy vén odvas fát, melyben bagoly fészkelt s darab kígyóbőrt hozott le a gallyak közül. Az anyja igen megörült neki: „Hasznos szer ez — úgymond — az ellés után, amikor a tehén tisztul”. Ez történt 1935-ben. — A kígyót egyébként is valami babonás tisztelet övezi ezen a vidéken. Végső Gyula 46 éves vajdácskai pásztor a szentgyörgynapi kígyóról az alábbiakat mondotta (Vajdácska Sátoraljaújhelytől mintegy tíz km-re van): „Olyan hatalmat ad ez a kígyó a pásztornak ha annak tulajdonába van, hogy képes egyedül ellenőrizni több száz marhát. Kalappal kell odaszegezni a váló (vályú) széléhez, hogy elég hatásos legyen. Akinek a pásztorok közt kígyója van — kicsit ördöngősnek is számít a ilyen — az a pálinkás üvegbe kígyót tesz, és arról issza a pálinkát. Ez ad neki hatalmat. Boszorkányfélék az ilyen pásztorok.” * Régi turisták jó szokása volt, hogy amerre megfordultak összegyűjtögették, feljegyezték a népi hagyományokat, mondákat, regéket is. Jórészt ezekből szedegettem össze, amit fent elmondottam, Jó fél évszázad szétszórt anyagából. Dr. Pápa Miklós 4