Turista, 1970 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1970-09-01 / 9. szám
illatával az erdőt. Az átszeli zsázsa, ez a szerény gyomnövény, fehér foltokban lepi el a földet. Arrébb meg a törökszegfű díszük. Kanyargó ösvényen visszaereszkedem ismét az erdő szélére. Itt is halad egy gyalogút a fák között s kikitekintgetek a Szilas-patak virágos völgyére. Nemsokára elkövetkezik a válás: a patak elkanyarodik balra, az erdő széle meg jobbra. Kezdetben gyalogösvényen, majd szekérúton követem tovább az erdőszegélyt. Az egyik oldalon az erdő, a másikon nem kevésbé szép látvány: egy körülkerített végeláthatatlan gyümölcsös és szőlő. Közben kibontakozik a szép kilátás is. A Szilas-patak felől egy völgyecske húzódik fel; itt fent kitágul, s egy kis rétet fog közre az erdő. Szétszórtan fenyőket ültetett rajta az erdészet; már most is hangulatos hely s még szebb lesz, ha a fák megnőnek. Egy terjedelmes fenyőültetvény után az erdő visszahúzódik. Szántóföldekre érek. Gúlakilátó emelkedik a közelben. De erre nem tanácsos felmenni , egy áramelosztó telep van ugyanis a szomszédságában s a kilátó közelében húznak el a magasfeszültségű vezetékek. Még egy darabig a kerítés mellett. Azután kiérek a Cinkotai útra. Kék autóbusz közlekedik rajta. Ez már a XVII. kerület. A nagy gyümölcsöst nemsokára kisebbek váltják fel, apró házakkal. Az út túloldalát még az Egyesült Vegyiművek nagy telepe foglalja el. Az útszéli szép jegenyesor is a kerítésen belül került, de megmaradt, és ez a fontos. Szemközt feltűnnek a terjedelmes rákoskeresztúri erdők... Rákosliget szélén járok. A vasút menti utca tele hangulatos régi házakkal, villákkal. Keresztezem a vasútvonalat s elhagyom a vasútállomást. Új táj fogad: ez már a Rákos völgye. Nemsokára át is kelek a patakon. Hiújától már nincs messze Rákoskeresztúr lüktető forgalmú központja, az autóbusz-pályaudvar, a Pesti út és a Ferihegyi út kereszteződésénél. Pápa Miklós dr. malkozókon voltunk ELEKTROMOSOK Eger, 1970. július 10—12. A boráról és középkori csatáiról híres megyeszékhely ezúttal békés idegenek fogadásával öregbítette jó hírnevét a turisták táborában. Itt rendezték meg a villamosenergiaipari dolgozók természetjáró szakosztályainak 20. találkozóját. Mintegy 1200 különböző korú és nemű turista jött el „Dobó kapitány városába”, hogy ismerkedjenek műemlékeivel, a hevesi tájakkal, no meg egymással. Ez a létszám az előző 19 találkozó sikerének ékes bizonyítéka és következménye, hiszen az első — ugyancsak Egerben tartott — találkozón (1951-ben) mindössze 56-an vettek részt. Évről évre más és más város rendezi a találkozót, s a házigazdák mindig szolgálnak valamilyen meglepetéssel. E meglepetés-versengésben aztán fokozatosan bővül a program is. Így vezetett az út az első találkozó, természetjáró vetélkedőjétől a kulturális és szórakoztató műsorokig s az idén — a szakmai ankétokig. Az ezévi Intéző Bizottság — Mankier Endrével és Diviaczki Gyulával az élen — alapos munkát végzett. A vendégek a fogadástól a búcsúzásig érezték az egriek vendégszeretetét. Reggel térzene üdvözölte az érkező delegációkat, majd a Lottó-húzás alkalmával tartottak rövid ünnepi köszöntőt. (A Lottót is a találkozó tiszteletére húzták itt.) Mindez azonban csak afféle előzetes volt, hiszen az igazi megnyitó késő délután kezdődött a „Dobó István Múzeum udvarán. A megnyitón jelen voltak a megye, valamint az iparág állami és pártvezetőségének képviselői is, akik jelenlétükkel emelték a találkozó társadalmi rangját. Két és fél napot töltöttek a résztvevők Egerben, mialatt szakmai ankétokat tartottak, kirándultak a Bükkbe és... egy hasznos, ugyanakkor szórakoztató versenyt vívtak: az idősebb csapattagok városismertető versenyen, a fiatalabbak pedig az egri dombokon, tájékozódó futásban mérték össze tudásukat A végeredményt a két csoport öszszesített eredménye adta. Természetesen az érdeklődőket is végigkalauzolták a városismertető verseny állomásain (a verseny után), így ők is megismerhették Eger nevezetességeit. És a találkozó egyik célja éppen ez: megismerni az országot. Ezért is búcsúztak a résztvevők a feledhetetlen két nap után így: „Viszontlátásra egy év múlva Gyulán!” BUDAPESTIEK Leányfalu, 1970. július 12. A XIII. kerületi Természetjáró Szövetség minden július második szombatján és vasárnapján rendezi találkozóját a leányfalui campingben. A camping, földrajzi fekvésénél fogva, ideális felüdülési lehetőséget biztosít a főváros zajától menekülő turistáknak. A Duna mintegy természetes kerítést képez a táborban, szemben vele pedig egy — a folyó kanyarodásait követő — szép hegyvonulat „gondoskodik” a táj változatosságáról. Van lehetőség tehát a vízi- és a hegyi túrázásra is. A XIII. kerületiek ki is használják ezeket a lehetőségeket, hiszen a résztvevők egy része kajakkal és kétpárevezős csónakkal érkezett fel a találkozóra. Az idei, sorrendben már a 7. találkozón 450-en vettek részt, s ez a szám rekordként kerül a találkozó krónikájába. Fokozódik tehát az érdeklődés annak ellenére, hogy a részvéte önköltséges. A találkozó lehetőséget adott a „Felszabadulási jelvényszerző" mozgalom fehér emléklap követelményének teljesítésére is. A tábor programja sportcentrikus volt; röplabda-, tollaslabda-, kispályás focibajnokság váltakozott az ügyességet kivánó lángosevő versennyel, illetve a túrákkal. Ugyancsak a leányfalui campingben találkoztunk a XXXI. Nemzetközi Rally magyar résztvevőinek azon csoport tagjaival, akik busszal utaztak (azóta már ott is vannak) Franciaországba, a Rallye színhelyére. Ők a leendő sátortábori élettel ismerkedtek. Mindkét táborozó csoportot meglátogatta Székely Miklós, a Magyar Természetbarát Szövetség főtitkára és elbeszélgetett a táborozókkal a magyar turisztika gondjáról-bajáról. Márkus László