Turista, 1964 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1964-01-01 / 1. szám

áramlott a víz. Továbbia li­ve megnéztük a 160 méter magas ОЯГ(­ delle Mar­­more-t IM ásvány-ví­zesés). pf. Niagara csak 90 m ma­gas.) A vízesés nagy vil­lanyerőművet hajt, de na­ponta néhány órára kikap­csolják az erőműből a tu­risták szórakoztatására. Rendkívül meredek, kacs­­karingós utak vezetnek Ró­ma felé. Bár Rómától mint­egy 70 km-re ismét elértük az autó­stradát, úgy dön­töttünk, hogy a rendes or­szágúton fogunk menni, hogy megtakarítsuk a strada díját Megbántuk a ta­karékoskodást, mert ez a Róma környéki főút bizony rossz állapotban volt. El is határoztuk, hogy ezentúl inkább fizetni fogunk. Így értünk be Rómába, ahol letáborozva több napot töl­töttünk. Róma rengeteg látnivaló­jához bizony az időnk rö­vid volt. Érdekes ellentétek vannak a város különböző részei között. A legszegé­nyebb és legpiszkosabb a belváros, régi házaival. Az utcákon papírhulladék, az erkélyeken, a házak között ruhák száradnak. A kes­keny utcákon nagy a forga­lom. A város más részén viszont hatalmas sugár­utak, hipermodern házak, tisztaság, rend. Van egy városnegyed, ahol egymás mellett sora­koznak a gyönyörű paloták (a mi lágymányosi lakóte­lepünkre emlékeztet), ame­lyek túlnyomórészt üresen állnak, a redőnyök lehúzva. Ezek eladó öröklakások, amelyekre nincs vevő. Megnéztünk mindent, amire az időnkből futotta. A Forum Romanumot, a ré­gi római császárok diadal­íveit. A Titus diadalíven a Palesztinai háborút láttuk megörökítve, a Traianus oszlopon a romániai hadjá­ratot. A talapzatot, amelyen Caesar koporsója állt, a Vesta szüzek templomát stb. Elmentünk a Via Appia Antiqua-ra, ahol a légiók szwneteltek, s megnéztük az Angyalvárat, a Farnese pa­lotát, ahova pápai belügy­minisztérium volt, s amely­ben állítólag ■urpia mű­ködött és a temo-­inot, amelyben Cavaradossi, a képet festette. A St. Péter bazilikát, a Dolomitanus­­teret, a thermákat és sok mindent, amelyet itt felso­rolni lehetetlen. Innen ki­rándultunk Tivoliba, Ró­mától 31 km-re, ahol Este bíboros palotája áll. Olyan mint a mesében. A közeli folyót és vízesést a kerten keresztül vezették, ahol száz meg száz szökőkutat táplál. Gyönyörű kivilágí­tott szobrok. Itt is belépő­díjat kell fizetni, óriási ösz­­szeget vesznek be a látoga­tóktól. Elmentünk a tengerpart­ra, Ostiába, Anzioba, gyö­nyörű kis kikötő és üdülő­hely. Itt egy partraszállási kísérlet is volt a II. világ­háborúban, a hullámtörő még ma is szét van lőve. A Földközi-tenger sokkal szebb, mint az Adria, de szebb az Óceánnál is. Való­­színűtlenül kék az ég, itt nincs cápaveszély, mint az Adrián, s itt ettem először Graniti Caffé-t, amely na­gyon ízlett. El is határoz­tuk, hogy ezt otthon házi­lag is előállítjuk. Úgy ké­szül, hogy megfőzik a feke­tét, majd a hűtőszekrény­ben jégkockák között meg­fagyasztják. Ezután mozsár­ban porrátörik és pohárban úgy tálalják, hogy alatta és felette is tejszínhab van. Az egészet újból frigiderbe teszik és akkor kell csak elővenni, amikor fogyaszt­ják. Az olaszok ezt nagy­ban állítják elő, a megfa­gyott kávét géppel őrlik meg. Rómából Nápolyba men­tünk, most már a stradán, nem sajnálva a pénzt, pe­dig az útért oda-vissza 3500 lírát, (több, mint 5 és fél dollárt) kellett fizetni. Nápoly szép város, az utcá­kon, tereken ciprusok, pi­­ncák, pálmák és a keskeny utcákon a házak, emeletek között fehérneműk szárad­nak; ezeket kötéllel húzzák át és vissza. Hatalmas felhőkarcolók, modern épületek váltakoz­nak a régi, öreg házakkal. Gyönyörű a környék, és az öböl. Közel van a Vezúv is. Innen hajóval Capriba men­tünk, mely — szerintem — egyike Európa legszebb he­lyeinek. A tengerből ki­emelkedő meredek sziklák, a magasban Anna Capri, ahol Tiberius császár la­kott. Capri­ban van a Kék Barlang is. Nápoly és Capri között naponta többször kisebb­­nagyobb hajók járnak más­más viteldíjakkal. A kikö­tőben egymás elől agitálják az utasokat. Szezon vége volt, a szállodákban kevés vendég. Az idő gyönyörű volt még, a tenger is kelle­mes. Jó lett volna itt szép két hetet tölteni, azonban a szabadság végéhez köze­ledett, nem tudtunk tovább­menni Pompei és Hercula­­num felé sem, hanem visz­­szamentünk Nápolyba, majd Rómába, hogy hazatérjünk. Útitársaink az autóval még ott maradtak, mi a ró­mai Termini pályaudvaron vonatra szálltunk, s az Al­pin expressel Bécsem ke­resztül jöttünk haza. Ró­mától Bécsig 24 óra alatt teszi meg az express az utat. Az I. osztályú kocsi mosdójában sem villany, sem víz nem volt. Az olasz kalauz azt mondta, hogy ez osztrák kocsi, ők nem te­hetnek erről, nincs is mód­jukban megjavítani, majd az osztrákok ... Egy osztrák nő szidta az olaszokat és megmondta, hogy mihelyt a határhoz érünk, mindent megcsinálnak. A határon az osztrák kalauz közölte, hogy ez ugyan osztrák ko­csi, de az olaszok, mindent elrontottak és csak Bécsben tudják megjavítani. Arra gondoltunk, hogy ha otthon ilyesmi előfordulna, fel lennénk háborodva. Az express utasai azonban fi­­lozófikus nyugalommal vi­selték a nehézségeket és botorkáltak a sötétben. Szép út volt, és ha sikerült vala­milyen képet rajzolnom sok-sok emlékemről, akkor úgy gondolom, érdemes volt ezt a cikket megírni.­ ­ (az I. és II. rész fotói a szerző felvételei)

Next