Turista, 1964 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1964-01-01 / 1. szám

B­ologna timiyei-ü vá- НГД San Pietro Egyaphesegy­házat a vi­lág legnagyobb temp­lomának akarták épí­teni, de 400 évi építés után (1100—1500) „kerethi­ány” miatt befejezték. Gyönyörű ferde tornyok vannak, amelyeket — ellen­tétben a pisai toronnyal, mely úgy dőlt meg — már eredetileg ferdének építet­ték. Bologna mellett van a hegyen a St. Lucas temp­lom, amelyhez 6 km hosz­­szú árkádsor vezet. Bolognánál végre rátér­tünk a gyönyörű autó­stra­­dára, Bologna és Firenze között az út 107 km. A via­duktokon és alagutakon olyan gyorsan lehet menni, amilyen gyorsan a kocsi tud. Persze a Wartburgot, — bármilyen jó is a kocsi, — a 160—170 km-rel szá­guldó kocsik gyorsan le­hagyták. Az autó­stradán fizetni kell, kocsitípusok szerinti díjat. Amikor a stradára lépünk, kapunk egy kartont és a stradáról lelépni csak a díj lefizetése után lehet. Az ár a Wart­burgról nem tudta, hány ci­­linderes. Mondtuk, hogy három. Besorolta egy osz­tályba és így a Bologna— Firenze útért csak 650 lírát kellett fizetni. Egyébként Olaszországban a kocsikat úgy jelzik, hogy pl. a firen­zei kocsin Fi + szám, a ná­polyi kocsin Ná + szám, a perugiai kocsin Pe + szám jelzés szerepel. Egy­szer a rendőr udvariasan megkérdezte tőlünk, hogy milyen város az a Csi-Bi, mert a Wartburg rendszá­mba CB volt. Ná­ok helyen jártam már, de sehol nem (Párizsban, sem) találtattam olyan szé­dítő forgalommal, mint a firenzei csúcsforgalomban. Ennek egyik oka a­ sok szűk utca, ahol se parkoln, se megállni nem lehet. Esett az eső, s mi, bár sok szálló előtt mentünk el, se­hol sem tudtunk megá­llni. Az egyik saroknál neki­nyomtak bennünket a fal­nak, összetört a reflektor, majd egy torlódásban vég­képp elakadtunk. Egy kis Fiat kocsi jött mögöttünk — egyébként most már megértem, hogy azért vesz­nek előszeretettel kis kocsi­kat, mert nagy kocsival képtelenség közlekedni a zsúfolt városokban — an­nak vezetőjét kérdeztük meg, hol találhatunk szál­lodát. Ha még találnak is szobát — volt a válasz — itt parkolni nem tudrőla. Elvitt bennünket egy térre, a Del Сатине templom mellé, ahol valóban volt parkolásra. Itt megáll­tunk megtépázott Wartbur­gunkkal, az ifjú olasz vé­gigtelefonálta a szállodákat, pansiókat, szoba sehol sem volt. Majd végigjárta a há­zakat és addig agitálta a lakókat, míg egy nő („Bo­hémek tanyája” volt nála kiírva) befogadott bennün­ket, és úgy megbarátkoz­tunk, hogy „pasta sutát” csinált, egy-egy üveg chi­anti bort ajándékozott, s kért, hogy ha magyarok jön­nek Firenzébe, adjuk meg a címét. Ismerősünk elvitt bennünket apja műhelyébe, hogy megcsinálják a kocsi eltört lámpáját és az egyéb hibákat. A műhelyben Moszkva nagy térképe volt kifüggesztve, talán ez is magyarázta az irántunk ér­zett szimpátiáját. Bár több órát dolgoztak a kocsin, fillért sem fogadtak el. Firenze a műkincsek vá­rosa. Megnéztük az Uffici képtárat, a Pius palotát, a csodaszép Bobulyio kertet, Michelangelo Dávid-ját és mindazt, amit ilyen rövid idő alatt még meg tudtunk nézni. Voltunk a Savonaro­la kolostorban, a Medici pa­lotában egy gyönyörű kilá­tón, melyet egy orosz emig­ráns gyáros a Szovjetunióra hagyott végrendeletében. Ez Firenze egyik lera­zább pontja. Megcsodáltuk a Ba­zilikát és­­ Li­otto tornyot, valamint a mellette levő "Kis kápolna bronzkapuját, melyre Michelangelo azt mondotta, hogy a paradi­csom kapujának is beillene. Firenzéből az Appenni­­neken keresztül mentünk tovább Arrezzo-ba, ahol De La Piero Francesca freskóit látogatják a turisták messze földről. Innét a Trasimeno tóhoz értünk, amely hatal­mas hullámokat vert (mély kráter tó) és arról neveze­tes, hogy itt győzte le Han­nibál a rómaiakat. Minden hegyormon vár. Etruszk városok, csupa tör­ténelem. Megszálltunk a Passignano Sul Trasimeno­­ban, majd bementünk Pe­­rugiába. Itt áll a „Porta Augusta”, időszámításunk előtt 500-ból, majd meg­néztük az Umbriai Múzeu­mot, ahol Peruginonak — Rafael mesterének — fest­ményei láthatók. Majd a Tiberist érintve elértünk Assisi-be, ahol As. St. Fe­renc és St. Clara templo­mában megcsodáltuk Giot­to gyönyörű freskóit. Innen Foligno, majd Ter­ni következett, ahol olyan trópusi felhőszakadásba ke­rültünk, hogy az utcákon

Next